Írjon nekünk!

Szeged

Hírzóna

Politika

Sport

Egyetem

Kultúra

Béth Hácháim – Az élők háza – 2. rész + VIDEÓ, PANORÁMA, FOTÓK

Béth Hácháim – Az élők háza – 2. rész + VIDEÓ, PANORÁMA, FOTÓK

2011. október 31., hétfő
Béth Hácháim – Az élők háza – 2. rész + VIDEÓ, PANORÁMA, FOTÓK

A halál és temetés

A szegedi zsidóság a második világháború pokláig kiemelkedő szerepet töltött be a város életében. Számtalan épület, intézmény, irodalmi és művészeti alkotás, gyár őrzi emléküket és kezük munkáját. Halottak napja közeledtével egyre többet gondolunk az elhunytakra. A múlt és az ősök tisztelete minden vallásban fontos, de a zsidóságnál különösen nagy hangsúlyt kapott. A zsidók évente négyszer mennek ki elhunytjaikhoz, de az elhalálozás évfordulóján mindenképpen. Náluk jellemő, hogy örökre váltják meg a sírhelyet, azt a földdarabot, ahová semmi földi hívságot nem visznek magukkal.

A halál és gyász

„Bizony, por vagy, és vissza fogsz térni a porba!” 1Mózes 3:19
A zsidók hite szerint a halál önmagában nem tragédia, ezért „tragikus halál” alatt csak a túlságosan korán, váratlanul vagy szerencsétlenség által bekövetkezett halált értik. A jó egészségben, testi-lelki erőben eltöltött, jó cselekedetekben gazdag, hosszú életet követő békés halál sohasem tragikus, akármekkora veszteséget és bánatot okoz is. A halott szüleire, férjére vagy feleségére, gyermekeire és testvéreire bizonyos kötelességeket is ró a halál. A haldoklót nem szabad magára hagyni, s kegyes cselekedet, ha valaki jelen van a haldokló utolsó óráin, és abban a percben is, amikor a lélek elhagyja a testét. Az elhunytat holtában is megilleti a tisztelet, mint ahogyan az élőknek is tisztelet jár. Szokás, hogy nyomban a halál beálltakor minden edényből, ami a házban van, kiöntik a vizet, de a halott fekvőhelyéhez legközelebb eső pohárból, kancsóból mindenképpen. Ez egy szimbolikus aktus, mely jelzi, hogy ami történt, visszafordíthatatlan. A Közel-Keleten a víz a legnagyobb érték volt, így a víz kiöntése jelzi a veszteség nagyságát. A halott mellett mécsest, gyertyát gyújtanak, melynek lángja őrködik a nyugvó fölött. Ahol halott van, a tükröket mindenütt letakarják, vagy fal felé fordítják. A legfontosabb régi előírás, hogy ha meghalt valaki, a lehető leggyorsabban el kell temetni, lehetőleg még aznap, vagy másnap, mert ennek halogatása sérti a halott iránti kötelező kegyeletet. Szombat előtt mindenképpen meg kell történnie, mert ez a nap ünnep, ekkor tilos a munkavégzés, még a temetéssel sem szabad a szombatot megtörni. Az ország törvényeihez való igazodás elve alapján – nagyjából a XVIII. század közepére – kialakult az a felfogás, mely elfogadta, hogy a temetés a zsidó szertartás szerint is a halál utáni második napra essék.

A Chevra Kadisa – a Szent Egylet

A Chevra Kadisát vagy Szent Egyletet a hitközségek megalakulásakor hozzák létre. A jótékonysággal foglalkozó társaság tagjának lenni megtiszteltetést jelent. Ők külön – kitüntető – helyen nyugodtak a sírkertben is. A betegápolás, haldoklás halál, temetés körüli tevékenységet is ez az egylet végzi. Részt vesz a vigasztalásban továbbá a temető többnyire az ő gondozásukban van. A XIX-XX. század fordulóján, a korabeli külföldi források szerint, Budapesten volt a világ legnagyobb Chevra Kadisája. A hitközség legtöbb szociális és szolidaritási intézményét is a Chevra tartotta fenn: kórházak, aggok háza, menház tartoztak hozzá. A zsidó temetkezés rendjét szigorú vallási hagyományok határozzák meg, már a halál pillanatától kezdve. Az egylet jegyzője törzskönyvet vezetett, mely tartalmazta az alapszabályokat, valamint a tagok törzslapjait, melyekre érdemeket, mulasztásokat egyaránt följegyeztek. Számos zsidó közösség történetének ezek a régi pinkaszok a legfontosabb forrásai. Az egylet működéséhez a Chevra tagjai tevékenységükkel, illetve tagdíjjal járultak hozzá. Költségeiket adományokból, gyűjtéssel teremtették elő. A temetésekben minden tag köteles volt részt venni. Ők szervezték meg a rituális temetést, mindig ők vitték a sírhoz a koporsót. Följegyezték az elhalálozottak névsorát, számon tartották a halálozási évfordulókat, megszervezték a megemlékezést. Egy jeles nap az övék volt. Ez az adár 7, Mózes halálának napja. Ilyenkor böjt- és ünnepnapot tartottak, fölkeresték a temetőt, ellenőrizték pénztárkönyveiket. Ezen a napon szokás megemlékezni azokról az elhunytakról, akiknek halála napját nem ismerik, ez a nap tekinthető halottak napjának a zsidó hagyományban. http://www.youtube.com/watch?v=3nzOCP_p3BI

A temetési előkészületek

A temetés minden előkészülete a halottasházban folyik. Amíg ide nem kerül, a holttestet le kell takarni és lehetőleg földre fektetni. Szertartási értelemben a holttest „nem tiszta”, a temetésre a mosdatás szertartásával készítik elő. A temetőkben a szertartási épület mellett szokott állni a táhara-ház, rendszerint két külön helyiség, amelyekben a holttest temetésre előkészítését végzik, a mosdatást és öltöztetést, külön a férfi halottakat, külön a nőket. Az előkészítő helység legfontosabb berendezési tárgya a mosdató asztal. Erre lábbal az ajtó felé kell ráfektetni a tetemet, majd langyos vízzel leöntik, azonban mosdatás során a testet nem szabad arccal lefelé fordítani. A mosdatáskor elmondandó imákat rendszerint nagy pléh- vagy fatáblákra írják, ezeket felállítják az asztal közelében, hogy külön mozdulat nélkül is el lehessen olvasni őket. A szertartás végét a rituális kijelentés jelzi: „Tiszta, tiszta, tiszta (táhor, táhor, táhor)”. A mosdatást követi a halott öltöztetése, mely során a nők haját kibontva hagyják. A halotti öltözék – a tákhríhim – egyszerű fehér lenvászon lepel és fehér fejfedő. Ékszert vagy egyéb sírmelléket, értéket nem adnak vele, és a mindenkinek egyforma fehér ruha bevezetésével hangsúlyozták, hogy a halálban szegény és gazdag egyenlővé válik. A férfiakra ráadják az imakendőjüket is, de rituálisan megcsonkítva, például, egy egyik rojtját levágva. Aki úgy halt meg, hogy a ruhája átvérzett – lövéstől, balesetben –, annak a teteméhez odateszik a véres ruhadarabot, és ilyenkor elmarad a mosdatás is, mert az elfolyt vér is része a testnek. A halottak szemére, ajkára cserépdarabot tesznek, esetleg egy csipetnyi földet, port hintenek. Karját mellén összefonják, köldökére nehezéket helyeznek, lábát kinyújtják. Kezébe fa-villát raknak, mely mankóul a feltámadáshoz. A halott fejét kis zsákocska izraeli földre fektetik: akár ha a Szentföldön temetnék el, ami a diaszpórában mindig is a jámbor zsidók legfőbb kívánsága volt. A koporsó a hagyomány szerint egyszerű gyalulatlan deszka, vas szögek nélkül. Amint elhelyezték benne a tetemet, azonnal lezárják.

A temető felosztása

A zsidó temetőkben szigorú rendben fekszenek az elhunytak. Külön helyre szokták eltemetni a rabbikat, a hitközség vezetőit, a Chevra Kadisa elöljáróit, tagjait. Két sír között, akármilyen kevés a hely, legalább hathüvelyknyi távolságnak kell lennie. Ha hely hiányában – mint a prágai zsidó temetőben –, egymás fölé temetik a halottakat, ugyanezt a határt kell megtartani függőlegesen is. A közös sír nem szokás, legfeljebb csak a kriptákban. A családi kripták a XX. század első felében terjedtek csak el, részben épp a konzervatív temetkezési szokásoknak köszönhetően. Némely sír fölött oszlopok tartotta tető van, mintha kősátor vagy lugas volna, ez az ohel. Ügyeltek arra is, hogy akik életükben ellenségek voltak, ne kapjanak egymás mellett helyet halálukban sem. A más vallásra tért zsidókat rendszerint a temető egyik sarkába temetik. Külön helye van a halva született gyermekeknek, velük egy számba veszik azokat is, akik egy hónapos koruk előtt haltak meg. Szintén a temető egy elkülönített részébe temetik azokat, akik nem zsidóval kötöttek házasságot, illetve öngyilkosság következtében hunytak el. A kohanitákat és lévitákat a sírkert külön bejáratán át viszik a temetőbe, és számukra fenntartott helyen nyugszanak, ugyanis a többi halott közelsége rituálisan tisztátalanná tenné őket.

A temetés

Maga a temetési szertartás „az ítélet elfogadása (cidduk ha-din)”. Az imák és a halotti búcsúztatók rendszerint igen rövidek, bár jeles halott esetében, amikor sok szónok van, a beszédek együtt igen sokáig tarthatnak. „Visszatérsz a földbe” – olvasható a Tórában, ebből következik, hogy csak földbe szabad temetkezni, ezért a régiek pusztán vászonba göngyölték a meztelen holttestet. Van, ahol a koporsó alsó deszkáját kiveszik a sírból, hogy a tetem közvetlenül érintkezzen a földdel, máshol lyukakat fúrnak a koporsódeszkákba. Bár a nyugati kultúrák többségében ez a megbecsülés jele, a zsidó hagyomány szerint megbecstelenítésnek számít nyitott koporsóban közszemlére tenni a halottat. A bölcsek ezt úgy magyarázzák, hogy a nyitott koporsóhoz nemcsak a barátok járulhatnak, hanem ellenségek is, akik becsmérléssel vagy gúnnyal illethetik a testet, és tiszteletlenül viselkedhetnek a halottal szemben. A bebalzsamozást a hagyomány tiltja – a halotthoz hozzátartozik a vére is, amit vele együtt kell eltemetni –, de a hamvasztás is tilos. A boncolást az elmúlt századok rabbinikus törvényei szigorúan tiltották. A halál után végzett vizsgálatokat a halott megszentségtelenítésének tekintették. Később engedményeket tettek, mert bebizonyosodott, hogy a boncolással olyan ismeretekhez lehet jutni, amelyek segíthetnek mások életének megmentésében. Megengedett tehát a boncolás az örökletes betegség miatt bekövetkezett halál esetén – a túlélő hozzátartozók gyógyítása érdekében –, továbbá akkor, ha az illető ország polgári törvényei szükségessé teszik, például bűncselekmény gyanúja esetén. A temetés nem más, mint „a halott elkísérése”. Temetésen részt venni micva, önzetlen jócselekedet, hiszen ezt az elhunyt nem viszonozhatja. A sírhoz a Chevra tagjai viszik a koporsót – a nők koporsóját is a férfiak viszik – vállon. Ez mindkor megtiszteltetést jelent. A sírhoz minél hosszabb, kanyargósabb úton jutnak el, közben hétszer megállnak, és egy-egy zsoltárt mondanak el. A sírt úgy ássák ki, hogy a halott feje nyugat felé legyen, lába pedig keleti irányban. A gyászolók – részvétük jeléül – mindkét kezükkel megérintik a halott lába helyén a koporsót, majd sírgödörbe kiáltják a halott héber nevét, hogy a „számonkéréskor” azt el ne felejtse. A temetési szertartás elvégzéséhez tíz, Ábrahám kötelékébe tartozó zsidó férfinak kell jelen lennie. A sír felhantolása után a jelenlévő férfiak a hagyomány szerint két sorban állnak fel, s a sorok között mennek el a gyászolók. Csak ekkor illendő részvétet nyilvánítani.

A sírlátogatás

A sírlátogatás majdnem olyan, mint a zarándoklat, csak épp nem ismeretlenhez mennek. Szülők, közvetlen elődök sírját felkeresni a halál évfordulóján kötelesség. A látogatók csak fedett fejjel léphetnek be a temetőbe. Virágot vinni nem illik, ellenben a látogató távozáskor egy kavicsot helyez el a síron. Ennek a szokásnak több magyarázata is létezik. Az egyik szerint a kő, kavics elhelyezése a síron a halott felé mutatott tisztelet jele, továbbá jelzi, hogy valaki meglátogatta a sírt. Mások úgy vélik, hogy ez a hagyomány egy bibliai szokásból eredeztethető, melyben kőoszlopot emeltek a sír fölé, jelzésképpen. Az ősidőkben praktikus oka is lehetett, a vadállatok elleni védelmet szolgálta, így azok nem tudták a tetemet kikaparni. Az előző részben: A szegedi zsidóság A következő részben: A szegedi zsidó temetőForrás: Szegedi Zsidó Hitközség Archívuma és a dr. Birnfeld Sámuel Könyvtár dokumentumai Löw Immánuel – Kulinyi Zsigmond: A szegedi zsidók 1785-től 1885-ig. (Szeged, 1885 – A Szegedi Zsidó Hitközség) Ábrahám Vera: Szeged zsidó temetői. Szeged, 2010 (Kézirat) Gulyás Viktória: A zsidó temetkezési szokások és a gyász
Izraelita temető - halotti szoba, Szeged
Izraelita temető - Ciduk Hadin ház - ravatalozó, Szeged
szegedi zsidóság zsidók zsidóság
Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.

© 2025logo