Az Alföld őstörténetéről kaphatnak keresztmetszetet az érdeklődők azon leletek segítségével, melyeket Hódmezővásárhely Kingéc elnevezésű határrészében tártak fel a Tornyai János Múzeum régészei. Egy tervezett homokbánya miatt több mint ötvenezer négyzetméternyi területet vizsgáltak át kutatóárkokkal 2009 augusztusa és decembere között – mondta Csányi Viktor ásatásvezető. Szinte egyedülálló módon tizennégy régészeti korszak emlékei kerültek elő az ásatások során. A korai újkőkortól a középkorig az Alföldön megforduló legtöbb nép megjelent a területen. Az első csoport, amelynek egy körülbelül hatezer éves településrészletét sikerült feltárni a Körös-kultúrához tartozott, az utolsó leletek pedig a XVIII. századi, gyümölcstermesztéssel foglalkozó gazdák redukált égetési technikával készült korsói voltak – közölte a régész. A szakemberek találtak leleteket a késő újkőkorból, a rézkor és a bronzkor mindhárom időszakából. Igazi kuriózumnak számít az eddig csak hamvasztásos temetőiről ismert késő bronzkori Rákóczifalvi-csoport feltárt településrészlete. Előkerült tőlük például egy hatalmas élelemtároló cserépedény, amelynek alakja és megmunkálása is eltér más kultúrákétól. Feltárták egy vaskori kelta csoport egykori földbe mélyített edényműhelyét is. A kelták az edénykészítéshez grafitot használtak – a feltehetően Erdélyből Vásárhely közelébe szállított anyag – nagyobb rögei és törmelékei is előkerültek a műhely padlószintjéről – tudatta az ásatásvezető. A népvándorlás korából a szarmaták, majd az avarok nyomait találták meg, és a terület fémdetektoros átvizsgálása során a honfoglalás időszakából is előkerült néhány szórványlelet. A régészek például aranyozott bronz női ruhadíszekre és egy kígyófejvéges bronz karperecre bukkantak. Kingéc az Árpád-korban is lakott település volt, az itt élők a feltárt karámok nyomai alapján főként állattartással foglalkoztak. A falu feltehetően a XIII. századi településkoncentráció idején néptelenedett el, hiszen az első XIV. századi oklevelekben már Kingécpusztaként, vagyis lakatlan területként említik. Mivel a szabályozás előtt a Tisza ártere egészen Kingécig elért, a terület vízzel körülvett, gazdag legelőkkel rendelkező szárazulat volt, feltehetően ennek köszönhető, hogy ennyi népcsoport megtelepedett itt – magyarázta Csányi Viktor. A Kingécen feltárt leletanyag restaurálása hamarosan befejeződik, a múzeum szakemberei már elkezdték a leletanyag nyilvántartásba vételét, fotózását, rajzolását és tudományos feldolgozását.
