Mozaikok a ’40-es évekbeli Szeged történetéből + FOTÓK

A negyvenes évek Szegedje nem olyan napfényes már, mint a harmincas éveké volt, de számos bizonyítékát találjuk annak, hogy az emberek szerettek volna minél előbb továbblépni a világégés napjain, majd emlékén, s ehhez a kultúrát, a szórakozást hívták segítségül.

A Somogyi-könyvtár helyismereti gyűjteményében található aprónyomtatványok két év nagyobb bombázásainak nyomait is őrzik, 1941-ben a jugoszláv, 1944 júliusától szeptemberig az angolszász légierők tartották rettegésben a város lakosságát. A támadások igen jelentős károkat okoztak, többek között a vasúti pályaudvar, a vasúti híd, a gyermekklinika épülete esett áldozatul a bombázásoknak számos magánház mellett – sorolta portálunknak

Kukkonka Judit

könyvtáros. Sok találatot kapott például a Csillag tér környéke is, mert egy kis házban itt volt a németek katonai rádióállomása. Az amerikai bombatámadásoknak összesen 146 polgári áldozata volt, a sebesültek száma 122, a lakhatatlan középület 29, lakhatatlan magánépület 181, kibombázott családok száma 660 volt, mindezt a pusztítást 982 romboló- és gyújtóbombával vitték véghez.

Hőgutát kaptak a nyulak…

A hétköznapi élet dokumentumaihoz térve 1940-41-es diáknaplókat találunk – mutatta

Csizmadia Edit

könyvtáros. Érdekesek az írószerboltok hirdetései, melyek iskolatípusra lebontva kínálták portékáikat. Az ellenőrzők borítóján olvasható a bélyegző: „Megjelenése és terjesztése a hadviselés érdekeit nem érinti.” Egy 1941-es meghívó a Dugonics-társaság felolvasóülésére invitál, melyen

Bálint Sándor

mint rendes tag adja elő székfoglalóját, valamint

Sík Sándort

és

Tonelli

Sándort is hallhatták a résztvevők. Egy másik aprónyomtatvány szerint ekkortájt győzte le a Szeged a Fradit, 5-0-ra…

Egy 1941-es cikk a szegedi Hamlet tragédiájáról számol be, mikor a darab ifjú, és a korabeli kritikák szerint rendkívül tehetséges rendezője, ifj. Horváth István és a Gertrudist játszó Tóth Kata öngyilkosságot követtek el, mert a fiút a nürnbergi törvények anyja révén zsidónak minősítették, a lány szülei pedig antiszemita áramlatokkal rokonszenvezve ellenezték a két fiatal kapcsolatát. Egy 1942-es Délmagyarország-beli cikk Tömörkény szobrának őszi leleplezését vetíti előre. Szintén érdekes, hogy míg javában dúl a második világháború, az élet egyes szegmensei igyekeznek tudomást sem venni róla. A bibliotéka tulajdonában vannak például Beretzk Péter orvos, ornitológus hagyatékából származó korabeli vadász- és madarászlapok (több cikküknek Beretzk maga a szerzője). Ezek sok mindenről beszámolnak – kivéve a háborút. Egy 1943-as szám hőguta okozta nyúlpusztulásról ad hírt, a '44-es Nimród pedig egy kárpátokbeli vadászatról számol be.

Múzeum és könyvtár

1944 márciusából egy statisztikát is olvashatunk. Ebből kiderül, hogy a legnagyobb magyar vidéki múzeum a Tisza partján álló, 70 ezer látogatót fogadó szegedi Kultúrpalota, melynek törzsállománya nagyobb, mint Debrecen, Kecskemét, Kassa, Veszprém és Pécs múzeumainak anyaga együttesen. A Somogyi-könyvtár 1942-43-as olvasóiról is érdekességeket tudhatunk meg. Legtöbb olvasója az egyetemisták közül került ki, majd a középiskolai tanulók, tanárok, papok, tanítók következnek, illetve írók és hírlapírók, művészek, ügyvédek, földbirtokosok, földművesek, iparosok. 1942-ben 11179, 1943-ben 9869 olvasót számlált, ebből több mint kétszer annyi férfi, mint nő. Az olvasásra kikért művek közül a szépirodalmi kötetetek több mint 3600 példányt tettek ki, a tudományos művekből viszont mintegy tízszer ennyit olvastak. 1944-ből a szegedi városi múzeum grafikai kiállításának katalógusát is megcsodálhatjuk, többek között Kopasz Márta neve is szerepel benne.

Úszó szemét, tízmilliós bélyeg

Még 1944-ben egy plakát szerint mindent be kellett szolgáltatni, amely segítségével hírekhez lehetett jutni: rádiót és telefont egyaránt. A szegedi városi zeneiskolától szívszorító felhívást olvashatunk 1945 októberéből, melyben kérik a szülőket, hogy ha tudnak, ajánljanak fel diákonként 20 kg szenet, vagy 30 kg fát. Már 1945-ben találunk olyan szegedi plakátot, melyen a sarkantyús, lovagló pálcás földesúr és az emberi erővel húzott eke kontrasztjával reklámozza magát a Magyar Kommunista Párt. 1945 júliusában egy hirdetmény az élelmiszer árusításának mikéntjére – különösen higiéniai szabályokra – hívja fel a figyelmet, többek között olyanokat olvashatunk itt, hogy sohasem szabad az élelmiszert a földre tenni, tejtermékek kóstoltatása szigorúan tilos, túróhoz, vajhoz kézzel nyúlni tilos stb. Bizonyára nem véletlenül, hiszen egy korabeli felirat óvva int: e házban kiütéses tífuszos beteg van! Ugyanakkor egy mai szemmel talán meglepő 1945 februári polgármesteri közleményre is felhívta a figyelmünket Kukkonka Judit, mely arról tájékoztat, dobja a lakosság a Tiszába a szemetet, kivéve, ami úszik és elégethető... Egy '45-ös kiáltvány pesti gyermekek szegedi elhelyezésében kéri a lakosság segítségét. A háború nyomában járt az infláció. Egy 1945-ös szegedi árlista szerint egy répát 25 pengőért, egy tojást 20 fillérért adtak, de a Somogyi gyűjteményében találunk átárazott bélyegeket is: tegnap még 10 millió pengőt, ma 20 forintot ér… Egy 1945-ös plakát a Szegedi Munkás Testedző Egyesület birkózóbajnokságára hívja fel a figyelmet, melyen az ülő 10, az álló hely 5 ezer pengőbe kerül. Egy 1945-es utcai hírmondó a Zenekarok Szabad Szakszervezetének karitatív hangversenyéről tudósít, melyen 101 cigányzenész húzza el a szegediek nótáját.

Nevessen Latyival!

1947-től a sajtó tele van a kommunista érára jellemző témákkal, mint például a munkásversenyekkel. Követhetetlen mennyiségű választásokat tartottak, egy-egy plakát érdekesen groteszk párhuzamokat szuggerál a jelen és a dicső múlt vezető közé, mint például: 1703: Rákóczi – 1945: Rákosi… Csizmadia Edit kiemelte: a dokumentumokból jól kitűnik, hogy a háború és a nyomában járó ínség, gazdasági instabilitás ellenére számos kulturális, szórakoztató programot szerveztek Szegeden is, megmutatkozott az emberek szépség és a vidámság iránti igénye, éhsége. Látványosan gyorsan próbáltak visszazökkenni a normális hétköznapi kerékvágásba, ehhez pedig a sportot és a művészetet is segítségül hívták. Jól példázza ezt Latabár Kálmán, azaz Latyi egy 1948-ban, „Nevessen velem” címmel rendezett estjét hirdető plakát, vagy Bulla Elmának a Tisza Szállóban rendezett egynapos vendégjátéka, mely kétórás szórakozást ígért. Persze itt is voltak túlzások, egy korabeli plakát Ma-Ha-Ta világhírű asztrológusnőt reklámozza, aki 1930-ben megjósolta Hitlernek felemelkedését és bukását is. „Nem jóslás, komoly tudomány” – hangzik a kísérőszöveg.

Csongrád megyei citrom

1947-ben bevezetik a totót, és a Tiszatáj is ekkor indul. Közben az üzemi könyvtárak hívogatnak: „szakadatlanul emeld ideológiai tudásodat”. Az életszínvonal emelkedésére buzdító füzetet is találunk, „gondolkozz, újíts, korszerűsíts” jeligére, melyben a három- és ötéves terv mellett megtakarításokról is olvashatunk. Ha például 5 perccel csökkenti az ember a napi dohányzóidejét, az évi 17500 órának, azaz 50 ezer forintnak felel meg, ami 30 szobabútor ára… 1948 március végén egy lelkes írás arról számol be, hamarosan talán nem szorulunk külföldi behozatalra bizonyos déligyümölcsökből, ugyanis citrom- és narancstermelésbe kezdenek Csongrád megyében. A mintegy kétmillió, különböző fajta csemete egyenesen Olaszországból érkezett napfényes megyénkbe. 1947-ben tartották a szegedi színészek jelmezbálját, melynek fő védnökei között bizony ott találjuk a korabeli társadalmi-politikai viszonyokra jellemző „elöljáróságokat”, az orosz katonai parancsnoktól a főispánon át a zenei igazgatóig. Egy 1949-es plakátról megtudhatjuk, egy pár szegedi papucs a „belépő” egy sétahajókázásra. Kuriózum a Somogyi-könyvtár gyűjteményében az 1948-as, XIV. londoni olimpia magyar résztvevőinek támogatására felhívó plakát a Magyar Olimpiai Bizottságtól – mely egyébként nem szegedi darab – tudtuk meg a könyvtárostól.