A fafaragó festő, akinek a rajzai miatt sírt az édesanyja + FOTÓK

Szegeden alkotott az erdélyi Farcádi Sándor Levente fafaragó és festő. Legfrissebb szobra mellett életútjáról is beszélt a művész, akinek képeiből a Székelyföldtől Torontóig vásároltak már.

Mezőgazdasági szakember, méhész, festő és fafaragó - nem négy, hanem csupán egy emberrel készítettünk interjút, azonban mindegyik szakmát ő űzi.

Sándor Levente

, aki kis hargitai szülőfaluja iránti tiszteletből

Farcádi Sándor Levente

néven alkot, hisz abban, hogy a Kárpát-medence értékeit meg kell őrizni, legyen szó almafaültetésről, vagy szobrászatról. „A gyerek 18 éves és még mindig rajzol. Anyám sírt, hogy mi lesz a 12 hektárral, a disznókkal, a lóval, mert olyan embert nem láttak a környéken, aki festészettel, grafikával foglalkozna” – Farcádi Sándor Levente a művész eszközei közül először az ecsettel kötött barátságot. Ma is készít tájképeket, űzi a bibliai és a figurális festészetet, elsősorban impresszionista és neoavantgárd stílusban alkot. Először gyermekkori látomásait, bevillanó képeket festett meg. A rendszerváltás után, 1991-ben jutott el Budapestre, ahol olyan személyt keresett, aki elbírálja kis – 60-70 centiméteres – szobrait, festményeit.

Kesztyűs Ferencet

ajánlották, akihez nem sokkal később becsöngetett, tíz képpel a hóna alatt. „Kedves barátom, olyan dolgokat fogtál meg, amit meg kell mutatni a rádiónak, televíziónak” – értékelte későbbi mestere az alkotásokat. Végül 2004-ben jelent meg könyv életéről, műveiről az erdélyi

Kolumbánné Tamás Matild

és a magyarországi

Szarvas János

tollából. „Az első kiállítások és a könyv után édesanyám azért sírt, hogy eddig miért sírt.” Nem véletlen, hogy ma már a szülei házának falain is az ő festményei láthatóak.

"Szép lassan fedezték fel a festészetemet mások is. Egy Kanadában élő magyar család jött el hozzám egyik nap a műterembe, akkoriban úgy hirdettem, aki öt festményt visz egyszerre, egy hatodikat ajándékba választhat, ők vettek is ennyi képet. Következő nap ismét megjelentek, s vásároltak még hat alkotást. Harmadik nap reggel csöngettek, mikor kiléptem a kapun, láttam, hogy ott áll a feleség. Azt mondta, azt álmodta, hogy galériában kellene árulni Amerikában ezeket a képeket, s szeretne még többet venni. Végül 35 festménnyel tértek haza" - emlékezett vissza. Úgy tudja, alkotásaiból elsősorban az európai és magyar gyökerekkel rendelkezők vásároltak, egyik például Torontóba került. Egy székelykaput ábrázoló képe jelenleg is világkörúton van, más magyar művészek munkáival együtt bemutatták már a festményt Franciaországban, Ausztráliában, Japánban. Szintén fiatalon jegyezte el magát a szobrászattal, először agyagból, sárból formázta meg alkotásait. A fafaragáshoz inkább a keményfát kedveli, de a fenyőn kívül minden fajtából készít alkotásokat. Beszélgetésünk idején egy Bartók Béla téri nyárfából alkotott. „

Szilágyi Árpád

barátom látta meg, s rögtön megálmodta, hogy mi legyen belőle. Ezt követően találkoztunk mesteremnél, Kesztyűs Ferencnél, ahol elmondta, szeretné, ha egy fénykép alapján kifaragnának egy ’30-as évekbeli családot: egy apát, egy anyát és egy kisfiút. Megnéztem a rönköt márciusban, megfelelőnek találtam, s megígértem, hogy nyár végén eljövök” – az álom beteljesítéséhez Farcádi Sándor Levente kétheti munkája kellett, reggeltől estig dolgozott a szobron a kertben, kivéve akkor, amikor valamilyen rendezvény volt. „Egyik nap a Krúdy Gyula Irodalmi Kör lépett fel, másik nap egy dalárda. Szinte hihetetlen, hogy e kis helyen mennyi program van” – így a fafaragó.

A művészet mellett azonban szülei aggodalmai ellenére sem szakadt el teljesen mezőgazdaságtól. Nagyapjától örökölte a méhészkedés hagyományát. S mi a helyzet a méheivel, amíg nincs otthon? - kérdeztük. "A kaptár mindig nyitva van, tudják a dolgukat. Egy méhkaptárnak 100 liter víz, 70 kg virágpár kell, s 100 kilogramm mézet termelnek, de ebből a negyedét meg kell hagyni. Nekem 120 családom van, ez nem sok, csak hobbiból tartom őket. Szeretem nézni őket fafaragás és festés után, amikor zsongnak" - mondta. Másik célja az, hogy elősegítse a régi kertek visszaállítását Erdély és az anyaország területén, ezt népszerűsíti. Emlékeztetett rá, őseink sem „két hektárt ültettek be Golden almából”, hanem ligetszerűen, sokféle fajból, így ha az egyiket valamilyen kár érte, a többi nem veszett el, biztos volt termés. A Kárpát-medence hagyományos fajtáit - például a Batur (Batul) almát - alig kell permetezni, kevesebb metszést, gondozást, öntözést igényelnek, így ma is ideálisak. „Ezek a hagyományos kertek igazi tündérkertek” - vallja. Minden alkotásától - legyen szó festményről, szoborról - nehéz megválnia, mert büszkeséggel tölti el, hogy mennyi munkája volt vele, de elfogadja, hogy "ez az élet rendje", így is van mindig 200-250 kép műtermében. "Szeretném még a Hargitát lefesteni, s vár több biblikus téma is, habár indulás előtt pont a tékozló fiút ábrázoltam. Keresek egy nagy rönköt is, amiből egymásba fonódó kopjafákat faragnék ki, amely így olyanok lennének, mintha az égig érnének átölelve a másikat" - mondta terveiről a mester. Szívesen tartana az anyaországban is fafaragó táborokat. "Nem probléma a távolság, reggel elindulok, 8-10 óra utazás, s már itt vagyok" - fogalmazott a lehető legnagyobb természetességgel. Igaz, az út visszafelé is ennyi, aki szeretne a képeiből rendelni személyesen megteheti szülőfalujában. Székelyudvarhely 530 kilométer Szegedről, a város határától még öt kilométer Farcád. A 400 lakosú színmagyar településen pedig már bárki útba tud igazítani a piktorhoz...