Lackfi János: eszményt nem, élhető világot lehet létrehozni

Kedden a Somogyi-könyvtár vendége volt Lackfi János író, költő, műfordító, akit a december 6-i budapesti díjátadó gálaesten Príma Primissima Díjjal jutalmaztak magyar irodalom kategóriában. Az alkalmon kapva a SZEGEDma.hu rövid interjút készített a művésszel a rangos elismerésről.

- A teljesség igénye nélkül: József Attila-, Déry Tibor-, Illyés Gyula-díj, illetve most már Príma Primissima Díj – mit jelentenek egy íróember karrierútjában az elismerések? Célt, állomást, vagy esetleg csak afféle hozadékai ezek a munkának?

- Afféle útjelzők ezek, mint a mezsgyekarók. Nyilván nem díjakért ír az ember, hanem a közönségnek, hiszen ez nem díjlovaglás, ahol valaki elviszi a kupát. Itt sokunkat olvasnak, mindenkit másért. Mindemellett nagy öröm és megtiszteltetés, különösen a Príma Primissima Díj, amelyet rendszerint hosszú, munkás életutak elismeréseként szoktak odaítélni. Igazán megtisztelő, hogy 42 évesen átvehetem. Leltárkészítésre is sarkall, hiszen én többnyire inkább előre tekintek, mohón a feladatokra, a kihívásokra. Ritkán nézek hátra, így aztán kicsit meg is döbbentett, amikor belegondoltam, mennyi mindenbe ártottam bele magam az elmúlt idestova huszonegynéhány évben: drámák, tanítás, fordítások, dalszövegek, konferálás, utazások, előadások, tévéműsorok, cikksorozatok sokasága... Ha viszont jelképesen egy egész ország visszajelzi, hogy értékteremtői között tart számot, az erőt is ad a folytatáshoz. Jó néhány regényt szeretnék megírni, úgyhogy kutyakötelességem erre összpontosítani.

- Mennyiben minősül megerősítésnek egy ilyen díj, a háttérben jelent-e apró motivációt a továbblépésre, változtatásra, új ösvények keresésére?

- A díjat arra adják, ami már megtörtént, vagyis az a barátságos viszony, amelyet én élet és irodalom közt elképzeltem, másoknak is szimpatikus. Azért nem fogok hátradőlni a karosszékében, járom tovább az utam. Azt a fajta bolond tempót, amit hajlamos vagyok diktálni magamnak, egy picit lassíthatom akár – erre ez megfelelő jelzés. Hajlamos vagyok akár önveszélyesen is habzsolni a munkát, most kicsit leállok önmagam hajcsárolásával. Talán lezárult egy korszak, higgadtabb és bölcsebb igyekszem lenni, hogy aztán hopp, egyik pillanatról a másikra fejre áljak csak úgy, a vicc kedvéért. Mert azért még nyugdíjba nem vonulnék. Nagyon sok drámát, prózát, verset, műfordítást, tudok magam mögött, és mostantól érdemes lehet afelé haladnom, ami a legfontosabb, és amire később nem lesz módom, esetleg időm.

- Mire gondol pontosan?

- A regényekre és a családra. Tavasszal persze jönnek újabb fellépések, de addig az ünnepeket is és az íróidőt is teljességgel kéne megélni. Aztán megy szépen a kreatívírás kurzusom is, illetve lesz egy Zenés Versimpró-sorozat, költőkkel, zenészekkel: ez afféle költészeti látványpékség frissen, helyben kisült versekkel. Folytatódik a Lyukasóra műsor klubváltozata, tehát sok minden megy majd párhuzamosan. Nem változtatok a sokféleségen, csak igyekszem áthelyezni a súlypontot.

- A díjak mellett milyen egyéb elismerésekben részesülhet egy művész?

- Több komponensből áll össze a dolog. Nyilván számít a pályatársak a visszajelzése. Ahogy

Szabó T. Annával

jöttünk ide, jó volt, hogy tudtunk egy kicsit beszélgetni, hiszen olyan ritkán jutunk hozzá. Számít a közönség szeretete, ennek megnyilvánulása, hogy a „Milyenek a magyarok” című, tavalyi könyvem 16.000 példányban fogyott el. Nem akármilyen szám ez! E könyv folytatása, a „Milyenek még a magyarok” pedig jelenleg éppen felfutóban van. Mindezek mellett vannak az embernek belső jelzői is, tehát nem csak az a fontos, hogy kívülről milyen visszajelzések érkeznek, hanem, hogy belülről annak a fajta eszménynek, annak a fajta esztétikának, annak a típusú gondolkodásnak, ami engem jellemez, ilyen sokféle fénytörésben megfelel-e az, amit éppen csinálok.

- És megfelel?

- Nagyon remélem. Addig kísérletezek, amíg a majonéz össze nem áll. Persze AZ eszményi művet nem lehet létrehozni, ha ez egyszer megszületne, akkor soha többé semmit nem kellene írni. Mini-világokat lehet létrehozni, amikbe az olvasó beleélheti magát, beléphet, majd lendülhet tovább a következő izgalmas világ felé. Merem remélni, hogy élhető világokat hozok létre a papíron, a visszajelzések egyelőre arra utalnak, hogy ez sikerül.