Summertime-opera a Szabadtérin + FOTÓK

Negyven év után tért vissza a Porgy és Bess, a legismertebb amerikai opera a Dóm térre az amerikai Living Arts társulat előadásában, Susan Williams-Finch rendezésében.

A dzsessz- és gospelelemeket is felvonultató Gershwin-opera nemcsak az előzetesekben hangoztatott „színháztörténeti jelentőségű pillanatként” volt konstatálható, hanem egyfajta kultúrtörténeti „ízelítőnek” is nyugodtan nevezhető. Elvégre az Elfújta a szél után az amerikai (hi)story, de legalábbis kultúra egy újabb szeletkéjét volt alkalma megízlelni a csillagtetős színpad nagyérdeműjének, a charlestoni szegény afroamerikai közösség mindennapjait kockázással, drogdílerrel és népiesen-babonásan vallásos miliőjével (Észak és Dél háborúja és a dzsesszparádés opera után üdítő lesz visszatérni az óceánon innenre egy kis István, a királlyal…). Summertime! Soha nem lehet aktuálisabb ez a szám, mint az éjjel is harminc fok közelében kószáló hőmérséklettel. Majd a darab kicsit elül: legközelebb Porgy dalára (I got plenty o' nuttin') kapjuk fel a fejünket, innentől zeneileg kicsit mozgékonyabbá válik az opera. A történet egyszerű, a nyomorék koldus, Porgy (

Richard Hobson

) és Bess (

Angela Owens

), a rosszfiú Crown (

Stephen Finch

) szeretőjének sajátos románca bontakozik ki a cselekményből, persze a megfelelő mondanivalóval. Merthogy a szerelemben hinni kell a másikban, ahogy Porgy bízik abban, hogy Bessből mellette jó asszonyka válik. S tulajdonképpen alapvetően sikerrel jár, de túl sok a kísértés – először a gyilkosság miatt bujdokolni kényszerülő Crown „teperi le”, mikor egy piknik alkalmával szerencsétlenül összefutnak. Bess feje felett ott a pallos: Crown vissza fog jönni érte. A darab egyik szép pillanata, mikor Bess gyengeségeit bevallva szerelmet esküszik Porgynak. Mikor Porgy végez a gazemberrel, s már azt hisszük, minden rendben lesz, Sportin’ Life (

Reggie Whitehead

), a kábítószer-kereskedő kezdi el ostromolni Besst, aki végül szippant a porból, és elmegy vele – New Yorkba. Amilyen fáradhatatlan a „kísértők” aknamunkája, legalább oly állhatatos Porgy hite is Bessben: a nyomorék kedvese után indul New Yorkba… A Szegedi Szimfonikus Zenekar közreműködésével felcsendülő darabot zeneileg a helyén érezzük, Porgy és Bess alakítása szerethető, de a szereplők általában szólva is jobbnál jobb hanggal vannak megáldva, Whitehead pedig remek hangja mellett kifejezetten ügyes színészi játékot és mozgást mutat fel. Az egész darab alatt a Catfish Row-t mutató díszlet a Dóm téri színpadon némileg soványnak bizonyul, bár az igaz, maga a darab nem dúskál a helyszínekben. A dzsessz, a spirituálé, a gospel kedvelőinek bizonyára külön csemege e műfajokat egy operában „összeforrva” hallani (jóllehet a Gershwin-darab egyik műfajtöredékben sem dönget csúcsokat). Csemegének viszont ajánlható.