36 éve hunyt el Bálint Sándor – három helyen emlékeztek rá + FOTÓK

Nem kitüntetései voltak, hanem ő maga volt a kitüntetés a város számára – vallják tisztelői. Barna Gábor néprajzkutató a negyven éve megjelent A szögedi nemzet című munkájának jelentőségére hívta fel a figyelmet a SZEGEDma Hírportálnak adott interjújában.

A „legszögedibb szögedire” emlékeztek halálának évfordulóján a sírjánál az alsóvárosi temetőben, Mátyás téri és Dóm téri szobrainál tisztelői, munkásságának folytatói. „Az európai hírű tudós sírjánál állva eszembe jut a temetése, ami magában hordozta egész életét” – vélekedett

Lantosné Imre Mária

néprajzkutató a tudós sírjánál.

Hamvas István

plébánost idézte, „íme egy olyan ember, aki mögött nem viszik a kitüntetéseket, mert ő maga volt a kitüntetés Szeged számára”. A hazai vallásos néprajz megteremtőjének a boldoggá avatási eljárása folyamatban van, ehhez kapcsolódóan mondta el

Gyulay Endre

imáját, ami ennek elősegítésére íródott. „

Bálint Sándor

kutatói munkásságának két nagy területe volt: az egyik a szülőföld, a szögedi nemzet kutatása, a Dél-Alföld vizsgálata, a másik pedig a vallási kultúra. Az előbbit apai, az utóbbit anyai örökségének tartotta, s mind a kettő végigkísérte egész életén át” – nyilatkozta lapunknak

Barna Gábor

, az SZTE Néprajzi és Kulturális Antropológiai Tanszék professzora. Kiemelte, egy olyan tudós volt, aki a korábbi munkáit is folyamatosan bővítette, egy-egy kötetét két-háromszor is megjelentette a legújabb eredményekkel. „E kutatásai során jött rá, hogy Szeged a XIX. század során – sőt, egészen az I. világháborúig – rajokat, telepes csoportokat bocsátott ki, főleg a már elcsatolt déli területek irányába, a Bácskába, a Bánságba” – mondta a néprajzkutató. Mintegy ötven településen jelent meg így az a sajátos alsóvárosi kultúra, ami a közelmúltig jellemezte a városrészt. A falvak egy része új volt, máshova betelepültek, a délvidéki Szajántól (ma Szerbiában), Egyházaskértől (jelenleg Romániában) a Békés megyei Újkígyósig. „A negyven éve megjelent A szögedi nemzet első kötete ezt a költözést veszi számba. A kitelepülők többsége dohánykertész volt, a kincstári földeken végzett munkájuk az államnak akkor, s ma is, jelentős bevételi forrást jelentett. A legtöbb településre eljutott Bálint Sándor, ahol szabályszerű néprajzi, nyelvjárási gyűjtéseket végzett” – jellemezte azt a művet Barna Gábor, amelynek első kötete négy évtizede jelent meg. A kutató kiemelte az Ötágú Síp Egyesület tevékenységét, amelynek tagjai minden évben találkozót rendeznek a kirajzott települések lakóinak. „Őszintén sajnálom, hogy a város ezt a kapcsolattartást nem tartja kiemelt feladatának, hiszen nemcsak egy hatalmas területet, lakosságot tudna maga mellé állítani, hanem Szeged számára is piacot tudna teremteni az egész egykori dél-alföldi vidéken” – zárta szavait az egyetemi tanár.