Már készülnek a szegedi vakációra az Agórában



Megjelent a Szegedi Vakáció füzet idei kiadása összesen 240 oldalon. Jövőre lesz harminc éve annak, hogy először összegyűjtötték a város nyári gyermekprogramjait, táborait egy kiadványban. A már iskolákban, közintézményekben és online elérhető füzetet Orbán Hedvig, az Agóra vezetője mutatta be.
Tizenötezer példányban, ingyenes terjesztéssel jelenik meg idén is a Szegedi Vakáció 2016, igyekeznek eljuttatni az összes iskolába. A füzetke 240 oldalon mutatja be a városban elérhető gyermektáborokat, napi bontásban az ajánlott programokat. „Arra törekedtünk, hogy még nagyobb és még színesebb programválasztékot tudjunk létrehozni a tavalyihoz képest a város gyerekei és az ide látogató turisták számára. Ilyen tartalmas, komplex, adott településen minden lehetőséget bemutató füzet kevés helyen jelenik meg az országban - vélekedett
Orbán Hedvig
, az Agóra vezetője. „Három részre bontható a füzet. Az elsőben a táborok találhatóak, ebben az önkormányzat és az Agóra táborai mellett megtalálhatóak a magánkezdeményezések is, a másodikban a napi programok vannak, a harmadik részben pedig hasznos ajánlatok találhatóak, amelyek jól jöhettek turistáknak, kikapcsolódni vágyó családoknak” – tájékoztatta lapunkat Orbán Hedvig. Az Agóra több mint hatvan tábort szervez idén is, a legkisebbektől a középiskolásokig ajánlanak különböző tematikára épülő programokat. Tavaly 1200 gyerek táborozott, az Agóra vezetője bízik abban, hogy ez idén is megismétlődik. „Ha kiválasztották a megfelelő szaktábort, akkor május 9-től lehet jelentkezni a részvételi díj befizetésével az Agórában” – mondta. Orbán Hedvig kiemelte a kiscukrász, a kukta, a Lego robotika tábort, amelyek az előző évben nagy népszerűségnek örvendtek, de új programokkal is készülnek, például játékos módon tanulhatnak a fiatalok az informatikáról és a programozásról. Idén is megrendezik az önkormányzati tábort, amelynek most a Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola épülete ad otthont, itt csak az étkezésért kell fizetni. A füzet legdrágább tábora – habár nem mindenhol találtunk árat -, pedig 35 ezer forintba kerül, ebben az árban a kalandpark- és strandlátogatás, a szállás, valamint az étkezés is benne foglaltatik.