A kadarka és Szeged: „Nincs homokon olyan faj, amely a szélsőséges jellemzőket ilyen mértékben egyesítené”

Az egykor legendás kadarkát ma alig 600 hektáron termesztik, pedig a II. világháború után hamarabb exportálták Svájcba, mint a tokajit.

A kadarka egykor hatalmas területeken termett hazánkban, ma alig néhány száz hektáron. „Pedig nem egyszer különleges minőséget produkált egy-egy évjárat, előfordult 22-26 fokos érés, sőt aszúsodás is” – mondta

Mód László

előadása bevezető részében, a

Juhász Antal

80. születésnapja alkalmából tartott konferencián. Minden paprikás étel mellé nagyon jó, egyesek szerint a kadarka a nemzet metaforája. 1955-ben 55 ezer hektáron termesztették, 2009-ben már csak 605-ön, Szegedről és környékéről a nagyüzemi gazdálkodásra történő áttéréskor tűnt el. A hazai helyzettel ellentétben Hajdújáráson, a határ túloldalán

Mauer Oszkár

ültetvényei még a XIX. század végéről származnak – mutatta be az egyetemi oktató, mit veszítettünk el negyven-ötven évvel ezelőtt. „Valószínűleg az albániai Skhodra városából származik a szőlőfajta,

Andrásfalvy Bertalan

szerint a Balkánról menekülő délszlávok terjesztették el” – mondta arról a néprajzkutató, hogyan került hazánkba a kadarka, majd a jellemzőivel folytatta. „Pozitívumai közé tartozik, hogy szárazságtűrő, nem kell támasz neki. Későn fakad, alvórügyekből is kinyílik, ami a kései fagyok miatt fontos. Viszont vékonyhéjú, így gyorsan rothadásnak indul, ráadásul minden évben más színe van a fehértől a közepesen sötét vörösig” – mutatta be a kadarka előnyeit és hátrányait Mód. „Nem véletlenül írta azt több mint száz éve a Szegedi Napló, hogy nincs homokon olyan faj, amely a szélsőséges jellemzőket ilyen mértékben egyesítené. 1884-ben

Pluhár Pál

borászati vendégoktató úgy vélekedett, nem rendelkezik elég színanyaggal. Ekkoriban 16-17 szeszfokos kadarkák készültek” – foglalta össze a korabeli szakértő és a sajtó véleményét az előadó.

„A két világháború között felmerült márkát kellene létrehozni a szegedi sillerborok számára. A borközraktár ugyan elkészült, de a feltételek nem voltak megfelelőek a kevés termőterület miatt. Azonban mégis a szegedi kadarkához köthető első exportsiker a II. világháború után, 1947-ben Svájcba vitte a Hangya Szövetkezet a magyar borok jó hírét. A „szögedi pirosbort” máshol is díjazták, így ugyanebben az évben Kecskeméten a Mezőgazdasági dolgozók kiállításán

Farkas-Csamangó János

1946-os terméséből készült nedűje nyert érmet” – tudtuk meg a Trianon utáni állapotokról. „1960-ban még tartotta a kadarka a pozícióit, Ásotthalmon, Mórahalmon, Zákányszéken, Bordányban termesztették. A felmérést követő években megkezdődött szocialista szőlőrekonstrukciós programok végrehajtása során kiderült, a kadarka csak hagyományos módon művelhető, nem alkalmas az akkor előtérbe került gépesítésre. Azon okból sem felelt meg, mert túl nagy különbség volt az évjáratok színei között, s akkor még a fuxlis borokat még nem értékelték magasra: manapság már versenyt is rendeznek számukra. A kadarka csak szelektálva maradhatott meg az egykori Szeged-Alsótanya területén, helyére fehérbor került” – mondta a néprajzkutató arról, hogyan tűnt el rövid idő alatt városunk környékéről egy sikeres szőlő. „A rendszerváltás idején ugyan nem indult meg a kadarka újbóli felfutása, talán a csongrádi borvidékről indulhat ki a tradicionális fajta reneszánsza” – fejezte ki reményeit Mód László.