Érzelemgazdagság és látványközpontúság: Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész

Harry Potter történetének utolsó fejezetéhez érkezett. A régóta várt befejező epizódot ezúttal 3D-ben is megtekinthetjük a mozikban.

Harry Potter kalandos útjának végéhez érkezett. A 7 részből álló könyvből nyolc film készült – az utolsóból (Harry Potter és a Halál ereklyéi) két adaptációt készítettek, tekintettel az irodalmi anyag hosszúságára. Az alkotók vélhetően felismerték, hogy ennél a kötetnél érdemesebb két részre bontani a történetet, hiszen a sűrítések és kihagyások, ezen rész igazán drámai fordulatai miatt nem alkalmazhatóak akkora mértékben, mert a fordulatok hatását áshatják alá. Ennek következtében azonban az első rész, amely a 7. kötetből készült, meglehetősen lassú és gyakorlatilag nagyobb izgalomtól mentes, bolyongós történetté dermedt a vásznon, míg a 2. résznek bőven kijutott az akcióból, dinamikából, fordulatokból, drámából. Így, véleményem szerint, az alkotóknak már nem volt különösebben nehéz dolga, hiszen egy látvány és érzelemközpontú irodalmi anyagot kellett mozgóképre adaptálniuk. Lapos filmet ebből igen nehéz lett volna készíteni. Talán az akciódús jelenetek nagy mennyiségének köszönhető az a vállalkozás is, hogy az utolsó részt 3D-ben is elkészítették. Harry, Ron és Hermione az utolsó nagy harchoz érkeztek el. Voldemort immár uralma alá vonta a Mágiaügyi Minisztériumot, s életének egyetlen célja elpusztítani Harry Pottert. Eközben a három jóbarát visszatér a Roxfort varázslóiskolába, hogy felkutassa az utolsó horcruxot, s ezzel előnyt szerezzen a végső összecsapásnál, amely egyre vészesebben közeleg. Véleményem szerint a 3D adta lehetőségeket kevésbé használták ki, a jelenetek kompozícióját úgy kellett volna elrendezni, hogy érzékletesebb legyen a 3D. Sajnálatos, hiszen maga az anyag szolgáltat elég lehetőséget arra, hogy hatékonyan használják ezt az új technikát. A főbb karakterek nem mennek át nagyobb változáson, céltudatosak, kitartóak, a jó oldalon állnak. Kivételként érdemes megemlíteni Piton professzor alakját, aki számomra a legnagyobb meglepetés volt a történetben. Hiába azonban a látványorientáltság, a filmet áthatja a dráma. A cselekmény ugyanis jó néhány fordulatot tartogat számunkra. Elveszítünk kedves karaktereket, fény derül az előző részekben megválaszolatlanul hagyott kérdésekre, s a válaszok következtében óhatatlanul legördül az erre érzékenyebb nézők arcán egy-egy könnycsepp is. A sűrű forgatagban (amely a cselekmény és a képek szintjén is bekövetkezik) rádöbbenünk, hogy a negatív figurák tulajdonképpen vagy „csak” gyávák voltak mindvégig, nem velejükig gonoszak, vagy igazából pozitív karakterek, hogy a szeretet az, amely mindent legyőz, s hogy tulajdonképpen elérkeztünk egy hatalmas és végtelennek tűnő történet utolsó helyszíneire. A jövőbetekintés jelenetei a film legvégén lehetőséget adnak arra, hogy elengedjük a szereplőket, ugyanakkor egy olyan halhatatlansággal ruházza fel a hozzánk közel álló karaktereket, „embereket”, amelyre egyedül talán csak a művészet képes: a szobrászat, festészet, zene, irodalom, filmművészet. Nem a szerzők, rendezők, alkotók válnak halhatatlanná munkáikban, hanem az, ami/aki létre hozatódik bennük. Ha nem is valljuk be nyíltan, de kötődtünk ehhez a történethez, szerettük a szereplőket, talán még Voldemort alakja iránt is képesek voltunk némi részvétet érezni. Drukkoltunk nekik, együtt nevettünk (vagy éppenséggel sírtunk) velük, magunkévá tettük

J. K. Rowling

varázslatos világát. Most azonban elérkezett az idő, amikor búcsút kell vennünk Harry Pottertől és társaitól.

Harry Potter és a Halál ereklyéi 2. rész:

színes, mb. angol-amerikai fantasy, 131 perc. rendezte: David Yates főszereplők: Daniel Radcliffe, Ralph Phiennes, Emma Watson, Rupert Grint.