Színikritika: A démonok városa

Nehéz bármit is írni Urbán András új darabjáról azonnal, az előadás után. De talán még nehezebb lenne holnapután. Mert a Pass-Port Szabadka az önállóan létező valóság lenyomata a színpadon, valami, ami itt van közvetlen közelünkben, a határ túloldalán. És amennyire közel van, annyira nem része életünknek, mert hallunk történeteket, olvasunk híreket az újságokban, de a történelem által közénk húzott határvonal megvéd minket. Nem fizikai valóság.

Szeretem ezt a helyet, mert itt a legfinomabb a kenyér a világon. Gyűlölöm, mert intoleráns. Szeretem, hogy van meleg nyarunk és van hideg telünk: strandolhatunk és szánkózhatunk egyaránt. Ez egy porfészek. Gyűlölöm, mert nincs itt tenger. Szeretek itt élni, mert ez határzóna és itt minden fokozottabban jelenítődik meg. Ide minden hülyét és szarságot befogadnak. Ezen a tájegységen van miért harcolni. Gyűlölöm, mert nincsenek lehetőségek, illetve ami volt, azt már tönkretették. Itt emberségesebb emberek teremnek, mint az etnikailag homogén területeken. Gyűlölöm, hogy mindenki elhagyja. Ideális hely a szenvedésre is. Gyűlölöm a depressziója miatt. Szeretem, mert mindent elbír. Gyűlölöm, mert egyszerű. Szeretem, mert sokan bántják. Gyűlölöm...

Nehéz bármit is írni Urbán András új darabjáról azonnal, az előadás után. De talán még nehezebb lenne holnapután. Mert a Pass-Port Szabadka az önállóan létező valóság lenyomata a színpadon, valami, ami itt van közvetlen közelünkben, a határ túloldalán. És amennyire közel van, annyira nem része életünknek, mert hallunk történeteket, olvasunk híreket az újságokban, de a történelem által közénk húzott határvonal megvéd minket. Nem fizikai valóság. A fizikai valóság az, amit a szabadkai színészek, magyarok és szerbek tárnak elénk, mesterségesen beszűkített térben, már-már durva, kézzelfogható közelségben. Ha mindaz az indulat és frusztráció bennem is élne, ami az elkészített interjúkból kiragadott szövegként, érzésként a darabba átkerült, térdre ereszkednék én is, és a színészekkel együtt bégetve mászkálnék a Zsina színpadán. De nem, inkább csak ülök a padomhoz szegezve, befogadok, próbálok befogadni és néha mosolyogni is tudok. Az Urbán András színészeit megszálló démonok szerethetőek, gonoszságuk megbocsátható. Egy olyan város rossz angyalai ők, ahol gyors egymásutánban váltotta a történelem a népeket, barátokat és ősi ellenségeket. Ahol szerb, magyar, horvát és bunyevác éppen olyan joggal gondolja, márpedig ez az én városom. A démonok rátelepszenek az emberekre, akik érthetnék egymást, de nem akarják. Ez még Bábelnél is rosszabb. Az elkészített interjúk, a beszélgetésekből szerkesztett szöveg és az ezekből létrejött előadás vajon mire lesz elég? A démonok kiűzésére semmiképp nem. És a szegedi oldal beszélgetései mennyiben lesznek mások? Elhangzik e a gyűlölöm szó a hellyel kapcsolatban? Mert engem ez döbbentett meg a legjobban. Élni valahol, és a kérdésre, hogyan érzed magad itt, a gyűlölöm szóval válaszolni. Mi történt, mikor szabadultak el a démonok.? És hogyan tehetek fel ennyi kérdést egy előadás után? Hiszen ott voltam én is, láttam és hallottam mindent. Ülök az üres nézőtéren, előttem sár, víz, paprika, homok és búzaszemek. Vége van, lehet takarítani.

Petró János

Kosztolányi Dezső Színház (Szabadka) - MASZK Egyesület (Szeged): Pass-port Subotica/Szabadka - A démonok városa

szereplők: Béres Márta, Mészáros Árpád, Jelena Mihajlović, Mikes Imre Elek és Suzana Vuković rendező: Urbán András