Kultúra

Nincs karácsony hal nélkül

2010. december 24., péntek

Rántott pisztráng majonézes krumplival, gombás-tejszínes sült hal, fokhagymás ponty – egy-két ízelítő csupán azokból az ételekből, melyek szenteste az asztalra kerülhetnek. A halételeknek karácsonykor minden keresztény országban komoly hagyománya van. Amellett hogy finom, és rengeteg változatban elkészíthető, a hal rendkívül egészséges is. Bárcsak több ünnepet köthetnénk össze vele! Az uniós átlaghoz képest ugyan hazánkban még mindig igen alacsony a halfogyasztás, a halászlével és a tiszai kecsegével együtt emlegetett Szeged rendszeresen igyekszik javítani a statisztikákat. Karácsony este a halétel azonban országszerte, sőt Európa legtöbb országában is egy megtörhetetlen tradíció. A keresztény kultúrában gyökerező gasztronómiai szokást évezredekre vissza lehet vezetni, jelképe a bibliával egyidős.

Apostoli ikon

A balra úszó hal sematikus ábrázolása a keresztény szimbolikában Jézus Krisztus nevére utal. A kapcsolat egy ógörög szójátékból ered, a Jézus Krisztus, Isten Fia, Megváltó szavak görög kezdőbetűinek összeolvasása (ιχθυς, ichthisz) „halat” jelent. A keresztényüldözések idején az állat körvonalát homokba rajzolva üzentek egymásnak a tanítványok, innen tudták egymásról, hogy Krisztus tanításának a követői. Bármilyen fontos is a jelkép, a hal az akkori embereknek elsősorban az életet jelentette, hiszen egyik fő élelmiszerük volt a nagyrészt megművelhetetlen, sivatagos közel-keleti területeken. Jézus tanítványainak nagy része is halász volt, mielőtt hirdetni kezdte az Isten igéjét. A bibliai utalásokon kívül a néphagyomány is szerepet játszott abban, hogy a hal általános ünnepi étel lett. Korábban inkább böjti ételnek tartották, és a sertésfogyasztás volt a bevett szokás. A disznó ugyanis előrefelé túrt az orrával, amit a babonás emberek szerencsésebbnek gondoltak, mint a hátrafelé kaparó csirkét. Ezt a hagyományt egyébként Erdélyben a mai napig ápolják, ott az ünnepi asztalon kolbászt és sertéshúst tálaltak a vendégeknek.

Haltradíciók

A magyar hagyományokban az ünnepek alatt fogyasztott ételeknek mindig valami különleges, varázslatos erőket tulajdonítottak. A lencse szilveszterkor sok pénzt hoz, a fokhagyma fogyasztása egészséget jelent, a kalácsot és az almát pedig szétosztotta a család egymás között, így megbékélés, nyugalom szállt a házra. A halfogyasztásnak is megvan a maga babonája: a halak pikkeje szintén gazdagságot vonz, a hal gyors úszása pedig a család előrejutását jelenti. Halat enni karácsonykor nem csak nálunk szokás, főként Kelet-Európában és a skandináv országokban van a mai napig levezethető hagyománya. A mélyen vallásos Lengyelországban igen bőséges a menü: a szentestét ostyával kezdik, amit egy 12 fogásos vacsora követ, ezzel tisztelegve a bibliai 12 apostolnak. A halat többféle tálalásban is felszolgálják ilyenkor, nagyrészt a szláv gasztronómiát követve, káposztával, céklával és sok savanyúsággal. Az étkezés fő fogása egy nagy bogrács halleves, zárásként pedig mákos gubát szokás enni – már akibe még fér egy falat is. Az oroszok a karácsonyt kétszer is megünneplik, a pravoszláv hit szerint január 7-ére esik, de vannak akik szilveszter éjszakáján tartják meg. Ők egyfajta palacsintatésztába tekerik bele a lazacot illetve a kaviárt, tehetősebb házakban a halikrát külön fogásként fogyasztják el. A halászlének náluk nincs túl nagy múltja, füstölt húsos krumplilevest készítenek, amit gyakran vodkával is megbolondítanak. A lengyeleket is túlszárnyalva Olaszországban nem ritkán 15-20 fogásos vacsorákat tartanak szenteste. A nagy családi összejövetelekre kell ez a rengeteg étel, a menü azonban tájegységenként változatos, a halak közül nagyrészt az angolnát részesítik előnyben, roston sütve, illetve boros mártással tálalják. Mellette tésztaételeket, és rengeteg édességet fogyasztanak.

A skandináv országokban a természeti viszonyok miatt furcsamód pont a miénkkel ellentétes szokás honosodott meg. Ott az emberek évszázadokig csak halakon és bogyókon élhettek, a kevés haszonállatot, amit tartani tudtak, mind karácsonyra és a fontosabb ünnepnapokra tették félre. Így ott szenteste az asztalon főként marha- és disznóhúst szolgálnak fel, persze azért a halat sem vették le az étlapról. Svédországban sok évszázadon át egy csukaféle hal, az északi menyhal volt a hagyományos karácsonyi eledel vajas fehér szósszal és krumplival, erősen megborsozva. Manapság azonban már itt is inkább az angol szokáshoz idomulva sült pulykát és libát fogyasztanak. Magyarországon a karácsonyi menü nincsen túlbonyolítva, általában a tájegység szerinti halleves és a mákos, illetve diós guba kerül a tányérba. Főképp Észak-Magyarországon divat a halpaprikás, amit a közepesen száraz húsú, szálkamentes harcsából a legjobb főzni. Szegeden a tiszai szürkeharcsa kiváló alapanyagot szolgál ehhez az ételhez, illetve a másik itteni nevezetességet, a szegedi haltepertőt is ebből készíthetjük el. Beszerzésük és elkészítésük viszonylag egyszerű, viszont egy tízfős család megvendégelése esetén bizony alaposan a pénztárcánk mélyére kell néznünk. Karácsony közeledtével az amúgy sem túl alacsony árak ugrásszerűen megnövekednek, szentestére sok helyen már csak előre megrendelt hallal tudnak kiszolgálni, közel másfélszeres áron. A hal frissessége mindig nagyon fontos, ha hűtött, feldolgozott halat vásárolunk, mindig győződjünk meg róla, hogy címkézett, nemrég csomagolt terméket viszünk haza. Jó étvágyat, és kellemes ünnepeket kívánunk mindenkinek!

Illés Attila

karácsony