Kultúra

„Gatyaletolós” műfajt követ a szegedi szabadtéri?

2012. október 8., hétfő

„Gatyaletolós” műfajt követ a szegedi szabadtéri?

A Szeged című havilapban, a város folyóiratában jelent meg egy írás Szegedi szabadtéri játszadozások címmel Marton Árpád író, egyetemi oktató tollából. A kritikus szerint a csillagtetős színház nem tölti be funkcióját, beáll az olcsó szabadtéri produkciók sorába. Teszi mindezt közpénzből – amit a szerző kultúrfinanszírozási hungarikumnak titulál.

A 2012-es szezon kritikáit összegző írás második részében koncepcionális hozzászólást olvashatunk, amely a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetésének 2010-ben készült dolgozatára reflektál. "A szabadtéri 80 éves története állandóan felvetette, milyen funkciót is kell ellátnia a kultúra, a színház területén. Vissza-visszatérő kérdés, hogy a rendezvény Szegedé legyen vagy az egész országé, esetleg nemzetközi meghatározású, rangos színházként üzemeljen, vagy álljon be a többi szabadtéri produkció sorába. Viszont 80 év alatt kialakult egy olyan presztízse, hagyománya a dóm színpadának, amit bűn volna veszni hagyni. A szabadtéri fesztiválok egyre szaporodnak, és sajnos az elmúlt évek koncepciójából úgy tűnik, a Szegedi Szabadtéri Játékok beáll ebbe a sorba, idomulni akar a trendekhez. Szerintem sokkal bátrabbnak kell lennie a szabadérinek, őriznie kellene azt a kiemelt művészeti, kultúrmissziós státuszt, amelyet 80 év alatt megteremtett" - véli

Marton Árpád

kritikus. Mint fogalmaz, a kulturális intézmények hivatása ugyanis nem az, hogy a közízlés nyomában kullogjanak, épp ellenkezőleg: formálniuk kell a befogadói ízlést és ezáltal a társadalmi identitást. "Senki ne higgye, hogy

Euripidész

vagy

Schiller

idejében nem virágzott a 'gatyaletolós' műfaj. És mégis: mi maradt fenn? Az, ami a túlélés, a megmaradás stratégiáit örökíti át, ami katarzist nyújt! Ha csak a hatvanas évekre gondolunk, amikor a magyar kultúra világraszóló helyszíne volt e színpad, mikor nagy darabok mentek itt - akár a Szent Johanna vagy a

Major

-féle Az ember tragédiája,

Illyés

Dózsája vagy

Szophoklész

Antigonéja és

Prokofjevtől

a Kővirág. Olyan magas minőségű előadások, amelyekre Magyarország színházvilága odafigyelt.

Kosztolányi

és

Pilinszky

Dóm téri beszámolói ma már irodalomtörténeti kincsek! A hely kötelez erre. A szabadtéri alapítói azt mondták, hogy a Játékoknak olyan kultikus szerepe kell, hogy legyen itt a csillagok alatt, mint hajdan volt a görög szabadtéri színjátszásnak az amfiteátrumokban. Ezek miatt sem engedheti meg magának a Szegedi Szabadtéri Játékok, hogy abba a sorba álljon be, ahol az elsődleges szempont a könnyed nyáresti szórakoztatás" – mondta el portálunknak a kritikus, a szegedilap.hu szerkesztője. "A hivatkozott, Szeged-beli írás koncepcionális része voltaképpen könyvrecenzió. Szerencsés helyzetet idézett elő, hogy a játékok vezetése kötetben is számot adott működései elveiről. Elég volt alaposan átolvasni a vezetői hitvallást, hogy meglepő kép táruljon elém: az esztétikai és kulturális felvetések jogosságát bizony a gazdasági vetület is alátámasztja! Az intézmény rendre arra hivatkozik, hogy a bevételre kell tekintettel lennie, és ezért kell kompromisszumokat kötnie. Csakhogy – mint a különálló lapokon közölt adatok egybevetéséből kitetszik – fenntartásának nagyobb részét a szabadtéri közpénzekből fedezi. Nemcsak városi, hanem központi támogatásból. Tehát adóforintokból! Ebből az is következik, hogy egy ilyen intézménynek nem szabad kizárólag a profitorientált vonulathoz igazodnia, hanem közös identitásunkat érintő, társadalmilag fontos, kulturális célokat is szolgálnia kell – úgy, amint azt

Platón

és

Arisztotelész

is kötelességévé teszi a művészetnek. Legalább tíz éve semmi nem indokolja, hogy miért a

Bálint Sándortól

is szakrálisnak mondott Dóm téren, a fogadalmi templom előtt zajlik a Szegedi Szabadtéri Játékok! Egy pláza előtt, roadshow-ként ugyanígy megállná a helyét, ami itt zajlik. Az a szándék, amiért az alapítók annak idején erre a helyszínre tették a szabadtérit, ma már egy cseppet sem jelenik meg" – zárta gondolatait a publicista. A Szeged folyóirat vitaindítóként adta közre Marton Árpád írását. Az általa kiváltott parázs vita a szerző szerint azt mutatja, hogy a sajtó az utóbbi években adós maradt a közvéleményt orientáló, a játékokra társadalmi ügyként tekintő álláspontok képviseletével. Szerkesztőségük készséggel működik közre a társadalmi vitában, mint ami a játékok ügyének az alapítástól fogva meghatározó fóruma.