Egy erkölcsös forradalmár - Brusznyai Árpádról tartottak előadást

Az 1956-os forradalom derekegyházi születésű mártírjáról, Brusznyai Árpádról tartott előadást az Emlékpont pénteki rendhagyó történelemóráján a Veszprémből érkezett Kahler Frigyes nyugalmazott tanácsvezető bíró a Németh László Gimnázium, a Gregus Máté Szakiskola és a Szent István Általános Iskola diákjainak.

Az 1924-ben született

Brusznyai Árpád

a szentesi gimnáziumi éveket követően Bécsben ösztöndíjasként szerzett görög–magyar–történelem szakos diplomát, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tanársegédként kezdte tudományos karrierjét, amelyet 1950-ben a Rákosi-rendszer tört derékba: eltávolították az egyetemről, mivel bátyja pap lett. Brusznyai 1953-tól Veszprémben a korábbi piarista gimnáziumban nemcsak tanított, de énekkart is szervezett és a forradalom időpontjához közeledve a város értelmiségiek által látogatott rendezvényin többször felszólalt a pártállami rendszer igazságtalanságai ellen. A forradalom kitörésekor a városi forradalmi tanácsába választották, ahol sokat tett azért, hogy Veszprémben komoly rendbontás nélkül teljenek a forradalom napjai. Mint vallotta: rendbontással, önbírásokdással nem lehet új, jogállami Magyarországot építeni, a diktatúra idején elkövetett bűnökért a felelősöknek bíróság előtt kell felelősséget vállalni tetteikért. Irányításával helyi rendeletekben szabályozták a városban a vallás-, gyülekezési- és sajtószabadságot, miközben humánusan járt el a bukott rendszer funkcionáriusaival szemben. Később a megyei forradalmi bizottság elnökévé is megválasztották, s amikor Várpalotáról fegyveres összetűzések híre érkezett, a helyszínen vizsgálta ki a történteket. Mint kiderült, az ott állomásozó szovjet csapatok gyakorlat közben rosszul mérve fel a helyzetet saját egységeikre nyitottak tüzet. Amikor a nemzetőrség megszervezése során fegyverek kerültek a lakossághoz, ezt magakadályozandó a Honvédelmi Minisztériumhoz fordult parancsért, s bár a mozgósítási keret terhére kellett volna felfegyverezni a civileket, a forradalom végén mégis az eredeti, bontatlan ládákban találták meg a ki nem osztott fegyvereket. Brusznyai Árpád sem politikusnak, sem hivatalnoknak nem tartotta magát, csak egy olyan személynek, aki a forradalom idején igyekezett erkölcsi kötelessége szerint eljárni, s úgy tervezte, hogy a szabad választás és az új államrend felállását követően visszatér az egyetemi katedrához.

Kahler Frigyes

rámutatott előadásában, hogy a forradalomban részt vevők a Szabad Európa Rádió és az Amerika Hangja adásai alapján arra számítottak, hogy az Egyesült Államok és a nyugati hatalmak megsegítik a polgári demokráciáért küzdő Magyarországot, nem tudhatták, hogy Eisenhower elnök megüzente Hruscsov főtitkárnak, hogy a szovjet zóna belügyeinek tekintik a hazánkban történteket és nem kockáztatják egy atomháború kitörését a beavatkozással. Az amerikai terv akkor már készen állt – amely végül ugyan évtizedekkel később, de megvalósult –, egy olyan fegyverkezési spirálba hajszolni a Szovjetuniót, amely megroppantja annak gazdaságát. 1956. november 4-én a szovjet hadigépezet legázolta a magyar forradalmat – jelentette ki az előadó. Brusznyait elfogták, Debrecenbe szállították, ahol a szovjet titkosszolgálat hallgatta ki, s bár gyilkossággal is vádolták, végül a tényeket tisztázták és elengedték. Azonban 1957-ben a kádári politikai rendszer karhatalmistái ismét elfogták és koncepciós eljárást indítottak ellene. A vádpontokat tartalmazó jegyzőkönyvet végül a fizikai erőszak hatása alatt írta alá Brusznyai, akit első fokon életfogytig tartó büntetésre ítéltek. A kommunista állampárt veszprémi vezetője, Pap János azonban elégedetlen volt az ítélettel és levéllel fordult a Legfelsőbb Bírósághoz, amelyben halálbüntetést kért Brusznyaira. A legfelsőbb ítélkezési szerv két tagja – korábban ezredesként szolgált katonák – ezt nem támogatták, azonban a tanács elnöke és a két korábban ávósként működött ítélethozó a kötél általi halált tartalmazó ítéletet támogatta. Brusznyai Árpádot 1958. január 9-én kivégezték, a halálsoron mellette volt, de végül kegyelmet nyert rabtársak elbeszélése szerint a bitófáig tartó útján Brusznyai a Himnuszt énekelte. Kahler Frigyes összegzésül hozzátette: a kádári rendszer a békepárti forradalmárokkal azért járt el ilyen kegyetlen módon, mivel azok magatartásokkal nyerték el a tömegek bizalmát, amelyet ők hiába is igyekeztek megszerezni.