Egy sportos, művészi lelkületű ifjú lázadása

Január 23-ig látogatható a hódmezővásárhelyi Emlékpontban a világhírű, vásárhelyi születésű fotóművész, Lucen Hervé tárlata, akinek regénybe illő életútját három részes sorozatban ismerhetik meg az olvasók Elek András, az Emlékpont közönségkapcsolati munkatársának összeállításában. Az Elkán László néven 100 éve született fotográfust egyelőre még kevéssé ismerik szülővárosában és a szűkebb régióban, habár neve mintegy kőbe vésett kánonként szerepel a 20. század legnagyobb kortárs művészei között. Sok adósságunk van még Hervével szemben, és ezért az Emlékpont kiállítása csupán egy kis lépés a „leghíresebb vásárhelyi” népszerűsítése, munkássága előtti tisztelgés érdekében.

Lucien Hervé Elkán László

néven (felső képen fiatalkori fotója) 1910. augusztus 7-én látta meg a napvilágot Hódmezővásárhelyen egy asszimilálódott zsidó nagypolgári család harmadik gyermekeként.

Elkán Lajos

bőrnagykereskedő háza a vásárhelyi Andrássy úton mintegy művészszalonként is funkcionált (a második képen Elkán László szülei: Elkán Lajos bőrnagykereskedő, városi tanácsos és neje,

Ritcher Nelly

). A családfő kötelességének érezte a helyi festők támogatását, így rendszeresen rendeztek kiállításokat az Elkán-üzletben, többek között

Tornyai Jánosnak, Endre Bélának

vagy

Kovács Márinak

alkotásaiból, de a lakás falait is elborították a művésztelep művészeinek vásznai, ezzel is formálva a legifjabb Elkán ízlésvilágát A sors különlegessége, hogy Hervé szülőháza közvetlenül a híres vásárhelyi fényképész,

Plohn József

műhelye mellett állt. Szülei erőteljes, de ellentétes hatást gyakoroltak Hervé életére: míg visszaemlékezéseiben gyakran hivatkozik korán elhunyt édesapjára, akinek puritán személyisége, az első „Nagy Háború” alatti helytállása élete végéig példakép volt számára, addig édesanyja nagypolgári életmódja korán ellenállást és lázadást váltott ki belőle.

1918-ban az Elkán család Budapestre költözik, ahol az édesapa halálát követően Elkán László lázadó ifjúvá válik. Lázadása a sportban és a zenében nyilvánult meg: úszott, majd a Budapesti Atlétikai Klubban (BAK) – ahová döntően munkás származású fiatalok jártak – kezdett el birkózni. E férfias sport életre szolgáló tanulságokkal szolgált számára: „Az életben az egyenlőtlen helyzetben is fel kell venni a küzdelmet. A birkózás egyik lényege az, hogy az ember nem hátrál meg, nem léphet vissza attól, amibe belekezdett, és a legjobbat próbálja kihozni az adott helyzetből.” Legjobb lett a legjobbak között, a BAK az ország bajnokcsapata volt ebben az időszakban, Elkán pedig 17 évesen országos ifjúsági bajnokságot nyert. A sport mellett a művészetek töltötték ki az iskolás évet. Míg tanulmányait hanyagolta, helyette inkább csíntevéseken törte a fejét, illetve naponta öt órát zongorázott és gyerekkorától rajzolt. Az érettségit követően Bécsbe ment, itt tette meg az első lépéseket az alkotóművészet felé, amikor a közgazdasági előadások helyett a bécsi Hochschule rajzóráit, valamint a múzeumokat kezdte látogatni. Itt ismerte meg az expresszionizmus t, különös érdeklődést mutatott

Klimt Schiele

és

Kokoschka

iránt. Az elhanyagolt tanulmányok miatt kitört családi botrány elöl 1929-ben Párizsba utazott. Elhatározásáról a következőképpen emlékezett vissza: „Amikor visszamentem Bécsből Magyarországra, azonnal kitört a gyalázat. Összevesztem anyámmal, mivel nem tanultam. Ekkor kihasználtam

Laky Elemér

rendőrkapitány ismertségét, és 24 órán belül megkaptam az útlevelemet, s kijöttem Párizsba a bátyámhoz.” Az hervéi életút következő fejezetében a kezdeti párizsi évek, a művészi és fotósi szárnypróbálgatások, valamint a második világháború kalandjai ismerhetők meg.

Felhasznált irodalom:

Gebauer Imola: Lucien Hervé – Egy élet és egy életmű harmóniája. A Szépművészeti Múzeum Lucien Hervé 100 kiállítási katalógusa, Budapest, 2010. Batár Attila: Lucien Hervé. Héttrorony Kiadó, Budapest, 1992.