Az akvarell nem hazudik – Kuklis Katalin kiállítása a Somogyiban + FOTÓK

Álma, hogy festhessen, és ezáltal örömöt okozzon másoknak. Kuklis Katalin akvarellképein fák, virágok, erdők és rétek kelnek életre – július 31-ig gyönyörködhetünk bennük a Somogyi-könyvtár első emeletén.

Csendesebb utakon… – a tárlat a címét

Kuklis Katalin

korábbi kiállításától örökölte, az ihlet egy szomorú esemény volt, elhunyt

Bálványos Huba

grafikusművész, a Magyar Művelődési Intézet munkatársa, akinél Kuklis Katalin két évig tanulhatta a képzőművészet fortélyait. „Ő megértette azt a halvány, lírai világot, ami már akkor tükröződött a képeimen” – mesélte a művésznő. Bálványos Hubától azt a tanácsot kapta, mindig a belső hangra hallgasson, keresse meg a lelkében élő témákat. Nem feltétlenül kell mindig nézni azt, amit festünk – ha hátat tudunk fordítani és a befelé tudunk fordulni, akkor lesz igazi az alkotás. Így tett, képein gyermekkori emlékei, a tanyavilág motívumai sejlenek fel, homokország, szélfútta vadvirágok, vagy éppen szitakötők… Ma is kijár Ásotthalomra, vonzzák az erdők, a láprét, megihletik a görbe akácfák. A grafikusművész hagyta neki azt is „örökül”: ne akarjon „nagy” képet festeni – a kevesebb olykor több. „Ne az erdőt akard lefesteni, csak egy fát, ragadd meg egy fűszálban a rétet” – idézte fel mestere szavait Kuklis Katalin. Nem véletlen hát, hogy képei témájának sokszor választja a fát. „A fák megszólítanak – hiába mennék tovább, ott marad a lelkem” – tette hozzá.

Kuklis Katalin immár nyolcadik éve fest, a művészet sorsszerűen köszöntött be életébe. Felidézte, korábban vezető beosztásban dolgozott, de nem találta munkájában önmagát, majd egy betegség – mint fentről jövő intő jel – kapcsán fordított élete irányán, és ecsetet vett a kezébe. Tizenegy önálló és több csoportos kiállítása volt már Szegeden, Budapesten és Vonyarcvashegyen, 2010-ben megkapta a Magyar Művelődési Intézet Alkotói Díját. A meseillusztrációk felé is kacsingat, például manók és bohócok születnek kezei alatt. Próbálta az olajat, az akrilt és a pasztelt is, végül mégis megmaradt az akvarellnél. Hihetetlen könnyed és szeszélyes technika, mely jól felveszi a művész aktuális hangulatát – véli Kuklis Katalin. „Az akvarell őszinte, nem hazudik, nem lehet manipulálni, aki ért hozzá, olvasni tud a képekből” – magyarázta a festő, aki egyébként fő technikája mellett kedveli a színes ceruzát és a finom szénvázlatokat is. A szürke színtől sem fél már – kezdetben a világ szép oldalát szerette volna csak megfesteni, majd Pataki Ferenc festőművész vezette rá, a szürkét is szeretni kell, hiszen az is ezerarcú, és jól szolgálja a sárgát és a rózsaszínt. Kuklis Katalin fogékony a véleményekre, legkedvesebb kritikusa Richter Ilona grafikusművész, tudományos illusztrátor, aki – mint fogalmazott – humorral és szigorral „nyesegeti le” képeiről a vadhajtásokat. Minden év októberében nyílik egy kiállítása Petőfitelepen – a művésznő elmondta, úgy megy oda, mintha hazamenne. Idén a Füvek népe címmel készülnek képei a tárlatra, vagyis egészen lehajolt a témájáért füvek, kórók szintjére. Csodálatosnak találja, hányféle fű létezik: égigérő, megbúvó, vagy éppen gonosz, mely rátekeredik a másikra. „Az az álmom, hogy festhessek, fejlődhessek, hogy ismerjenek, és képeimmel örömöt okozzak másoknak” – összegezte művészi hitvallását Kuklis Katalin.