Erdélyi Ágnes: Az egyetemisták nélkül a Grand Café nem lehet az, ami

:

A szofisztikált tudományosság, a populáris kultúra, a több műfajúság, a műhelyszerű működés, a kávézós filing mind jól megfér egymás mellett - vallja Erdélyi Ágnes. A szegedi art-mozi központjaként működő Grand Café alapítójával a Tisza-parti város művészeti életéről, valamint a Móra-szakkollégium virágkoráról beszélgettünk. Interjúnkból az is kiderül, mit főzött Bohumil Hrabal kollégiumi látogatásán vendégének.

- A Szegedért Emlékérem az igazán elhivatott szegediek elismerése. Milyen jelentést hordoz ez a díj az Ön számára?

- Igazán elhivatott ember nagyon sok van ebben a városban – hogy kinek a munkáját veszik észre a díjat odaítélők, az gondolom, sok tényezőn múlik. Jelen esetben talán arról van szó – legalábbis szeretném, ha így lenne –, hogy a figyelem a kultúraközvetítés és különösen a civil szervezetek felé fordult. Ez azért is nagyon fontos, mert a kultúra helyzete egyre romlik, a független civil szervezetek lehetőségei pedig enyhén szólva is aggasztóak. Két területet áll módomban elég jól látni a magyarországi viszonyok rendszeréből: az egyik a felsőoktatás (évtizedekig dolgoztam az egyetem Móra Kollégiumában), a másik a kulturális tevékenységet folytató civilszféra. Nos, mindkét szegmens nem hogy fejlődni nem tud kellőképpen, de inkább elveszti eddigi pozícióit is. Tehát, ha ebben az összefüggésben tekintek rá a díjra, az odaítélés gesztusa nagyon is felértékelődik. A díj nekem azt is jelenti, gondoljak arra, hogy amit évtizedeken át végeztem, az messzemenően nem egyéni teljesítmény, társak, barátok, együttműködők nélkül semmi sem valósulhatott volna meg. Ezt egy percig sem felejtem. A mostani és a mindenkori munkatársaimmal együtt érvényes ez a megtisztelő elismerés.

- Kezdjük a Grand Caféval. Honnan a név?

- A Grand Café nevet nem megalomániából választottuk. Se nagyok nem vagyunk, se előkelőek nem vagyunk, bár az elegáns Grand Cafék mellett a francia állomási restiket is gyakran így hívják. Szóval a mi esetünkben ez a név talán egy kicsit vicces, vagy inkább ironikus. Az igazi ok, hogy úgy mondjam, történelmi. A párizsi Grand Caféban volt 1895-ben a világ első nyilvános mozielőadása: mozgóképek egy kávézóban – valójában így indítottunk mi is.

- A kávézó már lassan 20 éves. Hogyan fogalmazódott meg az új kulturális színtér ötlete?

- Az ötlet a Móra Kollégium népszerű filmklubja kapcsán fogalmazódott meg, miért ne lehetne Szegeden is art-mozi? Főként egyetemisták és szegedi filmbarátok inspirálták. Hárman,

Szabó Évával, Nagy Marcsival

együtt szorgalmaztunk egy alapítványt, mely létre is jött 1993-ban. Nem könnyű három év után (volt közben például egy Bokros-csomag) 1996. szeptember 30-án kinyitottunk. Hát ez nagy öröm volt, létrejött a semmiből egy független kis hely, profilját, értékrendjét maga alakította ki. Egy olyan közösségi tér képződött, ahol az art-mozizás kezdeti elképzelése sokféle tartalommal egészült ki: a szofisztikált tudományosság, a populáris kultúra, a több műfajúság, a műhelyszerű működés, a kávézós filing – mind jól megfér egymás mellett. Mindez a második emeleten, egy kanyargós, hosszúkás kávézóban, melynek egyik fala óriási üvegablakokból áll, és egy többfunkciós moziteremben. A Grand Café független hely, állami, önkormányzati intézményhez nem kötődik mai napig sem. Az alapítványunk tartja fenn. Szerintem legnagyobb értéke a szabadság, melynek nagy ára van a mi esetünkben is. Anyagi helyzetünk olyan, mint a többi független szervezeté, de ezt most ne részletezzük. Ugyanakkor minket nem akar központi akarat összevonni más helyekkel, nem szándékszik nevünket elvenni, működésünkbe beleszólni.

- Ha valaki felkeresi a Grand Café honlapját, olyan hívogató szavakra bukkan, mint az oktatás, a kiállítás, és kávézó. Ebből is látszik, aki ide betér, jóval több élményt kap, mint egy finom csésze fekete.

- Valóban szoros kapcsolatban vagyunk az oktatással, például a 2000-es évek elején nagy lendülettel szerveztük az induló mozgóképes tárgy tanárainak és egyben a magunk képzését a legjobb szakemberekkel. Sajnos ez az iskolai tárgy is fokozatosan háttérbe szorul. Pedig a képek világát éljük, nehéz lenne vitatni: a netes portálokon, a facebookon tobzódnak a képek, kezünkben valamilyen felvevő, okostelefon, kamera. Ez is motiválta, hogy több éven át működtessünk diákok számára filmkészítő műhelyeket Karsai Attila koordinálásával. Partnerünk volt ebben

Tóth Pál Paja

, Szegeden élő, nemzetközi hírű animációs rendező és a kiváló Makói Videó Műhely. Eu-s pályázatok projektjeinek részeként szakköröket kezdeményeztünk több iskolában. Ezek témája főként a kultúrák közötti átjárás, más kultúrák megismertetése volt, szavakkal, képekkel.

Andóczi József, Novotny Katalin, Erdélyi Eszter, Papp Istvánné, Kondász Rózsa

a legfontosabb partnereink ebben. Legfőbb bázisunk, konzulensünk, remélt szakmai igényességünk záloga pedig természetesen a szegedi egyetem. Mint ahogy a város, nélküle a Grand Café sem az lenne, ami. Munkatársaink is itt végeztek, vagy még itt tanulnak. Igen, kiállításokat is szervezünk a kávézóban. Most például igazi unikumként az egyik legjelentősebb magyar kortárs írónak, a Palicson élő

Tolnai Ottónak

a képzőművészeti kiállítása látható. Most építgetünk egy Szeged-Pécs együttműködést, persze civil alapon, képzőművészeket, fotósokat mutatunk be az egyik illetve a másik városban.

- Folytassuk egy visszatekintéssel, mégpedig a Móra Kollégiummal, mely kulturális központ volt.

- Azért beszéljünk jelen időben a Móra Kollégiumról, mely most már szakkollégium, tehát saját kollégiumi és szakmai fejlődésének egy magasabb szintjére érkezett, büszke vagyok rá. A Móra Kollégium kulturális rendezvényeinek virágkora a 80-as, 90-es évekre tehető. Több oka is van, hogy erre olyan sokan így emlékezünk. A rendszerváltást megelőző és követő évtized várakozásai, reményei felejthetetlenné tették ezt az inspiráló időszakot. Akkor voltak a történelmi korszakokat, társadalmi traumákat feltáró oknyomozó előadássorozatok, a szociológiai táborok, a 250 fős filmklubok, tömegesen irodalmi estek. Akkor még egyformán voltak kíváncsiak az emberek

Donáth Ferencre, Csoóri Sándorra, Konrád Györgyre,

hogy csak néhány példát mondjak. Valahogy minden a megértés, a változás, a változtatás igényéről szólt.

- Ha jól tudom, Hrabal is járt az intézményben?

- Igen,

Bohumil Hrabal

is járt a Móra Kollégiumban 1985. május 8-án. Mindig sokat készültünk egy-egy rendezvényre, de akkor különösen. Tényleg felejthetetlen irodalmi délutánja előtt sokfogásos ebédet is kapott Hrabal egy kollégiumi konyhában, amit mi főztünk a Soros-ösztöndíjas

Hoffmann Gizivel

ócska kis rezsókon. Hrabal később azt nyilatkozta, ha emigrálna, akkor Szegedet választaná, máskor pedig azt, hogy Magyarországon Szeged és a Tisza a kedvence. Noha egyikből se látott sokat, inkább emberekkel beszélgetett a Kincskereső szerkesztőségében és a Kollégiumban.

- Kiket vacsoráztattak még a kollégiumban?

- Mondjuk, nem a vacsorák voltak a legfontosabbak, de tény, hogy a kortárs magyar irodalom és szellemi élet java kapott nálunk vacsorát (csülkös bableves, malachús, ilyesmik voltak) az egyébként 3-4-5 órás előadások, irodalmi estek előtt vagy után. Később polgári szolgálatos informatikus kollégisták digitalizálták a kollégium több száz órányi hangarchívumát. Ami ugye, felbecsülhetetlen érték, kortörténeti dokumentum, a Széchényi Könyvtárba kerül majd a másolata. A

Szörényi László

irodalomtörténész által vezetett legendás irodalmi beszélgetések hanganyaga az MTA Irodalomtudományi Intézetének honlapján hamarosan olvasható.

- A Grand Caféban az art-mozis jellegen túl az irodalom szintén hangsúlyos szerepet kap, és milyen esteket szerveznek még?

- Az irodalom a filmmel egyenrangú helyet kap a Grandban, az utóbbi években különösen a fiatalok kerültek a középpontba. El lehetne azon gondolkodni, mi a titka annak, hogy Szegeden időről-időre, szinte menetrend szerűen jelentkeznek irodalmi tehetségek, és általában csoportosan. Most is van egy kirajzás,

Lanczkor Gábor, Kollár Árpád, Orcsik Roland, Gaborják Ádám, Bencsik Orsolya, Puskás Dániel

– ők és kortársaik, barátaik új pezsgést hoznak. Egyik főmunkatársunk,

Lengyel Zoltán

, maga is író, irodalomtörténész és zenész, a szakmai programok mellett gondozza az irodalmi esteket is. Az idei júniusi könyvhétre is készülünk izgalmas könyvbemutatókkal.

Hász Róbert, Zalán Tibor, Fenyvesi Ottó, Sirbik Attila, Michel Houellebecq

új könyveiről beszélgetünk. Konferenciákat, szimpóziumokat, disputákat is rendezünk irodalmi, film- és képzőművészeti, társadalomtudományos témákban. A közelmúltban volt két általunk szervezett Bibó szimpózium, egy harmadik büntetés-határok címmel, májusban a Hajnóczy Műhely konferenciájának adtunk helyet. Legrégebbi főmunkatársunk,

Tóth Péter Zoltán

a mozi és a kávézó szerteágazó feladatai mellett biztos ízléssel és szaktudással szervezi a koncerteket, zenés projekteket. Az általa kezdeményezett „Nemzetközi Bajuszparti” és Halloween nagyban hozzájárult a hely népszerűségéhez. Persze ezek a rendezvények is vetítéssel, jelmezekkel, mindenféle filmes vonatkozással értendők. TPZ és Lengyel Zoli volt a motorja a grandos várkerti kulturális teraszunk sikeres működtetésének is. További nagy terveink voltak, de ez a lehetőség tavaly óta sajnálatosan megszűnt számunkra.

- A Grandnak sajátos barátságos légköre van. Régi ismerősként köszönti a belépőket a hely hangulata - így írt az egyik ismerőse a hely Facebook-oldalán. Tehát sok kedves emlék köti ide a mai és törzsvendéget.

- Igen, szerintem is van egy kedves otthonossága a helynek, bár kívülről kevésbé látja az ember azt, amiben maga is érintett. Egy régi törzsvendégünk hosszú évek után Szegedre látogatván a minap beült a kávézóba. Azt mondta, neki minden asztalról van egy története, mindegyikhez fűzi valamilyen élmény. Na, erre a jelen lévők is elkezdték a saját történeteiket mesélni. A Grand Café közös történetét. Érdemes megjegyezni, mennyire sokféle a Grand köre. Talán nem tévedek, ha azt mondom, hogy nálunk jól érzi magát idősebb és fiatalabb, az egyetemi professzor és a punk srác is például, akár egy légtérben is.

- Milyen terveket dédelget még a Grand a jövőre nézve?

- Folytatjuk a Norvég Civil Alap által támogatott demokrácia-gyakorlatok projektünket. Nyáron három iskola, a szegedi Deák Gimnázium, a szabadkai Kosztolányi Dezső Kísérleti Gimnázium és a budapesti Lauder Zsidó Gimnázium táborait szervezzük – a diákok egymás városaiba látogatnak, és végeznek egy-egy témában kutató munkát. Szegedre a lauderesek jönnek a város alternatív kulturális életével ismerkedni. A norvég-projekt nemzet-problematikájához kapcsolódva, a „nemzeti rock” zenei irányzatról szóló dokumentumfilmünk bemutatását őszre tervezzük. A rendkívül izgalmasnak ígérkező filmet, melyet országos nyilvánosság elé is szánunk, az Elephant Stúdió készíti. Ugyancsak ősszel lesz a projekt büntetés-határok tematikájának következő szimpóziuma Michel Foucault ide vonatkozó filozófiai munkásságáról. Szakértők segítségével feldolgozzuk a középiskolások és egyetemisták körében végzett, a büntetés joggyakorlatával, az erről való ismeretekkel, a halálbüntetéssel stb. foglalkozó kérdőíves felmérésünket. Szeptemberben megrendezzük a már hagyományos őszi könyvhét kettőnket. „Ablak a világra – kortárs világirodalmi galaxisok” címmel előadás- illetve beszélgetéssorozatot indítunk, melynek lesz egy orosz, egy európai és egy amerikai része. Örömmel csatlakozunk az idei nyártól a Maszk Egyesület „Tarján felett az ég” nevű kezdeményezéséhez. Nem tudom, a tarjániak közül sokan tudják-e, hogy van egy Megálló nevű hely a lakótelepen, ahol lelkes fiatalok gondozása mellett kis közösségek születnek, ahová érdemes eljárni, mert hasznosan és értelmesen lehet időt eltölteni. Például kertmozizni júliustól. A Metanoia Színházi Egyesület új darabját is várjuk nagyon, melynek próbahelye és színhelye a Grand Café lesz ez alkalommal is. A jövőre nézve is szeretnénk a társadalmi feladatvállalás szép szlogenjét valóra váltani. A jövőre nézve szeretnénk a kávézóban többféle és jobbfajta borokat kínálni. A jövőre nézve szeretnénk megérni 2016-ban a Grand Café 20. születésnapját. Legalább abban biztos lehetek, hogy a Móra Kollégium megéri az ötvenediket, ami szintén jövőre lesz.

- Amikor Erdélyi Ágnes kikapcsolja a telefonját, mivel tölti a szabadidejét?

- Szeretem a színházat, a koncerteket, ilyen helyekre járok sokszor. Most nyáron is látogatom a szegedi Thealtert, és utazni is fogok. És főleg sokat olvasok, egyrészt a magam örömére, mely nagyrészt egybeesik a Grand Café irodalmi és más eseményeivel.