Kultúra

Keresztelő: Vezet az Agóra, a Napfény és Szent-Györgyi, s van Bátor Tintanyúl is

Keresztelő: Vezet az Agóra, a Napfény és Szent-Györgyi, s van Bátor Tintanyúl is

2012. március 28., szerda
Keresztelő: Vezet az Agóra, a Napfény és Szent-Györgyi, s van Bátor Tintanyúl is

Lezárult az Agóra névjavaslati ötletdömping

Mint ismeretes, az Agóra közösségi központ bokrétaünnepségén, február 16-án Botka László polgármester pályázatot hirdetett az új intézmény nevére.

„A szegediek a korábbiakban lelkesen vettek részt az ilyen eseményeken – ők nevezték el Szeged új Tisza hídját, a Napfényfürdőt és ők döntöttek az új PESA villamosok színéről is. Ha ennek az intézménynek ugyanígy, közösen próbálunk nevet találni, az minden bizonnyal segít abban, hogy a magunkénak érezzük és szeressük ezt az új közösségi teret.” Ami a lelkesedést illeti, abban most sem volt hiány – a különböző internetes felületeken és a papír alapú szavazólapokon közel félezer szegedi próbálkozott a névadással – természetesen voltak, akik több javaslatot is beküldtek. A következő fordulóban már egy szakértőkből álló zsűri választja ki azt az öt megoldást, ami minden szempontból megfelel a követelményeknek, majd ismét a szegedieké a szó: szavazás kezdődik, ezúttal az öt legjobb megoldás közül kell választani. Ami a „félidő” mérlegét illeti: nem kis meglepetésre sokan döntöttek úgy, hogy a meglévő, ideiglenes név pont jó lesz a későbbiekben is, tehát leleményesen az „Agóra” vagy „Agóra Központ” elnevezést javasolták. Néhányan szerették volna

Szent-Györgyi Albert, Neumann János

vagy

Öveges József

nevét belekomponálni az elnevezésbe, másoknak

Juhász Gyula

és

Gregor József

neve jutott eszébe. Persze, a szegediek nem is lennének szegediek, ha nem kaptak volna tucatnyi szavazatot a „napfény” különböző variációi és sokan próbálkoztak a „varázs, varázslat”, a „tudomány, tudományos”, és a „csoda” valamilyen formájával. Természetesen most is voltak, akik - mondjuk így – „különlegességekben” gondolkodtak: nem tudni, mi járhatott a fejében annak, aki „Bátor Tintanyúl Élményközpont”-nak, Gregor hídnak(?!) vagy „Sofőr”-nek, netán TAK-nak (hiszen TIK már van…) nevezné az új kulturális központot…

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.