Több mint tíz évvel ezelőtt, 2004 októberében vesztette el Szeged egyik kiváló tájképfestőjét: Szekfű János szívébe zárta a Tisza partját, festmények százain örökítette meg a természet apró helyi csodáit, alkotásain emellett a vasúti élet mindennapjait is megcsodálhatjuk. Kiskunmajsán kiállítással tisztelegnek a művész előtt.
Száznégy esztendővel ezelőtt, 1910. november 20-án született Szeged képzőművészeti életének meghatározó alakja,
Szekfű János.
A festőművész rajongásig szerette a tájképeket, több száz hátramaradt olajfestményén, akvarelljein a Tisza partjának csendélete, tanyák nyugalma és városi utcaképek mozgalmas élete elevenedik fel. Egy héttel szeretett feleségének elvesztése után, 2004. október 26-án maga is búcsút vett a földi léttől.
Lánya,
Szekfű Ibolya
egy munkájának élő, mégis közösségi emberként emlékezett vissza az édesapjára. "Tizenhárom évesen kezdett el a festészettel foglalkozni, első képét - amely egy parasztházat, illetve annak udvarát örökítette meg - egy fakéregre festette. Rendkívüli módon ki tudta kapcsolni egy tájkép megörökítése a festővásznon, szinte mindenhová magával vitte a felszerelését. Édesanyám volt a múzsája, szabadidejükben egy motorra ülve járták a vidéket, ahol megálltak, ott rögtön munkához is látott" - mesélte portálunknak.
A festő Kiskunmajsán látta meg a napvilágot, Szegedre 1947-be került, ahol a MÁV alkalmazásában kezdett el dolgozni. Munkásságán ez is visszaköszön, hiszen rengeteg alkotása örökítette meg a vasút mindennapjait: a szocialista realizmus fényében mutatta be a rakományt pakoló, kétkezi munkásokat, a MÁV dolgozóinak serény mindennapjait. A vasutasok szakszervezetének támogatásával megalapította a helyi Vasutas Képzőművészeti Kört, amely a Széchenyi téren évtizedekig hozta össze az amatőr képzőművészeket, és nyújtott számukra kiállítási felületet.
Szuromi Pál
művészettörténész a festő rendkívüli aktivitását is méltatta, mint írta: "Szekfű János úgyszólván a szegedi képzőművészet mindenese. Szervező, szakkörteremtő és alkotó személyiség, annyi vitalitás rejlik benne, akár a legderekasabb diófában!"
Bár aktokat és portrékat is szívesen festett, mégis a természet állt szívéhez legközelebb. Sajátos látásmódja az embert is belevonta az érintetlen táj szépségébe, nagy kedvencét, a Tisza partját is gyakran töltötte meg sétálókkal, horgászokkal. Az ember és a folyó, valamint a természet és város kapcsolatát több festményén is hangsúlyozta, élénk színekkel teremtve meg a természet harmóniáját, varázsát. Rendkívül termékeny festőnek számított, több száz képet készített élete során. Barátainak, szeretteinek sűrűn ajándékozott műveiből, de volt, hogy a fogadó tulajdonosának is adott, akinél megszállt. Szekfű-képek így országszerte, sőt valószínűleg a határon túl is jócskán megtalálhatóak, hisz Európa több országában is megfordult. Felesége egész életében segítette, támogatta őt, így a végső útra is közösen mentek, egy héttel múzsája halálát követően, 2004. október 26-án a 94 esztendős festőművész is elhunyt.
Szülővárosában, halálának tizedik évfordulója kapcsán egy kiállítással tisztelegnek a művész előtt: decemberben a Konecsni György Kulturális Központban képeiből nyílt tárlat. A nyitóünnepségen Molnár István festő méltatta egykori művésztársát, közreműködött a Mayossa Néptáncegyüttes, valamint Szimon Szilvia énekes. A tárlat január végéig megtekinthető a kulturális központ nyitvatartási ideje alatt.
Egy kis játék: az alábbi festmény 1955-ben készült, Szeged belvárosában. Ön megismeri a helyszínt?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.