Hencz Péter: „Mindig a nemzeti keresztény értékeket képviseltem”
2012. január 29., vasárnap
Orvos, Klebelsberg-kutató, sportoló. Gimnazistaként aktív résztvevője volt az ’56-os szabadságharcnak, később a rendszerváltásnak. A magyar kultúra napján Hencz Pétert Szeged Kultúrájáért Díjjal tüntették ki – az egykori főorvossal gazdag életpályájáról beszélgettünk.
– Érdekes csengésű a neve, tudja, honnan ered?
– A 12-13. századtól él a „Hencz” mint magyar családnév, etimológiailag a hienc szóból származik, mely egy a frankokkal, illetve bajorokkal rokon germán néptörzs neve volt, amelyik már a honfoglalás előtt a mai Burgenland területén élt. A hienceket egyszerű, szorgos, családszerető, istenfélő és takarékos emberekként jellemzik, például
Liszt Ferenc
családi gyökerei is ide vezethetők vissza. 1627-ben nemesi címet kapott a családom, még főispán is volt a felmenőim között, de a 19. század közepétől jellemzően pedagógusok generációi nőttek ki tőlünk mind a mai napig.
– Felmenői életpályát behálózzák a nagy nevek.
– Nagyapám kezdetben Szakolcán volt görög-latintanár, közeli kapcsolatban állt
Juhász Gyulával
. Együtt mentek Makóra, ahol a Csanád Vezér Gimnázium igazgatóhelyettese volt. Rendszeresen megfordult náluk
József Attila
is. Édesapám jogot és közigazgatást végzett Szegeden, majd Lévára került mint az ország legfiatalabb tanfelügyelője, jó barátságot ápolt
Erdei Ferenccel, Féja Gézával
és
Bibó Istvánnal, Ortutay Gyulával
. Anyai ágon szintén nevezetesek a felmenőim, a makói református Diósszilágyi család – máig őrzi például a makói kórház a jeles belgyógyász,
Diósszilágyi Sámuel
nevét. Anyai nagyapám,
Diósszilágyi József
szorgalmas, tehetséges ember volt, a második világháborúban hadbíróként segített a lengyelek mentésében.
Horthy Miklóshoz
igen közel állt. Nagy hatással volt rám az ő magyarságszeretete. 1945 után nyugdíját megvonták, éjjeliőr volt.
Tüntetések élén
– Léván született 1942-ben, a Beneš-dekrétumok miatt nincstelenül Makóra kellett menekülniük, majd Szegedre kerültek. Akkor még nem tudhatta, de a később ön által oly lelkesen kutatott Klebelsberg által létrehívott iskolában tanulta a betűvetést. – Igen, Klebelsberg Kuno ötezredik népiskolájában, a Rókusi Általános Iskolában kezdtem az elemit. A középiskolai tanulmányaimat az akkor induló egyetemi gyakorlógimnáziumban folytattam. 1956-ot írtunk ekkor, és jött az október. – Mit tehetett egy gimnazista ’56-ban? – Ott voltam a MEFESZ megalakulásakor az Auditorium Maximumban. Október 23-án puskaropogásra ébredtünk. Az iskolában közfelkiáltással a Forradalmi Bizottság elnökévé választották – máig sem tudom, miért. Beszéltünk az igazgatóval, és azt javasoltam, ne legyen oktatás, menjünk ki az utcára. 14 évesen a tüntetések élén haladtam. Jelen voltam a Takaréktár utcai szomorú sortűznél is. Vörös csillagokat szedtünk le, így az egyetem központi épületéről is. Még kézigránátjaim is voltak. – Milyen volt a hangulat? – A szüléshez lehet hasonlítani azt a boldogságot, amit akkor éreztünk. Mindenki meg volt győződve arról, hogy a Nyugat segíteni fog. Iskolánk, a Ságvári-gimnázium nevét Hunyadi Jánosra változtattunk, hisz falai tövében vonult keresztes vitézeivel Nándorfehérvárra. Megkapó volt a párhuzam: Hunyadi ötszáz évvel ezelőtti nándorfehérvári győzelme is akkoriban egy világhódító, keresztényellenes hatalomtól – a török birodalomtól – védte meg Európát. ’56-ban ugyanez volt a helyzet a Szovjetunióval. – Nem félt? – Nem. Naivul meg voltam győződve arról, hogy vége ennek az időszaknak. Működésképtelenné vált a rendszer. Persze a rendszerváltás óta nincs nap, hogy ne jutnának eszembe Márai prófétai szavai: a kommunizmusnál csak az rosszabb, ami utána következik…
Feszültségek között
– Hogyan dolgozta fel a forradalom bukását? – Tragédiaként. Nem vállaltam közösséget a rendszerrel, később a KISZ-ből is eltanácsoltak. Elkezdtem sportolni, jó úszó voltam, vízipólóztam is. Édesapámat leváltották az Egyetemi Könyvtár éléről, mert nem lépett be a pártba. Kiemelkedő kutató, c. egyetemi tanár lett. – Az orvosi egyetemet választotta, hogyhogy nem pedagógus lett? – Akkoriban úgymond „menő” volt orvostanhallgatónak lenni, pedig talán jobb is lett volna, ha a tanári pályát választom. Az egészségügy már akkor is tele volt feszültségekkel, amiket igen nehezen viseltem. Klinikai tevékenységem során soha nem fogadtam el hálapénzt. – 1967-ben cum laude minősítéssel végzett, és a szegedi Gyermekklinikán kezdett dolgozni, intenzív terápiával foglalkozott. Majd jelentős publikációs és kutatási tevékenységet végzett – Angliába is eljutott. Hogy volt ez lehetséges abban az időben? – A ’70-es években nagy jótevőmnek, Petri Gábornak, a kiváló rektornak köszönhetően a családommal együtt kijutottam az Egyesült Királyságba – a rektor személyesen vállalt garanciát azért, hogy visszatérünk. Nagyon sokat tanultam ott, vizsgáltam például a szívműtétek tüdőre és vesére gyakorolt hatását. Olyan kutatásokat végezhettem, amiket később Amerikában is tudtam publikálni, és számos előadást tartottam. Itthon húsz évet töltöttem a klinikán, intenzív osztályokat vezettem, majd három évig körzeti orvos voltam, de a nosztalgia visszahúzott az intenzív terápiához. A II-es kórházban kerültem, ahol az említett terület mellett aneszteziológiával is foglalkoztam. Ezután a 2004-es nyugdíjazásomig főorvosként az újszülött ellátást irányítottam a szülőszobán és az újszülött osztályon. – Időközben pedig újabb történelmi fordulat zajlott le. – A rendszerváltás idején ott voltam, mikor a Magyar Demokrata Fórum színre lépett. Személyesen ismertem Csoóri Sándort, Für Lajost. Beléptem a Történelmi Igazságtételi Bizottságba. Jelen voltam 1989 júniusában a Hősök terén és a 301-es parcellában, Nagy Imre és társainak újratemetésénél. Figyelemmel kísértem minden újjáalakuló pártot – mindig a nemzeti keresztény értékeket képviseltem. Megkeresett a Fidesz, hogy nem akarok-e indulni a polgármesteri székért – feleségem lebeszélt róla, máig hálás vagyok neki, hogy visszatartott, mert nem vagyok politikus alkat. – Azért nem tétlenkedett... – Alapító tagja voltam a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének, az Orvosi Kamarának, valamint a magzatvédő társaságoknak. KALOT-találkozót (Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Testülete) szerveztem, valamint ekkor kerültem kapcsolatba Gyulay Endre püspök atyával, akinek rendszeresen beszámoltam az eseményekről. Meg vagyok győződve róla, hogy rendszeresen megfigyeltek és lehallgattak, mert kattogásokat hallottam a telefonban.
Klebelsberg örökében
– Foglalkozott egyetemtörténettel, a Gyermekklinika egykori vezetőjével, Waltner Károllyal. Minker Emil professzorral megalapították a SZAB Egészségtudomány-történeti Munkabizottságát, de mindenekelőtt Klebelsberg Kunóról rengeteget publikált. Kiemelkedő szerepe volt abban, hogy Klebelsberg nevét ma Magyarországon és Szegeden ismerik, az ön ötlete volt, hogy állítsanak szobrot a jeles kultúrpolitikusnak, és a forrás előteremtésében is hatékonyan közbenjárt. – Azért kezdtem Klebelsberggel foglalkozni, mert a nemzeti sorskérdések érdekeltek. Klebelsberg Trianon után felismerte, hogy a magyar nemzet csak a kultúra, oktatás és tudomány fejlesztése révén képes fennmaradni. Ma már köztudott, hogy Klebelsbergnek köszönhetjük a szegedi dómot és Dóm teret, az egyetemet, a klinikákat. Összesen egyébként 21 klinikát építtetett, Szegeden az egyetem alapkőletétele éppen a Gyermekklinikánál történt. Valóban nemzetközi színvonalú munka folyt itt, a Rockefeller-ösztöndíjjal angol és francia nyelvterületre utazók is tanúsíthatták: bármelyik külföldi klinikával felvették a versenyt a szegediek. Ebben az időben kevesebb, mint ezer betegre jutott egy orvos! Példaértékű volt a magyar védőoltásrendszer és a tisztiorvosi szolgálat. A magyar gyermek- és terhes tanácsadásnak, mint unikumnak még a hetvenes években is csodájára jártak a svéd szakemberek. A nemzeti össztermék 10-15 százalékát oktatásra és kultúrára fordította – pedig akkor is gazdasági világválság volt… Klebelsberg megalapította a Magyar Testnevelési Főiskolát, melynek köszönhetően többek között már az 1936-os berlini olimpián is harmadikok voltunk az országok rangsorában. És még sorolhatnánk… Abban látom Szeged kibontakozását, hogy új egyetemi épületek fognak épülni. Klebelsberg száz évre tervezte a klinikákat, újakra van szükség. – Szakmai, tudományos tevékenysége mellett a mai napig karitatív tevékenységet is végez. – Minden héten bejárok a kórházba a legsúlyosabb betegekhez beszélgetni, lelket önteni beléjük. Tagja vagyok a Katolikus Karitásznak, a Baptista Szeretetszolgálattal is tartottuk a kapcsolatot. Böjte Csaba testvérnél volt egy fogadott gyermekünk, akit havonta támogattunk. Kötődöm a Szent József jezsuita templomhoz, 20 éve szervezem ott a szegedi orvosok, gyógyszerészek, egészségügyi dolgozók miséjét – mára annyian jönnek, hogy megtöltjük a templomot. Több mint száz alkalommal adtam vért, és a mai napig sportolok: az Orvosi Világjátékokon fekvenyomásban második helyet szereztem, de hosszútávfutásban is jól szerepeltem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.
