A holokauszt áldozatairól az Emlékpontban

Hatvanhét éve ezen a napon szabadult fel a leghírhedtebb náci láger, az auschwitz–birkenaui haláltábor. Az Egyesült Nemzetek Szervezete által elfogadott emléknapon folyamatosan rendhagyó történelemórákon fogadják a diákokat a vidéki Magyarország egyetlen Holokauszt Múzeumában, Hódmezővásárhelyen.

Az Oszwieczim (német nevén Auschwitz) melletti „halálgyárat” Lengyelország német-szovjet leigázását követően, 1940-ben állította fel az SS-parancsnokság. A náci világ legnagyobb komplexuma az auschwitzi koncentrációs, a birkenaui megsemmisítő és a monowitzi kényszermunkatáborból állt, de ezek mellett több tucat kisebb altábort is felállítottak. A kezdetben munkatáborként is működő auschwitzi tábort a tömeges megsemmisítés céljára alakították ki: az auschwitzi törzstáborban és a hozzá tartozó, 1942-ben kiépült Birkenauban, valamint Majdanekben építették fel az első gázkamrákat. A zárt kamrába beengedett Cyklon B gázzal végrehajtott népirtás első áldozatai 1942 márciusában szovjet hadifoglyok voltak. Az iparszerű gyilkolás programszerű megkezdése után Auschwitz az európai zsidóság megsemmisítésének központjává vált. Az akkortól érkező tömegek már nem kaptak számot sem, 70-75 százalékukra az azonnali halál várt. 1940 júliusa és 1945 januárja között 1 millió 300 ezer embert, köztük 1,1 millió zsidót hurcoltak Auschwitzba. Az áldozatok legnagyobb csoportja, összesen 430 ezer zsidó, 1944 nyarán érkezett Magyarországról. Erről a 14 éves, akkor már évek óta a lágerben élő Thomas Geve az alábbiakat írta visszaemlékezésében: „Birkenauba napról napra, egyik éjszakáról a másikra rengeteg újoncot szállítottak, zsidókat Magyarországról. Új társainkat az különböztette meg a többiektől, hogy ők magyarok voltak. Az elnyomás új volt nekik. A nyelvük is teljesen egyedi volt, nem volt köze azokhoz a nyelvekhez, amelyeket mi addig ismertünk. Mivel meg akartuk értetni magunkat velük, sok-sok órát töltöttünk azzal, hogy igyekeztük elmagyarázni nekik a tábori élet menetét. De kételkedtünk, hogy valaha is megbirkóznak-e az alávetettség művészetével.” A haláltábor minden harmadik áldozata magyar állampolgár volt, ezért Auschwitz tekinthető a legnagyobb magyar temetőnek. 1945. januárjában a front közeledtével több, mint 58 ezer foglyot indítottak halálmenetekben Németország felé. 1945. január 27-én, amikor a szovjet csapatok elérték a tábort, alig több mint hétezer „emberi roncsot”, többségében végsőkig legyengült nőket és gyerekeket találtak ott. Az Egyesült Nemzetek Szervezete január 27-ét, az auschwitzi haláltábor felszabadításának napját a Holokauszt Áldozatainak Nemzetközi Emléknapjának nyilvánította 2005. november 1-jén. A hódmezővásárhelyi zsinagóga mögött létesült Magyar Tragédia 1944. kiállítóhelyen január 27-én tárlatvezetésekkel és filmvetítéssel emlékeznek a Shoa áldozataira. Az emlékhelyet irányító

Blazovich Péter

, az Emlékpont vezetője kiemelte, hogy a 20. századi történelem legfájdalmasabb epizódjára emlékezni és emlékeztetni az emberi szellem számára kötelező, elkerülhetetlen kihívás. A mai napon számos középiskolai csoport tart kihelyezett tanórát a holokauszt kiállításon, akik az ott látottak segítségével könnyebben tudják feldolgozni a Vészkorszak szörnyűségeit. A fiatalok a történelemtankönyvekben leírtakon túlmenően közvetlenebbül találkoznak a Holokauszt borzalmaival; a vásárhelyi kiállítóhelyen húsvér emberek példáján keresztül érzékelhetik, hogy mi az, aminek soha többet nem szabad megtörténnie. Blazovich Péter fontosnak tartja, hogy a diákok megismerjék és megértsék, hogy bár az ember eredendően jó, mégis tud égbe kiállító gonoszságokat elkövetni. De az ilyen tragikus idők közepette is voltak olyan „Igaz Emberek”, akik felemelték hangjukat a bűnök ellen, segítő kezet nyújtottak az üldözötteknek. Ezt kell látniuk a fiataloknak és az ilyen példákból – többek között az idén 100 éve született Raul Wallenberg történetén – keresztül kell megtanulniuk, hogy a kirekesztés minden formájára nemet kell mondani – vallja az Emlékpont vezetője.