Írjon nekünk!

Szeged

Hírzóna

Politika

Sport

Egyetem

Kultúra

Szeretni, élni, érteni – Grecsó az irodalomról + FOTÓK

Szeretni, élni, érteni – Grecsó az irodalomról + FOTÓK

2012. május 29., kedd
Szeretni, élni, érteni – Grecsó az irodalomról + FOTÓK

2012-ben Grecsó Krisztián József Attila-díjas író Mellettem elférsz című regényét választották a város könyvének a Somogyi-könyvtár Egy város – egy könyv című olvasásnépszerű játékába. A szerző május 25-én öccsével, Grecsó Zoltán táncos-koreográfussal el is látogatott a Tisza-parti város bibliotékájába, és elismerő szavakkal szólt a könyvtárosok értékmentő munkájáról.

A Somogyi-könyvtár „tavaszi-nyári hadjáratában” a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, a Márai-program keretében valósítja meg a Mária-listára beválasztott könyvek olvasókkal történő megismertetését. A Magyar Könyvek Tavaszának íróturnéja Makón

Grecsó Krisztiánnal

indult, majd a szerző Szabadkára és Szegedre is ellátogatott. Pénteken „Grecsóban fürdött” a könyvtár és környéke: a Szeged Napja ünnepségsorozat ideje alatt a könyvhöz kapcsolódó fejtörőkkel és nyereményekkel a várták játékos kedvű olvasókat a bibliotéka előtt felállított sátorban. A helyszínre érkező író rögtön ki is töltött egy tesztet saját magáról és tavaly megjelent kötetéről – mint mondta, egész jól sikerült…

Vigyázat, lektűr!

Mellette jól elfér „Nagyon egy hullámhosszon vagyunk” – mondták el a Grecsó testvérek közösen tartott író-olvasótalálkozójukon. A Mellettem elférsz című táncművet jegyző Grecsó Zoltán táncos-koreográfus arról is beszélt, úgy érzi, reagálnia kell bátyja történeteire munkájában, annál is inkább, mert Grecsó Krisztián regényében közös felmenőik alakja is megjelenik. „Nyomasztott, hogy én leszek mellette a lúzeröcsi, hogy én talán nem leszek művész. Főleg pedig az, hogy a lányoknak nem mondhatom: művész vagyok! Csak azt: …de a bátyám író” – beszélt a táncművész a kezdetekről. Majd rátalált a táncra, ami segített, hogy meglelje saját szerepét. Egyébként Zoltán szintén próbált írni gimnáziumi évei alatt, Grecsó Krisztián pedig elárulta, öccse segítette abban, hogy saját első kötetét maga is megszeresse.

– Egy város olvassa most a Mellettem elférsz című kötetedet, mely elég kedvező kritikákat is kapott. Számítottál ekkora sikerre?

– Az előző könyveim esetében ehhez hasonló fogadtatás, olvasói szeretet-visszajelzés egyáltalán nem volt. Persze a szakmai reakció mindig egy másik kérdés. Múltkor az ÉS-kvartettben beszélgetett négy kritikus a könyvemről, és összehasonlították a kritikákat addig a pontig, amíg a könyv nem férkőzött az olvasók kegyeibe, és utána. Ugyanis onnantól rosszabbak, mert lektűrgyanú merül föl. A magyar kritika jelen pillanatban a sikerrel és az olvasottsággal nem tud mit kezdeni.

– Vajon miért van az, hogy nyugaton kifejezetten erény, ha egy – mondjuk így – mélyebb tartalmakat hordozó könyv olvasmányos is, itthon viszont nem?

– A szocializmus negyven éve műkörülményeket teremtett az irodalomnak is. Szerintem ennek az átka az, hogy egyfajta elitizmus még mindig ott van a fejekben. Se a könyvkiadó, se a szerző nem szorult rá arra, hogy az olvasó megvegye a kötetet. Pedig régebben nem így volt,

Jókai

például kikelt az ellen, hogy miért nem a szépírók írnak szórakoztató lektűröket. A lektűr nem bűn – és egyetértett vele

Mikszáth

is, sőt,

Móricznak

is van két-három ilyen könyve. A lektűr nem ciki – ez a nyugatosok fejében még teljesen tiszta volt. Egy tisztességesen megírt lektűr egy komoly munka, műfaji követelményeknek kell megfelelnie. Az operetthez lehetne hasonlítani: azt rendezni és színvonalasan előadni a lehető legnehezebb dolog – nem is nagyon megy, a legjobb énekes, a legkreatívabb rendező kell hozzá. A lektűrt sem könnyű szépen és okosan megírni – próbálja ki, aki akarja!

– Vissza a könyvedhez – milyen reakciót tapasztaltál az olvasók részéről?

– Ha voltak is korábban olvasói visszajelzések, azok magáról az adott regényről szóltak. Most gyökeres különbség mutatkozik: önmagukról, a saját családjukról kezdenek beszélni az emberek a kötet kapcsán.

Minden egyes olvasóért

– Út- és hangkereséseidben vissza-visszaköszön Szeged. – Elkezdtem egy tárcasorozatot a Népszabadságban, minden negyedik héten a mellékletben jelenik meg. Azt vettem észre, hogy azokat a részeket szeretem a legjobban írni, amelyek Szegeden játszódnak. Nagyon élő a kapcsolatom a várossal, egyáltalán nem nosztalgikus, bemerevedett. Több iskolában jártam már, legutóbb a Deák-gimnáziumban, ahol három és fél órán át tartottam rendhagyó órát, alig engedtek el… – Egyetemi éveidhez kapcsolódó barátokat, mestereket juttat eszedbe a hely? – Igen, Ilia Miska bácsi, Szilasi Laci, Mikola Gyöngyike, Darvasi Laci – akivel azóta közeli barátok vagyunk –, Bíró-Balogh Tomi, Sághy Miki – sorolhatnám a végtelenségig, egész komoly csapat, akiket nagyon szeretek és aktív a viszonyunk. Ezentúl kialakult egy új kör, akikhez nagyon kötődöm: azok az emberek, akik a legtöbbet teszik ezért a kultúráért: a könyvtár munkatársai. A Somogyi – és az egész megyei hálózat – könyvtárosainak irgalmatlan munkája van minden egyes elért olvasóban. Mert az Éden hotellel kell versenyezni a figyelemért. Hihetetlen munkájuk van benne, és egészen elképesztően jól csinálják. Megteszik a gyerekekért, a kultúráért – nem hálálja meg és nem is honorálja nekik senki. Vagy másik példának említhetnék a Grand Cafét.

Úri huncutság

– Klisészerű a kérdés, de mit szólsz a bölcsészet presztízsének (látszólagos?) devalválódásához? – Nagyon nagy baj van. Sikk lett szidni az „értelmetlenül képzett” bölcsészeket, akik a pénzt viszik és az államháztartáshoz semmit hozzá nem adnak. Ilyen alapon bármilyen tudományágat meg lehet támadni, mert gyakorlatilag az ipar termel konkrétan – igaz, a műszaki tudományoknak van alibijük, védekezhetnek azzal, hogy az ő fejlesztéseikkel megy az ipar… Minket pedig abba a teljesen képtelen helyzetbe hoznak, hogy egyáltalán ilyenen el kelljen gondolkodni. – Hogyan pozícionálnád az irodalmat ebben a kényes vitában? – Szeretni, élni, a hazát szeretni, viselkedni, érteni, hogy mit jelent az, hogy szerelem, identitás – vagyis a legfontosabb dolgokra az életben csak az irodalom tanít meg. Csak képzett emberek tudják kinyitni a mostani fiatalok szívét arra, hogy ne Éden hotel-lakók legyenek. Ennél fontosabb és gyakorlatibb dolog nincs a világon. Az irodalom és a művészetek a lelket kezelik és tartják egyben, egy beteg társadalmat gyógyítanának. Ehhez képest ott tartunk, hogy úri huncutságként kezelik. – Miként reagál a szakma? – A kortárs írók egyre több társadalmi szerepet vállalnak, divatos lett a politikai költészet, a politikai esszék. A közéleti szerep megtalálta újra az írókat, és kell, hogy érezzék azok, akik ellene beszélnek, hogy a magyar kulturális tudatnak és a magyar szívnek egyaránt az a háttere és bázisa, amit magyar irodalomnak és művészetnek nevezünk. Az érzelmi közéleti gondolkodás gyakran volt kelet-európai írószerep. Nem kötelező szólni és közéletileg érzékenynek lenni, de aki úgy tesz ebben az országban jelen pillanatban, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, és nem érzi azt, hogy a közéletben a gyengék védelemre szorulnak, az nem érti ezt a szerepet. – Hogy megy az írás a lapoknál adódó munka mellett, korábban Bárka, Nők Lapja és most az Élet és Irodalom? – Nem gondolom problémásnak, hogy dolgozni kell. Semmilyen ösztöndíjért nem állok sorba, a könyveim az olvasók miatt jelennek meg, ezt a függetlenséget, mint író nagyon szeretem, a hátterét többek között az a szellemi műhely adja, amit Élet és Irodalomnak neveznek.
Mellettem elférsz Grecsó Krisztián Grecsó Krisztián Szegeden Somogyi-könyvtár Márai-program Egy város - egy könyv

Ez is érdekes lehet

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.

© 2024logo