Elhunyt Gorka Lívia keramikusművész

Nyolcvanhat éves korában elhunyt Gorka Lívia keramikusművész - közölte Dunai Adrienne, a verőcei Gorka Géza Múzeum vezetője szombaton az MTI-vel.

A Munkácsy-díjas művész augusztus 4-én halt meg. Személyében a magyar kerámiaművészet elvesztette a nagy kísérletezőt, az "őselemek" szerelmesét, az agyag és a tűz titkának örök keresőjét, megfejtőjét - tudatta a múzeum vezetője. Mint közleményében olvasható,

Gorka Lívia

művészi alkotásai hazai és nemzetközi gyűjtemények keresett darabjai. "Sugárzó személyisége nagy űrt hagy maga után családja, barátai körében." Művei állandó kiállításon tekinthetőek meg Verőcén, a Gorka múzeumban. Verőce díszpolgárát szűk családi körben helyezik örök nyugalomra. Gorka Lívia 1925. március 5-én született Nógrádverőcén. Édesapja,

Gorka Géza

a modern magyar keramika egyik megteremtője, leánya őt tekintette mesterének.

Művei bejárták a világot

Már gyerekkorában megismerkedett a fazekasmesterséggel a családi házban, amely műhelyként is szolgált. 1943-ban érettségizett. Miután 1946-ban nem vették fel az Iparművészeti Főiskolára, fazekas mestervizsgát tett 1948-ban. Sokat dolgozott, nehéz fizikai munkát végzett. Közben rengeteget olvasott, édesapja segítségével képezte magát, autodidaktaként. 1954-ben, majd 1955-ben vett részt először kollekív kiállításon, az Ernst Múzeumban Budapesten. Jóformán minden pályázaton, bemutatón, kis kiállításon jelentkezett munkáival. Elszakadva Verőcétől, 1960-ban már Budapesten dolgozott önálló műhelyben. 1962-ben Prágában a Nemzetközi Keramikai Biennálén aranyérmet kapott. Ezt követően rendszeresen állított ki külföldön, Prágától kezdve Genfen, Londonon át egészen San Franciscóig. Első hazai díját 1964-ben szerezte meg, külföldön megrendezett magyar és nemzetközi kiállításokon bemutatott műveiért. Három nagyobb lélegzetű munkához pályázat útján jutott: a Gödöllői Agráregyetem falát egy 20 négyzetméteres zodiákus munkája ékesíti, a másodikat a washingtoni magyar követségre készítette, a harmadik egy hatalmas kerámiafal, amely a tatabányai kórházban látható Felnagyított sejt címmel. Kísérletező egyéniség volt. Saját készítésű színes agyagokkal és ezekbe beleszívódó mázakkal dolgozott, magas hőfokú gázkemencében égette ki az anyagokat. Munkásságát 1964-ben Munkácsy Mihály-díjjal ismerték el, 1975-ben kapta meg az érdemes művész címet.

Édesapja volt az első tanára

Míg édesapja a népi fazekasságból indult és iparművész lett, ő keramikusként kezdte, és szobrászművésszé vált - jellemezte Gorka Lívia életpályáját

Szabó Lilla

művészettörténész. Gorka Lívia egyetlen tanára az édesapja volt, s kezdetben az ő nyomdokain haladt. Alkotómódszeréről szólva a művészettörténész elmondta: jellemzően nem korongolt, hanem "gyúrta", formálta az agyagot. Művei rendkívül népszerűek a nagyközönség körében, a hatvanas-hetvenes években szinte nem akadt olyan család, ahol ne lett volna általa készített dísztárgy: edény, váza, tál. Művei fogalommá váltak, ugyanakkor "nem vállalta az ipari sokszorosítást, és nem ment bele a rutinszerű önismétlésbe" - emelte ki. Alkotásai a világ sok tájára eljutottak, s főként Amerikában és Nyugat-Európában ma is rendkívül keresettek. Művészeti fejlődésében az egyik legjelentősebb állomás az 1959-es finnországi nemzetközi kerámia-kiállítás volt, ekkor ismerkedett meg a magas hőfokú égetés technikájában rejlő lehetőségekkel is. Ezt követően tűntek fel samottos agyag, kő-agyag kísérletei, s így születtek a hosszú fémlábakon álló, vagy éppen gubbasztó madarai, különös halai, archaikus hangulatú kőedényei. Csopaki tartózkodásai alatt kezdett bele Az elhagyott falu sorozatába, az asszonyfigurákat ábrázoló, nagyon letisztult formájú alakok mintázásába. Figurái nagyon különböznek például Kovács Margit alakjaitól - mutatott rá a művészettörténész. Úgy fogalmazott Gorka Lívia soha nem volt szentimentálisan lírai, letisztult formáiban óriási drámaiság rejlik.