Kultúra

Vásárhely ihletése az Art IX-XI. Galériában

Vásárhely ihletése az Art IX-XI. Galériában

2014. december 11., csütörtök
Vásárhely ihletése az Art IX-XI. Galériában
Kepzomuveszeti_szimpozium_BP_20141211---MEGHIVO_

A tavalyi év Hódmezővásárhelyi Képzőművészeti Szimpóziumán ihletet nyert művészek alkotásaiból nyílik csoportos kiállítás december 11-én, csütörtökön 18 órakor Budapesten, a Bartók Béla úti Art IX-XI Galériában. A tárlaton tucatnyi alkotó közel negyven művén keresztül figyelhetik meg az érdeklődők a Vásárhelyen megélt művészeti hatások lecsapódását.

Több mint másfél évtizeddel ezelőtt hívták életre helyi művészek - Hódmezővásárhely városának támogatásával - a képzőművészeti szimpóziumot, amelynek célja, hogy a nagy múltra visszatekintő vásárhelyi festőiskola hagyományaira támaszkodva és ezeket újraértelmezve szülessenek sokszínű alkotások a szimpóziumon résztvevő művészek két hetes együtt gondolkodásának eredményeként. A különböző szemléleteket valló alkotók,

Balogh Gyula, Bíró Botond, Blaski Márta, Bodor Zoltán, Horváth Roland, Jakucs János, Kéri László, László Dániel, Nagy Attila, Szabó Ábel, Sonkoly Tibor

és

V. Nagy Nándor

a vásárhelyi realista hagyományokra építve, de azt széles skálán értelmezve vonultatják fel munkáikat. A Bartók Béla úti kiállítóhelyen az év végéig megtekinthető tárlaton köszöntőt mond

Nagy Imre

, a Tornyai János Múzeum igazgatója. A ma esti megnyitón

Mohácsi Szilvia

televíziós műsorvezető, szerkesztő ajánlja az alkotásokat a közönség figyelmébe, a vernisszázson

Heigl László

bőgős és DJ Panda biztosítja a zenei aláfestést.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.