Vajda Júlia is a színházi súgó kézzel készített ékszereit hordja

Nem kell, hogy a mindennapok ékszerei a divatvilág gyorséttermeinek darálójától vegyük meg, koppincs csecsebecsék helyett választhatjuk az egyedit. De hogyan tud kitűnni a kreatív kézműves a tengernyi konkurens közül? Zsoldos Anikóval, a Szegedi Nemzeti Színház súgójával erről a különleges hobbiról beszélgettünk.

„Kezdetben gyümölcsökkel, muffinokkal és virágokkal díszített ékszereket készítettem gyerekeknek és gyermeklelkű felnőtteknek. Miksch Adrienn szopránművésznek is van egy muffinos nyaklánca.”

Zsoldos Anikó

egészen kicsi kora óta kézműveskedik, hol a rajzolásban, hol a varrásban, hol pedig a hímzésben találta meg azt a pihentető elfoglaltságot, amelyben egyszerre eresztheti szabadjára kreativitását és engedhet teret a kézzel készített kiegészítők iránti szenvedélyének. Hat éve, hogy a Szegedi Nemzeti Színház súgójaként segíti az operatagozatot, így tehát a pörgős évadot maga után hagyva a csendes nyarat használja ki arra, hogy az ékszerkészítésnek hódoljon. „Ez egy nagyon különleges darab” – nyújtott felém egy pamutcsipkékkel szegélyezett antikolt babafejes kitűzőt. Nem túlzott, valóban kivételes gyöngyszeme volt annak a néhány nyakláncnak és fülbevalónak, amelyet elhozott mutatóba. „Nem kimondottan népszerű” – tette hozzá nevetve miután rákérdeztem, kivéve persze, ha eljut a megfelelő közönséghez: a kézműves ajándékok Mekkájában ugyanis „hasonló technikával készült társa nagyon kapós volt, természetesen a gótok voltak odáig érte”. Azt Zsoldos Anikó is elismeri, manapság egyre nehezebb kitűnni a tengernyi kézműves közül, ezért is igyekszik új ötletekkel előrukkolni, hiszen az ékszer alapjául szolgáló előgyártott alapanyagok önmagukban a produktivitás halálát is jelenthetik.

A mindennapok ékszerei látszólag beálltak a fast fashion sorába. Olyan egyszerű, már-már eldobható termékeket vehetünk olcsón, amelyek a „csináld magad” látszatát keltik – a divatvilág eme gyorséttermeivel kell felvennie a kesztyűt a valódi kézműveseknek. „A textilekkel szoktam játszani. Gyakran csinálok olyat, hogy régi kézzel hímzett vagy csipketerítőket vágok szét. Ezeknek az ékszereknek már sajátos hangulata van. Itt, a színházban is segítenek, mindig adnak a kimaradt, különlegesebb anyagokból, de a bolhapiacokat járva is veszek régiségeket, amikből a gyöngyöket, medálokat újra fel tudom használni.” Anikó nem kacatokat gyűjt, félreértés ne essék! Az újrahasznosítás különleges módja ez, a leselejtezett áru reneszánszát élheti karkötőként vagy gyűrűként. A dekorációs anyagok kiválasztásánál, például egy-egy színésznő arcképével, egy festmény üveglap alá zárt kicsinyített másával próbál páratlant alkotni. Szó szerint, ugyanis ha teheti, nem csinál két egyforma ékszert. Attól, hogy valami feltűnő, még nem biztos, hogy kirívó is.

Borbély László

úriszabótól hallottam egyszer, hogy a tökéletes öltönyt nem akkor veszik észre, amikor belép a terembe, hanem akkor, amikor elhagyja. Ez igaz a kézműves ékszerkészítők munkájára is. Zsoldos Anikó szívesen nyúl inspirációért a szecesszió, impresszionista és expresszionista művészet kiemelkedő alakjaihoz, minden munkája a hordhatóság, az egyediség jegyében készül. „Az az elsődleges, hogy amikor elkészülök eggyel, az nekem is tetsszen. Sok ékszert legszívesebben megtartanék magamnak. De nagyon jó, amikor viszontlátom másokon” – mosolygott.

A színházban zajlik a cserebere,

Kocsis Judit

bármikor szívesen elcserél egyet horgolt terítői közül például egy Edith Piafos nyakláncra.

Vajda Júlia

Alphonse Mucha

„A kaméliás hölgy” című plakátjával díszített nyakéket kapott barátaitól, de

Kónya Krisztina, Kovács Éva, Szonda Éva

és

Dobrotka Silvia

is visszatérő, lelkes vásárló. Októberben a zene világnapjára ékszerkiállítása is nyílt a Somogyi-könyvtárban, amely alkalomból

Verdi, Mozart

és

Beethoven

arcképével ellátott ékszereket rakott össze.