Kezdődik a Szent Gellért Nemzetközi Komolyzenei Fesztivál


A szegedi Fogadalmi templomban rendezett szimfonikus zenekari koncerttel pénteken este elkezdődik a Szent Gellért Nemzetközi Komolyzenei Fesztivál keddig tartó programja; a rendezvényen először lesz hallható a svájci születésű osztrák-német fesztiváligazgató, Robert Christian Bachmann karmester és zeneszerző Hommage című szerzeménye.
A kulturális rendezvény szervezője a szeged-csanádi egyházmegye. A fesztivál
Szent Gellért
, az egyházmegye első püspökének nevét viseli. A legenda szerint a püspök egy utazása alkalmával megszállt egy faluban, ahol gyertyafénynél olvasott, amikor meghallotta egy kézi malmot hajtó lány énekét. A dal annyira megtetszett neki, hogy fölkeltette titkárát, hogy ő is élvezhesse a "magyarok szimfóniáját". A történet a magyar zene egyik első irodalmi említése. A fesztiválon számos klasszikus szerző ismert és ritkábban hallható műve csendül fel, és kortárs darabok is megszólalnak majd. A koncerteken hallhatók majd többek között
Bruckner, Beethoven, Mozart, Haydn
alkotásai. A hangversenyek dirigensei a Pro Cultura Hungarica-díjas
Robert Christian Bachmann
, a fesztivál művészeti vezetője,
Jun Kuk Li
karnagy, a salzburgi Kamara Filharmonikus Zenekar vezetője és
Gyüdi Sándor
, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója. A koncertek mellett egynapos installáció készül a rendezvény zárónapján a Dóm altemplomában, ekkor folytatódik a Bachmann-féle Uluru-projekt bemutatása. Az immár hatodik alkalommal megrendezésre kerülő performansz újabb meglepetéseket rejteget, és "nyitott műként" tovább feszegeti a hagyományos művészeti kategóriák határait. A fesztiválon két tudományos előadásra is várják az érdeklődőket, a Gál Ferenc Főiskola Klebelsberg-termében
Párducz Árpád
és
Janka Zoltán
professzorok taglalják a zene és a tudomány összefüggéseit. Frissülő részletekért látogassa meg a fesztivál
, érdekességeket pedig
is olvashat!