Már nevezhetnek az alkotók az Országos Diákfilmszemlére


Már nevezhetnek a filmmel és videóval foglalkozó ifjú alkotók az Országos Diákfilmszemlére, a szervezők augusztus 1-ig várják a nevezéseket.
A budapesti Aranytíz Kultúrházban augusztus 21. és 27. között zajló seregszemlén általános és középiskolások, valamint fiatal filmesek versenyeznek. Szignál-film elnevezéssel külön kategóriát hirdettek a szervezők azoknak, akik kedvet éreznek a szemle bemutatkozó kisfilmjének elkészítéséhez. A 20 percnél rövidebb alkotások előzsűrizés nélkül kerülnek be a szemle programjába, a 20 percnél hosszabbak viszont előválogatáson vesznek részt. Az alkotások és a nevezési lapok leadási határideje augusztus 1. A vetítések után naponta a szakmai zsűri vezetésével nyilvános konzultációt tartanak az alkotók és az érdeklődők számára. A munkákat
Nyakó Júlia
színművész,
Matkócsik András
operatőr-rendező,
Medgyesi Gabriella
szerkesztő,
Kocsis Ágnes
rendező és
Szita Miklós
Balázs Béla díjas producer zsűrizi - közölte a Polifilm Műhely Alapítvány az MTI-vel. A filmszemlét a Ház a Réten Kulturális Egyesület, az Aranytíz Kultúrház és a Polifilm Műhely Alapítvány tizenkilencedik alkalommal rendezi meg.