Szegeden a férfi, aki marslakókkal ijesztgette az amerikaiakat

Korának Mozartjaként emlegették, a többség mégis csupán két alkotást tud a nevéhez kötni: az Oscar-díjjal is jutalmazott Aranypolgárt, illetve az 1938-as halloweeni ijesztgetést, a Világos harca sci-fi regény alapján készült rádiójátékot. Száz éve született az angyalarcú zseni, kinek munkássága előtt a Somogyi-könyvtár kamara kiállítással tiszteleg. Jukovics Ildikóval, a kiállítás megálmodójával beszélgettünk.

„Egyedül születünk, egyedül élünk, egyedül halunk meg. Csak a barátság és a szerelem keltheti azt a röpke és mulandó illúziót, hogy nem vagyunk egyedül.”

Orson Welles

mintha saját életéről vallana ebben a kétmondatos idézetben, olyannyira visszatükröződik szavaiban kesze-kusza gyermekkora és úgy általában a világról alkotott képe. Nem arról van szó, hogy a korának zsenijei között számon tartott polihisztor zárkózott lett volna, az alma ugyanis nem esett messze a fájától: az ifjabb Welles pont úgy falta a nőket és áldozott az élvezetek oltárán, mint apja. Orson Welles a Wisconsin állambeli Kenoshában született, édesanyja zongorista volt, apja pedig jómódú vállalkozó. Szülei korán elváltak, mivel művészkörökben forgó édesanyja nem nézte jó szemmel, hogy férje folyton fiatal hölgyek társaságát kereste. Welles mindössze négyéves volt ekkor. Korán megmutatkozott a fiú zene és színház iránti szeretete, a Shakespeare-drámák kiemelt szerepet élveztek kedvenc előadásai sorában. Hét évesen feldolgozta a Lear királyt, amit rövidített változatban be is mutatott szűk családi és baráti körben, majd amikor tizenegy évesen magániskolába került, tanárai és diáktársai legnagyobb megdöbbenésére biztos kézzel nyúlt az iskolai, valamint a klasszikus darabokhoz. Lehetősége lett volna egyenes úton bejutni a Harvard Egyetemre, ehelyett inkább szamárháton bejárta Írországot. „Huszonéves korában megalapította a Mercury Színházat, aminek egyszerre volt igazgatója és rendezője, sőt, még játszott is a színpadon. Azonnal fejest ugrott az amerikai rendezők életébe, ráadásul a politikától sem tartotta távol magát. Érdekesség, hogy a második világháború előtt bemutatott Julius Cesar-feldolgozásában a karakterek jelmezei kimondottan emlékeztettek a hitleri katonák egyenruháira.”

Eljött 1938. október 30., ami örökre bevéste magát az Egyesült Államok történetébe és egyúttal széles körben ismertté tette Orson Welles nevét. A CBS rádiótársaság ekkor adta le ugyanis

H.G. Wells

Világok harca című sci-fi regényének sajátos adaptációját, melynek hatására tömegek volnutak utcára. A hangjáték szerint Halloween éjszakáján marslakók támadták meg a földet, s bár az adás közben többször is figyelmeztették a hallgatókat, hogy csak játékot hallanak, pillanatok alatt kitört a pánik. A rendezőnek nyilvánosan bocsánatot kellett kérnie a félreértésért, alapos gyanúja volt arra, hogy a csíny derékba törte karrierjét. „Ez remek alkalom volt arra, hogy Hollywood végre felfigyeljen rá. Az RKO Pictures vállalat felajánlott neki egy egyedülálló szerződést, aminek tartalmán 11 hónapon át vitatkoztak. Egyszerre akartak szabad kezet biztosítani, ugyanakkor a vállalat félt attól, hogy Welles példája nyomán mindenki ilyen szerződést akar majd. A rendező kihasználva az időt közelebbről is megismerkedett a filmművészettel: klasszikusokat pörget át újra és újra. A hosszú hónapok után még két évet kellett várni, hogy elfogadják a forgatókönyv-tervezetet. Sorra dobálták vissza Welles forgatókönyveit, minden bizonnyal hajmeresztően extrém dolgokat fogalmazott meg bennük.” Huszonhat évesen végre leforgathatta az Aranypolgárt, ami rekordidő, mindössze három hónap alatt elkészült – csak a vágás és egyéb hang utómunkák vettek igénybe több időt. A mű keletkezése körül azonban hamar gyülekezni kezdtek a fekete fellegek: „Randolph Hearst sajtócézárnak fülébe jutott, hogy Welles róla mintázta a film főszereplőjét, ez pedig nagyon nem volt ínyére. Eltolták a bemutató időpontját, csökkentették a kópiát. Mindezek következménye, hogy a film nagyot bukott a közönség körében, a kritikusok ezzel szemben éltették, hiszen számos filmes újítást tartalmazott egy olyan embertől, aki azelőtt sosem foglalkozott filmekkel. A forgatókönyvet Oscar-díjjal jutalmazták.”

Egy évvel később a régi korok eltűnését bemutató Az Ambersonok ragyogása című filmet is bemutatták, ez azonban közel sem lett olyan sikeres, mint a nincstelenségben tengődő újságíró mérhetetlen gazdagságig vezető útját vázoló film. A rendezői széket kihúzták a lába alól, ráadásul a vágás sem Welles elképzelései szerint valósult meg végül. Még három filmet forgatott az USA-ban, utána az önmegvalósítás jegyében átköltözött Európába. Inkább mások filmjeiben szerepet csak hogy kitermelje a saját gyártáshoz szükséges összegeket. Méretes termete ellenére foglalkoztatott színész volt, karakteres hangja miatt pedig szívesen kérték fel rajzfilmek szinkronizálására és narrátori munkákra is. Szeretett jókat inni, enni, áldozott a női örömöknek, így nem csoda hát, hogy szívroham vitte el a hetven éves Wellest.

Jukovics Ildikó

összegyűjtött néhány filmtörténeti csemegét Orson Welles repertoárjából, melyből kiderül, rendezőként mint szeretett volna viszontlátni a mozivásznon, s ehhez képest milyen alkotást született. Mint kiderült, 1947-es filmje, A sanghaji asszonyt kérése ellenére kurtították meg, akárcsak a Macbetet (1948), a Bizalmas riportot (1955), és A gonosz érintését (1958). Sérelmeire az utókor igyekszik gyógyírt találni: a filmtörténészek most azon dolgoznak, hogy az egykori menthető felvételeket eredeti formájukban helyreállítsák.