Jankovics Marcell: A kép eluralja a világot

Mint a III. Szegedi Képregényfesztivál és Vásárhoz szervezett konferencia előadója érkezett Szegedre Jankovics Marcell Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező, grafikus, könyvillusztrátor, kultúrtörténész, író, aki sok más mellett Prima Primissima és Arany Pálma Díjat is magáénak mondhat. A rendezővel a betű haláláról beszélgettünk, és új filmje is szóba került.

– Képes beszéd címmel tartott előadást, leegyszerűsítve a kérdést: hogy látja ma kép és szöveg viszonyát?

– Illusztrálok is, és az illusztrációból próbálok levonni bizonyos tanulságokat. Nem mindegy, hogy ismeretterjesztéshez vagy szépirodalmi műhöz készít az ember illusztrációt – óriási különbség. Ismeretterjesztésnél az illusztráció szolgálja a szöveget olyan értelemben, hogy megpróbálja kiegészítő információval segíteni. Van, amikor a leírás nem ad elégséges magyarázatot, muszáj megmutatni. Fura módon a szépirodalmi művek esetében egészen más a gondolatmenete, kell valamilyen kapcsolódási pont. Az a klassz, amikor a szöveg és a kép együtt ad ki egy plusz értéket. Nekem az a gondom, hogy a kép teljesen eluralja a mai világot, a szöveg lassan elmarad.

– Vegyünk konkrét példákat.

– A kisgyerekeknek szóló képeskönyvekben kevés és nagy betűkkel szedett szöveg olvasható sok gyenge illusztrációval, melyeknek meglehetősen „híg” a tartalma. Ízlésben másodlagosak, érdekes módon minél középszerűbbek, annál nagyobb a sikerük – de ez csak tömegsiker. Nem mondhatom, hogy a saját, igényesen kivitelezett könyveim nem fogynak el, de lassabban, és szűkebb körben. Amerre a gyerek néz, mindenütt képek omlanak rá, és a kép viszi az információt. A reklámokban is így van: például egy kávé esetében, bármilyen szellemes a szöveg, az egyetlen lényeges felirat a kávé neve, az összes többi: kép. Mindenféle hozzáfűzött magyarázat nem fontos. Ugyanez általában a televízióra és a számítógépes játékokra is igaz. Épp most történt egy késeléses gyilkosság, ahol az elkövető gyerekről kiderült, hogy játékmániákus volt.

– Sokan temetik most a betűt, valóban ilyen nagy a gond?

– Drámai a helyzet, úgy tudom Amerikában, most már több államban meg akarják szüntetni a kézírás tanítását, így az olvasáshoz kapcsolódó egyetlen fontos vizuális kapcsolat is megszűnik. Egy billentyű leütése nem azonos a gondolkodva írással.

– Kultúrtörténetileg nézve mit gondol, mi a kép, illetve a multimedialitás ütőkártyája a szöveggel szemben?

– Megvolt az ember írás előtt is, nagy kultúrák születtek, mielőtt még a tömeg írásbeliséghez jutott volna – ez pedig a nyomtatáshoz kötődik, ami előtte van, abban az időszakban a könyv igazán gyönyörű, elit, fantasztikusan illusztrált régi kódexeket jelentett. A nyomtatással tömegtermelés indul be, és voltaképpen hanyatlik az „ágazat”, ha úgy fogjuk föl, mégis, azzal, hogy sok ember hozzáférkőzhetett, az ember nem tud negatív véleményt hozzáfűzni. Van egyfajta elitizálódás egyfelől: egy nagyon szűk kör magas szinten fogja tudni művelni továbbra ezt a területet, majdnem úgy, mint a régi papság, csak nem lesz kötődése a kultúrairányításhoz, inkább befogadó, fogyasztó jelleggel. És a másik oldalon ott a széles tömeg, amelynek marad a televízió, az internet, a játékok – és ez lehangoló, mert más téren is azt tapasztalja az ember, hogy a távolság egyre jobban nő.

– Küszöbön áll sokat emlegetett filmje, Az ember tragédiájának bemutatója.

– Igen, 27-én, ezért egymást érik az interjúk vele kapcsolatban. Szívesen megvárom viszont vele kapcsolatos véleményeket, a látottak alapján lehet igazán mondani valamit. Ebben a pillanatban jó véleménnyel vagyok a filmről – voltam rosszabbal is –, de remélem, nem fog tovább hanyatlani a saját megítélésem, ha túl vagyunk a bemutatón.