„Hamisított” rovásírást mutattak be a 130 éves Somogyi-könyvtárban

Huszadik éve, 1991 óta tartanak felolvasóüléseket a Somogyi-könyvtárban, évente háromszor. Tavasszal a múltra emlékeznek: a nagyárvíz pusztításának „köszönheti” tulajdonképpen Szeged városa a Somogyi-könyvtárat. Idén a szokásos megemlékezés mellett kettős évfordulót is ünnepelnek: a bibliotéka alapítója, Somogyi Károly születésének 200. és a könyvtár alapító oklevele aláírásának 130. évfordulóját.

„Kicsit a múltba nézünk, a kezdeti idők, a muzeális anyag különlegességeivel foglalkozunk a felolvasóüléseken. A jubileumhoz kapcsolódó ünnepség egyáltalán nem fejeződik be a mai felolvasóüléssel, mert április 1-jén egy Somogyi Károlyra és a könyvtár alapítására emlékező nagy kiállítás nyílik, amelyet

Kiss-Rigó László

szeged-csanádi megyés püspök nyit meg” – tájékoztatott

Szőkefalvi-Nagy Erzsébet

főkönyvtáros, a gyűjteményi osztály vezetője, a nap szervezője.

Kódex kilenc kötet lapjaiból

Szőkefalvi-Nagy Erzsébet „A Karacsay-kódex társai a Somogyi-könyvtár gyűjteményében” címmel tartott előadást, melyben kilenc olyan kötetről szólt, ami abszolút unikumnak, kuriózumnak számít – és nemcsak Magyarországon. „Ezeknek az a sajátossága, hogy a régi kötetek lapjai közé a kötettel azonos korú papír van fűzve, és arra hun-székely rovásírással összefüggő szövegeket alkottak. Az egyikben például 68, egy másikban csak 8, a harmadik 24 ilyen lap található” – magyarázta Szőkefalvi-Nagy Erzsébet. Az igazi Karacsay-kódex a Karacsay családtól került a Nemzeti Múzeum birtokába – ezek a befűzött lapok annak az előszövegei, és nem valódi rovásírások. A hamisító leírta a régi magyar énekeket hun-székely rovásírással, és mikor már meg volt elégedve a munkájával, akkor egy másik kötetbe letisztázta ezeket, és azt a családdal baráti kapcsolatot ápoló

Karacsay

grófnőnek adta oda megőrzésre. 1874-ben került Szegedre ez a könyvanyag, az előtte lévő évben jelent meg

Somogyi Antal

„közreadásában” a „Régi magyar énekek” című régi magyar versgyűjtemény. Kiderült, hogy a kötet írásai egyben a hun-székely rovásírással megtalált szövegek Somogyi Antal általi „fordításai” – mindkettő az ő munkája. Egy évvel később a Szeged Városi Közkönyvtárnak odaajándékozta ezeket a köteteket, kivéve azt az egyet, amit Karacsay grófnőnél letétbe helyezett.

Akik nagyon hitték, és akik nagyon nem

Reizner János

, a könyvtár első igazgatója, aki régészkedett is és a történelem területén is szerzett érdemeket, szerette volna elhinni mégis, hogy ezek eredeti rovásírásos szövegek. Hosszú évekig hallgatott róluk, csak 1900-ban tette közzé, mint akkor talált anyagot, pedig már 1884-ben a Somogyi-könyvtárban volt, és az 1874-es alapítású városi közkönyvtárból került át Somogyi Antal kérésére. Reizner valószínűleg meg akarta fejteni a rejtélyüket, ő maga akarta közzétenni a felfedezést. Somogyi Antal egyébként azzal is próbálta a rovásírásos szöveget még öregebbnek feltüntetni, hogy annyira felhígította a tintát, mintha azt beszívta volna a papír – árulta el Szőkefalvi-Nagy Erzsébet. Fennmaradt az irattárban egy levelezés, amelyben

Kálmány Lajos

figyelmezteti Reiznert, hogy ezek a szövegek hamisítványok, sőt, a kuruc verseivel hasonló „hamisítási” ügybe keveredett

Thaly Kálmán

szintén önként ír Reiznernek, állítva, hogy „falszifikációról” van szó. 28 nagyalakú, kézzel írott lapon olvasható elemzés is értekezik a szövegekről,

Fisher Károly

tollából, aki az előtte levő évben kiadta a rovásírásról szóló kötetét. Ő ebben hitelesnek ismeri el a szöveget. Végül összehívtak egy akadémiai bizottságot, és

Sebestyén Gyula

irodalomtörténész vezetésével mind a kilenc könyvet és a Karacsay-kódexet (ami tulajdonképpen a kilenc kötet rovásírásos szövegeinek tisztázott változata) is megvizsgálták. A bizottság 1903-ban közzétette az Akadémiai Értesítőben a vonatkozó tanulmányokat, melyek több helyen erősen karikírozva fogalmaznak, és hamisítványoknak minősítik a szövegeket.

Regényeposz 3100 oldalban

Ünnepélyes keretek között egy újabb darabbal bővült a csütörtöki felolvasóülésen a Somogyi-könyvtár régi könyveinek gyűjteménye. Tavaly decemberben Pancza István, a zsombói Wesselényi Népfőiskola tagja, a zsombói Római Katolikus Egyházközség világi elnöke felajánlott egy „testes”, 3100 oldalas kötetet a bibliotékának.

Daniel Casper von Lohenstein

író regényeposzának első részéről, annak 1731-es (második, többször javított és bővített) kiadásáról van szó, mely a „Grossmüthiger Feldherr Arminius oder Hermann” címet viseli. A német szerző eredetileg főjogtanácsos volt, valamint vers- és drámaíró, és saját korában műveivel hihetetlen felkészültségéről tett tanúbizonyságot, ugyanakkor azóta is a szakirodalom a dagályos stílus mintapéldányának írja le ezt a kötetet: részletes történelmi háttér, rendkívüli precizitásra törekvő leírás jellemzi. Érdekes módon azonban ez annak idején nem riasztotta el az olvasókat, különben nem jelent volna meg több kiadásban – tudtuk meg Szőkefalvi-Nagy Erzsébettől.