Borovics Tamás: Most kezdek csak konyítani igazán a szakmához

Gyüdi Sándor is meglepődött, mennyire őszintén és milyen kritikusan vallott magáról a Kaszás Attila-díjas színész, akivel ezúttal nemhogy függöny, hanem a Kisszínház vasfüggönye előtt beszélgetett. Kevesen tudták eddig, hogy a színpadon mindig magabiztosnak mutatkozó Borovics számára felesége visszajelzései a legfontosabbak, önmagát objektíven értékelni ugyanis túlzottan kishitű.

Jó kedélyű, de velejéig őszinte beszélgetés zajlott a Szegedi Nemzeti Színház Függöny előtt, maszk nélkül című csütörtök esti beszélgetésén, melynek ezúttal

Borovics Tamás

volt a vendége. A Kaszás Attila-díjas színész húsz éve a szegedi teátrum társulatának tagja, bár ez idő alatt valódi énje talán sosem került olyan közel az őt szerető közönséghez, mint ezen az estén. Nemcsak az derült ki róla, hogyan került a többgenerációs erdész család sarja színpadra, hanem az is, hogy lassan érő típusnak tartja magát, akit felesége véleményez, s aki "csak most kezd valamit konyítani a szakmához". Borovics Tamás imádja a természetet. Nem is volt kérdés számára, hogy olyan lakhelyet válasszon feleségével és gyermekével, amely a város zajától távol, mégis Szegedhez közel található. Így költöztek ki egy erdő melletti házikóba. A nyugalom szigete ez számára, ahol a szerepekkel járó stressznek búcsút mondhat, ahol lelki és fizikai fáradalmait kipihenheti.

Borovics sosem készült tudatosan a színészi pályára, az iskolai rendezvényeken is a potyaötösök motiválták, nem a szereplés. Egy diákcsíny terelte a szakma felé, az erdészeti iskola utolsó évében, közvetlenül az érettségi után, jó barátjával felvételizni mentek a békéscsabai Jókai Színház által üzemeltetett Fiatal Színházművészetért Alapítvány Színiiskolába. Őt felvették, barátját nem. Viszont nagyon élvezte az iskolai éveket, a mindössze hatfős osztályból ma is sokan a pályán vannak. Remek tanárai voltak, köztük a nemrégiben elhunyt

Galkó Bence

is, akit később kollégájaként üdvözölhetett Szegeden.

Szegeden azután sorra jöttek a feladatok, évekbe telt, míg legalább a közepes szerepekig eljutott, de ezt nagyon élvezte. A bizonyítási lehetőséget látta minden szerepben, s mivel magát lassan érő típusnak tartja, apránként bontakozott ki. A Platonovban azért kapott szöveges szerepet, mert betegség miatt be kellett ugrania, a Portugálban pedig egy alkoholistát kellett játszania, de ebből is kihozta a maximumot. "Az apró szerepek adnak önbizalmat ahhoz, hogy nagyobbat próbáljunk harapni" - vallja. Önbizalomból pedig nincs neki sok, mindig a felesége az, akitől várja a visszaigazolást egy-egy premier után.

Borovics Tamás úgy véli, van, amit a mai napig nem sikerült elsajátítania szakmájában, ez pedig az improvizáció. Könnyű őt kizökkenteni, a terjedelmes szövegkönyvű, intenzív mozgáskultúrát követelő Volpone-előadásra ezért már nyáron elkezdte a felkészülést. "Egyébként szeretem az olyan darabokat, amelyekbe bele lehet dögleni. Játszani szeretek" - árulta el magáról, hogy azután nyugodt otthonában feltöltődhessen. Borovics úgy érzi, az elmúlt húsz évben sokat köszönhetett Szegednek, és nem csak a színháznak. A Mozaik könyvkiadónak például ő az egyik narrátora, a gyermeke is az ő hangjával tanulja a segédanyagokat. Sok helyre hívták, de mindig is a Tisza-parti várost érezte bázisául, vagyis nem vágyik el.