„Összefogás nélkül nem javul a helyzetünk” - Kiss Lajos a Vedres István Emlékév tanulságairól

Vedres István születésének 250. évfordulóján a megyei mérnöki kamara, építészkamara és az urbanisztikai egyesület, a várossal karöltve emlékévet hirdetett és ennek jegyében az érdeklődők számos érdekes rendezvényen vehettek részt. A városháza dísztermében a három szakmai szervezet emlékülést is tartott, és decemberben a SZAB székházban ünnepséggel zárta az emlékévet. A program tanulságairól beszélgettünk Kiss Lajos Palóczi-díjas építésszel, a Csongrád Megyei Urbanisztikai Egyesület elnökével, aki kezdeményezője és mozgatórugója volt ez emlékév-programnak.

- Jelenthet-e példát Vedres napjainkban a mérnökségnek?

- A mi céheink dolga, hogy a zászlóra tűzhető személyiségek nevét és értékeit fölmutassa. Olyan nagy a homály, a dezinformáció, a közöny, hogy meg kell mutatni rejtett kincseinket a világnak. Tartozunk ennyivel elődeinknek és magunknak is.

Vedres

munkássága megmutatja, hogy milyen kiváló mérnökök működtek már akkor is, amikor még járda se volt és közvilágítás sem. Vedres 250 évvel ezelőtt egy személyben testesítette meg az összes - az építészethez közeli - ma számba vehető szakmát, szakterületet. Az ő korabeli tevékenységét most legalább tizenöt-húsz részszakma, mérnöki tudomány képviseli. Mára a helyzet kissé ellentmondásossá vált, hiszen bizonyos értelemben ellenérdekeltek lettünk. Az infrastruktúra mérnök, a tájépítész, vagy az építész egészen más módon közelíti meg a feladatot. Sokszor külön pályán, más játékszabályok mentén kénytelenek focizni. És sajnos az is probléma, hogy a körülmények szorításában minden szakterület azon igyekszik, hogy magának a „tortából” minél nagyobb szeletet vágjon ki.

- Mi lehet a közös a mérnökség életében, ami összehozhatja a mára elkülönült szakmákat?

- Talán az azonos problémák világos felismerése: a marginalizálódás, a meg nem értettség, az el nem ismertség. De azt gondolom, azt is föl kell ismernünk, hogy összefogás nélkül nem javul a helyzetünk. Látnunk kell tehát, hogy a megosztottság, az egymás meg nem értése - netán a rivalizálás és féltékenykedés - nem visz előre. Közelednünk kell egymáshoz, s most ez az emlékév talán kicsit apropót adott a szakterületek összefogására, a céhek közötti viszonyok normalizálódására. Fontos ez azért is, mert különben nem nagyon tudjuk megértetni magunkat a „külvilággal” sem. A laikus és a szakmai minőség-felfogás nem nagyon találkozik össze egymással a mindennapokban. A Vedres emlékév során azokat a szellemi és fizikai produktumokat próbáltuk felmutatni, amivel egyszerre lehet üzenni a politikának, a szakmának és a nagyközönségnek is.

- Jelentett-e valamilyen közös szakmai inspirációt ez az emlékév. Lehet-e új elképzeléseket megfogalmazni a tanulságok mentén?

- Hiszek abban, hogy a nagy elődök szellemisége és példája inspiráló lehet. Nekünk, szegedieknek lehetne például Vedres nevével fémjelzett új és korszerű városfejlesztési programunk. Ennek részeként fontos lenne a Vedres István által tervezett házak rendbetétele, felújítása. Kapcsolódni lehetne továbbá a közeljövőben induló, Odessza városrész rehabilitációjához, többféle értelemben is. A környezeti minőség javítása mellett a Vedres utcán olyan jelet lehetne hagyni, amivel a névadó személyiségét méltó módon megidéznénk. Bizonyára sikerülne erre pályázati forrást találni.

- Az emlékülésen tartott előadásában említette, hogy a jeles szakemberről írt szerény monográfia is kiegészítésre szorulna, miként lehetne Vedres István komplex működését jobban beültetni a köztudatba?

- Egy igazi, teljes-körű monográfia nagyon is aktuális lenne. Indíthatnánk egy Vedres ösztöndíjat, ami lehetne alkotói, vagy tudományos, kutatási támogatás, ezzel a szakterülethez kapcsolódó diákokat ösztönözhetnénk arra, hogy az életmű részleteiben elmerüljenek. Van már egy 2015-ben alapított Vedres-díjunk, amit évente átadunk és az Építők Napja környékén tarthatnánk tematikus szakmai konferenciát is. Vedres egykori mintagazdasága ürügyén nyithatunk majd az erdészek, a mezőgazdászok, a környezetvédők, a földmérők felé is, vagy akár a közlekedésépítő mérnökök is elődjüknek tekinthetik Vedrest, hiszen ő tervezte az első szegedi hidat. A helyi mérnökség számos rétegét érinti Szeged Széchenyijének munkássága, és az ehhez kötődő programokkal, rendezvényekkel érdemes lehet a „Vedres-szakmákat” művelők seregét összeterelni. Egy emlékévvel nincs befejezve Vedres István szellemiségének ébren tartása, úgy hiszem, példáját a jövőben is folyamatosan szem előtt kell tartanunk.

Pacsika Emília