A fekete arany algyői hőskora fotográfiákon a Reök-palotánál + FOTÓK

Mai napig Magyarország legnagyobb olajmezője az algyői, ahol fél évszázada kezdődött meg a kitermelés. A jubileum alkalmából szabadtéri fotókiállítás nyílt a Reök előtti téren, ahol az olajipar dolgozóinak portréin és gondolatain keresztül ismerkedhetünk meg azzal, hogy mit is jelent valójában „olajosnak lenni”.

„Nem arra kell büszkének lennünk, hogy mennyi olaj és gáz van a föld alatt, és milyen szuper technológiával termeljük ki, hanem azokra az emberekre kell, hogy büszkék legyünk, akik ezt a rendszert tudják üzemeltetni. Számunkra a legnagyobb értéket nem az olajmolekulák jelentik, hanem az ember, az ő tudása és képessége, akaratereje és alázattal végzett munkája, ezért állítottuk a tárlat középpontjába is őket” – nyilatkozta portálunknak a Mol Magyarország kutatás-termelés igazgatója,

Szakál Tamás

. Ötven évvel ezelőtt kezdődött az olaj- és gázkitermelés Algyőn, így Csongrád megye bányászgenerációk és az ország legkitűnőbb olajszakembereinek az otthonává vált. A Reök-palota előtti téren a máig élő bányászai kultúra hagyományait is bemutatja

Déri Miklós

egy emberöltőt felölelő, „Egy aranykor emlékei” címet viselő portrésorozata. A fotóművész mindenkivel külön interjút készített, akit végül lencsevégre kapott, s mint elmondta, egyfajta szobrot szeretett volna nekik állítani portréival.

„Olajosnak lenni életstílus, amelynek Texasban vannak a gyökerei” – vallja

Ádok István

, aki 41 éve dolgozik az olajiparban.

Csikós Attila

is több mint négy évtizedes Mol-os múlttal rendelkezik, a róla készült portréfotó alatt azt olvashatjuk, hogy az 1980-as években volt olyan időszak, amikor úgy megnövekedett a gázigény, hogy a katonaságot is bevonták a munkálatokba. „A katonák turbinás autókról működtetették a hőlégfúvókat, ami olyan látványos volt, hogy a tévé is közvetítette” – emlékezett vissza. Testvére,

Csiklós László

is látható egy másik tablón, aki 1968-tól dolgozott a Mol jogelődjénél, és egészen 2011-ig a társaság alkalmazottja voltAlgyőn. A tárlathoz

Podmaniczky Szilárd

József Attila-díjas író készített szöveget, melyben kitért arra, hogy a 47-es úton Szeged és Vásárhely között utazva sosem tudta megállni, hogy ne pásztázza végig a napfényben csillogó algyői üzemet, a tartályokat, a tornyokat, éjjel pedig a fáklyából föl-fölcsapó lángcsóvát figyelte. „Világos volt számomra, hogy ott, azon a sok négyzetkilométeren egy másik világ működik, amelynek saját szabályai vannak, és aki oda belép, fölveszi a munkát, az részévé válik ennek a másik, innen nézve titokzatos világnak” – fogalmazott. Podmaniczky Szilárd elmondta, az „olajosokkal” beszélgetve többségük az alábbi kulcsszavakkal válaszolt neki: bizalom, közösség, önállóság, szakmai és anyagi megbecsülés. Az „olajosoknál” szerzett tapasztalatait az író így összegezte: „ez olyan munka, ami kiválaszt a feladatra”.

Herczeg Tamás

, a Szegedi Szabadtéri Játékok igazgatója portálunknak elmondta, első pillanatban furcsának tűnt, hogy egy nagyvállalat szabadtéri művészeti kiállításban gondolkodik, de amint megismerte a koncepciót, majd Déri Miklós fotóit és Podmaniczky Szilárd írónak a portrékhoz fűzött gondolatait, akkor egyértelművé vált, hogy a Reök előtti tér kiváló az ötvenéves jubileum megünneplésére.„Amikor megismertem a fotográfiákat, akkor jöttem rá, hogy a ma emberének micsoda nosztalgikus élményt jelentenek az ipari létesítmények, így például a Millenáris vagy a Zsolnay Kulturális Negyed. Ezek a fotók azonban egy működő üzemben készültek, és ez egy nagyon különös kontextust teremt" - fogalmazott Herczeg Tamás, hozzátéve, hogy valódi emberi sorsokat ismerhetnek meg azok, akik kilátogatnak a Reök előtti térre.