A Somogyi-könyvtárat 1883. október 16-án nyitotta meg ünnepélyes keretek között I. Ferenc József, erre emlékezve 1991 óta október közepén évente rendeznek egy a könyvtárnak szentelt napot – idén is felolvasóüléssel, tárlatvezetéssel, valamint városismereti, kulturális sétával ünnepeltek a bibliotéka munkatársai. Délelőtt a hagyományoknak megfelelően megkoszorúzták a könyvtáralapító Somogyi Károly mellszobrát. Idén a kettős évforduló különös hangsúlyt adott a Somogyi-könyvtári Napnak: Somogyi Károly születésének 200., a könyvtár alapító oklevele aláírásának pedig 130. évfordulójáról is megemlékeztek. Tekercs a jó baráttól
Egy római kori úttérképtekercs, a Tabula Peutingerianamásolatának Somogyi-könyvtárbeli, a maga nemében szinte unikális példányát mutatta be Szőkefalvi-Nagy Erzsébet főkönyvtáros, a gyűjteményi osztály vezetője a bibliotéka munkatársainak a hagyományos felolvasóülésen. Az úttérképtekercs-másolat Karacs Ferenc metszete, aki a Somogyi család barátja volt. Olyan alkotói kört kell elképzelnünk, melyhez Kulcsár István, Karacs Ferenc, Fáy András és Somogyi Csizmadia Sándor (Somogyi Károly édesapja) tartozott, akik összejártak, és a Hasznos Mulatságok szerkesztése révén munkatársak is voltak. Igen valószínű, hogy Karacs Ferenc személyes ajándékaként került a családhoz a tekercs, ugyanis ez a forma – a tekerccsé összeillesztett 11, illetve 12 szegmens – igen ritka, sőt! Ebből csak Bécsben, az eredeti térképet is őrző Osztrák Nemzeti Könyvtárban található még egy hasonló másolat, amely azonban másképpen van összeragasztva, mint a szegedi, így kilenc centivel rövidebb – tudtuk meg Szőkefalvi-Nagy Erzsébettől. Minden út Somogyihoz vezet
Maga az ominózus úttérképtekercs – mely a Római Birodalom teljes úthálózatát tartalmazza, beleértve Pannóniát is – egy ókori, futárszolgálat által használt eredeti példány másolata, mely az 1200-as évek elejéről származik. A 16. század elején került Konrád Peutingerhez, a humanista jogászhoz és császári tanácsadóhoz, a 18. században pedig már Savoyai Jenőnél találjuk, majd az ő teljes könyvtáráért horribilis életjáradékot fizetett az uralkodó, hogy ez a példány a bécsi Hofbibliotheké legyen. Máig a bécsi könyvtárban őrzik, a térkép 2007 óta az írott világörökség része, de 1863-ban állomány-megőrzési megfontolásból az eredeti ragasztások mentén szegmenseire szétszedték a pergamentekercset. Még 1753-ban jelent meg az első, újkori kiadása oly módon, hogy az író és művészettörténész Franz Scheyb hártyapapírral átrajzolta az eredetit. Közben a kopott betűknek is köszönhetően történtek elírások, melyeken Katancsics Mátyás Péter sokat korrigált. Ő írta meg ugyanis legpontosabban a térképen szereplő helységnevek feloldását, hogy az ókori városoknak melyik mai település felelt meg. Ennek a kétkötetes műnek atlaszmelléklete is van. A kópiáról készítette Karancs Ferenc rézbe metszett másolatát. Szőkefalvi-Nagy Erzsébet portálunknak azt is elmondta, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtárában fellelhetők a térképkészítő lánya, Karacs Teréz dossziéjában olyan levelek, amelyeket Somogyi Károly nővéreitől kapott – a két család, a második generáció is életük végéig tartotta a kapcsolatot, és a barátságot is. Kelemen Borbála – Somogyi Károly édesanyja – egyik kötetének címlapmetszetét is Karacs Ferenc készítette. Egy elfeledett zsurnaliszta
A nap másik kuriózuma Sz. Szigethy Vilmos egykori szegedi író, újságíró – sőt, levéltáros! – volt, akinek kéziratos hagyatéka már mintegy 25 éve a Somogyi-könyvtár tulajdonába került a család adományaként – de még nem volt teljes, és adományozó levél nem is született róla. Élvezetes stílusú, könnyen és jól író zsurnalisztát tisztelhettek személyében, erről tanúskodnak tárcái, tudósításai is – magyarázta Szőkefalvi-Nagy Erzsébet. Juhász Gyula és József Attila ismertté tételében Sz. Szigethynek mint szerkesztőnek nagy szerepe volt, Lengyel András egyenesen József Attila felfedezőjének nevezi. Publicisztikája Móráéval vetekszik – emelte ki a főkönyvtáros. Bár az újságírás mulandó műfaj, tárcáiban, publicisztikáiban megörökítette kora Szegedének legfontosabb jelenségeit, személyiségeit. Ezek a zsánerképek így helyismereti dokumentumok is. Kötet, ami nincs
A hagyaték nem csak kéziratokból áll, hanem lapkivágatokból, gyűjteményes verseskötetekből kiemelt költeményekből (1895-ben jelent meg az első vers, amely ebben a dobozolt hagyatékban található.) Különlegessége, hogy Sz. Szigethy élete utolsó évtizedében a részben megjelent, részben kéziratos életművét „kötetekké” rendezte össze. Ezért – jóllehet már korábban máshol megjelent versekről van szó – ebben a tematika szerinti szerkesztésben még nem látott napvilágot az anyag, így kéziratnak minősül. 1970-ben került ki a család kezéből a szerkesztett hagyaték. Csongor Győző próbált ebből legalább egy kötetet kihozni, ennek érdekében sajnos megbolygatta Sz. Szigethy szerkesztését – így a jelenlegi állapot, ahogy a könyvtárban található, már nem az eredeti rendezés. Az író lánya, Korányiné Szigethy Vilma viszont magával vitt Amerikába egyetlen köteget 1970-ben, ez Sz. Szigethy koncepciója szerint maradt meg, és ez viseli a Családi album címet, mivel közvetlen családtagjaihoz, legtöbb lányához, illetve lányáról szól. Az imaszerű verstől a Gyermek című, neveléstani szakfolyóiratban megjelent írásig sok mindent magában foglal. Ezt ajánlotta fel Korányi Ádám matematikus, Sz. Szigethy Vilmos unokája csütörtökön a Somogyi-könyvtárnak, hogy ezzel teljessé váljon az itt őrzött hagyaték. A helyismereti gyűjteményben dolgozó Nyilas Péter könyvtárosnak – aki korábban újságíróként dolgozott – jutott az a feladat, hogy az újságcikkes hagyatékot bemutassa. A könyvtáros számos Sz. Szigethytől származó idézettel próbált minél több színt felvillantani a zsurnaliszta személyiségéből. Hogy az újságírótól nem állt messze a szatirikus hang sem, egy karikatúrával szemléltette a könyvtáros (ld. a képen). Saját hivatásáról így gondolkodott: „Hiszem és vallom, hogy magyar ember és magyar újságíró nem annak a félelmetes hatalomnak tekinti a tollat, aminek azt kívülről nézik. A mi kezünkben az csak féltett, ragyogóan tiszta talizmán, amely mindig súlyos kötelezettségekkel, aggódó munkával terhel meg mindnyájunkat...”
