Kritika: A Másnaposok visszatérnek

Újra összeállt a banda. Stu, Phil, Alan és Doug ismét összegyűlnek, hogy egy fergeteges legénybúcsúval tegyék emlékezetessé (vagy az ő esetükben kevésbé emlékezetessé) Stu utolsó legénynapját.

A sztori gyakorlatilag ugyanaz, csak a helyszín változik - festői környezetű Thaiföldre kalauzolja el a romlott bagázs a nézőket – kezdetben. Stu egy csodaszép ázsiai nőt készül feleségül venni Thaiföldön, ahová természetesen invitálja barátait is, Alant azonban kihagyja a meghívottak közül, okulván a Las Vegasban történtekből. Természetesen végül a korábbi csapat minden tagja elutazik Thaiföldre. Stu szerelmének öccsét is elhívja az ezúttal nem legénybúcsúnak induló összejövetelre. Hőseink egy egészen más környezetben ébrednek fel, brutális másnapossággal, a meseszép tájat felváltotta egy koszos hotel, valahol Bangkokban. Amint a szobában próbálják összeilleszteni emlékeik halvány részleteit, egy sor furcsa és megmagyarázhatatlan dologra derül fény. Találnak egy levágott ujjat, a szobában egy majom ugrándozik, Alan kopasz lett, Stu arcán tetoválás díszeleg, a szobában pedig felfedezik az első részből jól ismert dílert, aki állítja, hogy együtt buliztak az éjjel. A probléma azonban csak ezután tetőzik, Stu jövendőbelijének féltve őrzött kisöccse ugyanis eltűnt az éj leple alatt. A feladat tehát megtalálni a hatalmas Bangkokban a fiút, fényt deríteni arra, mi történt az éjjel, s nem utolsó sorban, időben odaérni az esküvőre. Az alaptörténet jól ki van találva, a kifejtés azonban hagy némi kívánnivalót maga után. Tekintettel arra, hogy az alapsztorin szinte semmit sem változtattak, elő kellett rukkolni valami extrával, amely megüti azt a szintet, amelyet az első rész elért. Ezt izgalmasabb fordulatokkal kívánták elérni, így azonban kissé kevert műfajt kaptunk a megszokott vígjáték helyett. Ami azonban a folytatást igazán lehúzza, azok a poénok. Az első részben is volt némi groteszk jelleg, de nem feszítették túl a húrt. Ebben a részben a legtöbb poén azonban inkább fanyalgást, mint hasfogós nevetést vált ki a nézőből. Amíg az előző alkotás igyekezett helyzetkomikumokból és jól megírt, vicces párbeszédekkel kialakítani a film közegét, addig itt a végletekig eltúlzott poénok morbid kavalkádjával találkozhatunk, a párbeszédek nem dominánsak a vígjátéki vonal szempontjából. Úgy gondolom, hogy az alkotók nagyobbat is akartak durrantani, még viccesebbé akarták tenni a történetet, mint első körben, ennek eredménye azonban nem lett túl pozitív. Ami a szereplőket illeti, Dougot ezúttal is mintegy kihagyták a történésekből, ő az egyetlen ugyanis, aki megint nem részese közvetlenül az eseményeknek. Doug telefonon tartja az egyre inkább kétségbeeső barátaival a kapcsolatot, s próbálja nyugtatni az egyre idegesebb otthonlevőket. Az ő figuráját ki lehetett volna bontani, hiszen az első részben csak vázlatot kaphattunk róla, de mintha féltek volna bevonni őt a játékba, tartván attól, hogy karaktere a megszokott négyesben nem fog tudni igazán érvényesülni, s nagyot alkotni. Mindenképp elismerés illeti az élethű helyszínábrázolást, Bangkok forgalmas, forró és koszos utcái igazán valósághűen festenek, illeszkednek ahhoz a belső állapothoz és külső történéshez, amin a szereplők keresztülmennek. Egy egészen más világ elevenedik meg előttünk, amely szemmel láthatólag hőseinknek is nagy falat. A színészek játékának tekintetében sok újat nem lehet elmondani az első részhez képest: saját figurájukat ugyanúgy kiteljesítik, de ennél többet nem tesznek hozzá az adott karakterhez - egy vígjáték esetében talán nem is szükséges. A folytatásos vígjáték mindig nagy vállalkozás, hiszen az előző részhez hasonlót, de mégis mást kellene alkotni. Ha a néző nem kapja meg azt, amit az első darabtól megszokott, csalódik. Ha megkapja, szintén csalódik, hiszen valamiféle újdonságot is vár. Ebben a műfajban a karakterekkel sem lehet olyan szabadon rendelkezni, hiszen egyrészt a műfajból adódóan a figurák nem mennek erőteljesebb fejlődésen keresztül, hiszen ha így tennének, az már nem lenne vígjáték - ha tanulnának jellemük hibáiból, akkor nem kerülnének vicces helyzetekbe. Másrészt a néző az első részben éppen a hibáik miatt szerette meg ezeket az alakokat, tehát visszaköszönni várja őket a 2. részben is, negatív tulajdonságaik jelentik a film humorának egyik forrását. Marad tehát az eltúlzás elve: erősebb poénokkal, fordulatosabb cselekményvezetéssel igyekeznek operálni a készítők – általában nem osztatlan sikerrel. Megtekintésre mindenképpen ajánlott a Másnaposok 2., túlságosan sokat azonban ne várjunk ettől az alkotástól. Kedvenc diliseink viszontlátásától eltekintve nem sok újat nyújt ez a film, mint ahogyan az a legtöbb esetben megvalósul több részből álló vígjátékok esetében.