A legenda folytatódik – Vági László és Balog József beszélgetése Paál Istvánról

Paál Istvánról, a Szegedi Egyetemi Színpad fiatalon elhunyt zsenijéről, egyedi, formabontó látásmódjáról híres rendezőről beszélgettek egy est keretében pályatársai az elmúlt hétvégén a Grand Caféban.

Növekedőben a Fény. A piszkosfehér hókupacok fölött kéredzkedik a Tavasz. Március ifjai fülükre húzzák a takarót és átfordulnak másik oldalukra.

Vági Laci

barátjáról

Paál Istiről

mesél. Az egykori Szegedi Egyetemi Színpadról. A már elöregedett képminőségű filmen a Petőfi napját játssza sok gyönyörű, hittel átitatódott fiatal. A halódó technikán is átdübörög ártatlan tisztán dinamikájuk. Petőfi rock néven ismerte akkoriban a köz, eredeti címe azonban huncut pikantériával: Petőfi napja - romantikus rekviem. Csontig lemeztelenített, sallangmentes, egyszerűségében mélységekig tiszta játék Petőfi ismert dagerrotípiáját emelik fel tenyerükben tartva a színészek. Zene szól, lüktet a mozgás. Isti arca vetül fel, Petőfi naplójából részletet olvas. És lehetetlen nem látni ezen a dagerrotípiává vált filmen, hogy ugyanaz az arc. Istié és Petőfié. Nincs rajta semmilyen maszkolás. Egyszerűen ugyanaz. Döbbent pillanat. "A puha plüssökön elgémberedett seggek előtt vallottunk kudarcot"- fogalmazta egykor a rendező. Lehet-e ennél nagyobb siker? Vági Laci a szegény színházról beszél.

Grotowski

és Paál István színházát, színházteremtő munkamódszerét hasonlítja egymáshoz. A két rendező egymás munkáiról sokáig mit sem tudva nagyban hasonlatosat alkotott. Míg a hagyományos színházban a színész játssza el a szerepet, addig itt ezekben a laboratóriumi színházakban a szerep játssza el a színészt. A teljes személyiségét adja át a játszó ember, hogy a figura életre keljen. A legnagyobb követelmény az éberség. Testben, lélekben. A próbákon pszicho dinamikai tréning zajlik. Emberpróbáló lélekprés, de az elhivatottak kiválasztódását is megsegíti. Ő, a színész a kiindulási alap, minden testi-lelki kínjával, és nem a szerep. Veszélye, hogy ez a fajta színészi játék nem alkalmas a profi színházi létre. Nem alkalmas arra, hogy esténként belelépjen egy állapotba, majd abból kilépjen. Viszont akik ezt együtt megélik, azok egymásba kapaszkodnak. Eredője ez negyven-ötven éves barátságoknak, szövetségnek. Ám a profi színházi körülmények közt Isti sem tudta munkamódszerét teljességgel megélni. Reménye volt, hogy teheti, komoly feladatokat is kapott, zseniális rendezései voltak például Szolnokon, ám így sommázta mindezt: "Úgy tűnt, mintha egy ajtó nyílt volna ki, de egy szekrénybe léptem." Ahogyan szól akkori énjükről, barátjáról, barátairól Vági László operatőr, zeneszerző, szobrász -és mi nem még?- lassan Paál Isti életre ébred. Tűzzel beszél, nem az egykori ifjúi, de jelen énje felnőtt tűzével, és át is adja hevét a hallgató lelkébe. Észrevétlenül elszalad az idő és még olyan nagyon sok a mondanivaló. És még olyan sok lehetne. Megrendítő, hogy egy egyetemi városban, ahol dráma szak is működik már, még soha senki nem vette a fáradságot, hogy ezt a hatalmas, megismételhetetlen és figyelemre méltó hagyatékot feldolgozza, közzé tegye. Felejteni a legnagyobb árulás. Ezért a létbe idézés folytatódik. Humora volna, ha egy MÚK-kot szólnék, de valóban, márciusban újra Paál Istiről beszélgetünk. Március 15-én, délután négy órakor a Grand Cafféban. Eljönnek a régi nagy csapat tagjai lemosni az elfeledettség porrétegeit. Talán lesz még ifjú lélek, kiben ébredést gyújt.

Dobó Anita Anna