Kultúra

Kéri László festőművész kiállítása az Alföldi Galériában

Kéri László festőművész kiállítása az Alföldi Galériában

2015. január 22., csütörtök
Kéri László festőművész kiállítása az Alföldi Galériában
Kéri László Kiűzetési gyakorlat

Vasárnap délben nyílik Kéri László Tornyai-plakettes festőművész Humán gesztusok című egyéni kiállítása a hódmezővásárhelyi Alföldi Galériában. Az erőteljes érzelmi töltetű, látomásos képkölteményeiről ismert alkotó mintegy száz művén keresztül enged bepillantást elmúlt húsz évének festői munkásságába.

Kéri László

alkotói világa a barokk korban gyökerezik. A budapesti születésű művész több, mint harminc éve él és alkot Hódmezővásárhelyen,

Kohán György

utcai műterem-lakásában. Kéri 1976-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskola festő szakán, ahol mestere Sarkantyú Simon volt, de Sváby Lajost is mesterének tartja. Habár a főiskolát követően 8 évig Szentesen élt, első bemutatkozására Vásárhelyen került sor 1977-ben. Ebben az évben állított ki először az Őszi Tárlaton, melynek fődíját, a Tornyai-plakettet 1987-ben nyerte el; azóta is állandó résztvevője, szervezője és zsűri tagja a legjelentősebb hazai kortárs képzőművészeti seregszemlének. Erőteljes színvilágú, zaklatott, groteszk hangulatot árasztó képeinek középpontjában mindig az ember áll. Kéri László vásznain megjelenő gomolygó érzelmek, indulatok és küzdelmek gondolkodásra, az összefüggések keresésére késztetik művei nézőit. A hódmezővásárhelyi kultúra napi programsorozat záróeseményeként január 25-én, vasárnap déli 12 órakor nyílik Kéri László Humán gesztusok című tárlata az Alföldi Galériában. A megjelenteket Kószó Péter alpolgármester köszönti, a tárlatot P. Szabó Ernő művészettörténész nyitja meg. A megnyitó zenei fellépője a Canarro Duó. A Tornyai-plakettes alkotó egyéni kiállítása 2015. március 8-ig tekinthető meg a galéria földszinti termeiben.

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.