130 éve született a „magyar muzsika világhírű mestere” + FOTÓK

Sokan talán meglepődnek, de a világon ismert leghíresebb magyarok közt az első helyek egyikét Kálmán Imre zeneszerző és karmester birtokolja - a neves operettszerző 130 éve született.

Kiállítással és operettdélutánnal emlékezett a Somogyi-könyvtár az évfordulóra.

Kálmán Imre

(1882-1953) Siófokon született, majd Budapesten járt gimnáziumba, később - szülei kérésére - jogot tanult, de közben párhuzamosan végezte a Zeneakadémiát, utóbbit teljes mértékben maga finanszírozta, ezért magántanítványokat vállalt. Ígéretes zongoristaként indult, de reumája miatt kénytelen volt felhagyni a hangszeres játékkal, és a zeneszerzés felé fordult - magyarázta portálunknak

Bori Katalin

könyvtáros, a művészeti részleg vezetője, a Kálmán Imre-évfordulóra összeállított kamaratárlat rendezője. Kálmán Imre

Hans Koessler

professzor tanítványa volt, ismerte

Bartók Bélát, Viktor Jacobit

és

Szirmai Albertet

is. A Pesti Naplónál elismert zenekritikussá vált, komponistaként azonban nem Magyarországon, hanem Bécsben vált sikeressé Emmerich Kálmán, első nagyobb bemutatója után kint is maradt az operett fővárosában, később már versenyeztek érte a magyar direktorok.

Harminc évvel fiatalabb, orosz származású hölgyet vett feleségül, három gyermekük született. A politikai helyzet kedvezőtlenné válásával Svájcba, majd Párizsba, végül New Yorkba emigrált családjával. Ahogy anyagi helyzetük fokozatosan romlott, feleségének, Kálmán Verának is munkát kellett vállalnia, manöken lett egy szőrmekereskedésben. Később, az '50-es években tértek vissza Párizsba, halála után Bécsben helyezték örök nyugalomra. A Somogyi kiállításán számos kotta, dokumentum és fotó látható a zeneszerző családjáról, kortársakról, barátokról - sorolta a könyvtáros. Megcsodálhatjuk például a Szegedi Hét egyik korabeli híradását is, melynek címe: Három napig ünnepelte Szeged Kálmán Imrét - a magyar muzsika világhírű mesterét. Bori Katalin kiemelte, jóllehet vegyesek az operettek abban a tekintetben, hogy melyik milyen nyelven született, sokuk árulkodik Kálmán Imre magyarságtudatáról.

Zeneszerző pálcával és sonkával

Egy kitűnő emberre és egy világhírű zeneszerzőre emlékezünk - nyitotta meg a színes történetekkel gazdagított operettdélutánt Vajda Júlia operaénekes, a Zenei album csütörtöki eseményének házigazdája. A délutánon a Szeged Nemzeti Színház művészei léptek fel teltház előtt a bibliotéka első emeletén, így Vajda Júlia mellett Kovács Éva, Andrejcsik István, Savanyu Gergely és Decsi András, zongorán kísért Koczka Ferenc. A bajadér, A cigányprímás, A cirkuszhercegnő, Csárdáskirálynő és a Marica grófnő című operettekből hangzottak fel részletek. Valahol a Te rongyos élet és a Jön-e velem nagysád shimmyt járni között valaki a közönségből megjegyezte: "Ez az igazi muzsika!" Savanyu Gergely a zeneszerző fiának visszaemlékezéseiből olvasott fel részleteket. Mint megtudtuk, Kálmán Imre kedvenc étele a sonka volt, annál jobban csak a sonkacsontot szerette. Az évek múlásával egyre nagyobb gondot fordított külsejére, szerette a finom zsebkendőt és a szép nyakkendőket. Szenvedélyesen rajongott az órákért: a mellényzsebében lapuló két ketyegő mellett egyet a karján is hordott. Fia természetét egy hörcsögéhez hasonlította: fanatikusan megőrzött minden kritikát, kottát, rendezői példányokat is, mondván, sose lehet tudni, mikor lesz rá szüksége. Ugyanakkor rendetlensége tabutéma volt a családban.

Könnyű, ami nem is olyan könnyű

"Az idő szelektál, jócskán mások is szereztek operetteket, akik eltűntek a süllyesztőben, nem véletlen az, hogy Kálmán, Huszka, Lehár - hála Istennek, sok magyar - fennmaradt az idők rostáján, mert igényes, színvonalas, változatos, szórakoztató zenét szereztek" - mondta el portálunknak Andrejcsik István, aki számos Kálmán Imre-operettben szerepelt már. "Nemcsak nézni, hallgatni jó, hanem csinálni is - én is nagyon élvezem, mikor Kálmán-műveket énekelek" - tette hozzá. Ugyanakkor azt is mindig megállapíthatjuk, hogy a komoly műfaj felől létezik némi lenézés az operett irányában. "Bennem is volt, mikor zeneiskolai tanuló voltam: magyarnóta, operett, szórakoztató műfaj - fujj" - gondolta kezdetben Andrejcsik István is. "Akkor Bachnál kezdődött a zene. Meg kell azonban mondjam, nem így van. Később rájöttem, hogy igényes és jó zene, valamint hogy ezt is lehet színvonalasan és jól csinálni, és attól, mert valami szórakoztató, nem azt jelenti, hogy igénytelen" - szögezte le az énekes. Andrejcsik István azt is hozzáfűzte, ez a könnyű műfaj nem is mindig annyira könnyű: egy primadonna vagy egy bonvivan időnként operaigényű szólamokkal is találkozik egy-egy darabban, a táncoskomikusnak az éneklés mellett az intenzív mozgást is bírnia kell, arról nem is beszélve, hogy ezek az operettek eredetileg nem mikroportos technikára íródtak - magukban is szólniuk kellett.