Írjon nekünk!

Szeged

Hírzóna

Politika

Sport

Egyetem

Kultúra

Frei Tamás: „Húsz éve rágjuk a gittet” + HANG

Frei Tamás: „Húsz éve rágjuk a gittet” + HANG

2010. december 18., szombat
Frei Tamás: „Húsz éve rágjuk a gittet” + HANG

„Magyarország egy unalmas ország”

A képernyőről eltűnt Frei Tamás íróként tért vissza, és rövid időn belül ismét az érdeklődés középpontjába került. A megmentő c. első könyve - amely több országban játszódik, a gáziparral kapcsolatos akció-krimi, pontosabban konspirációs thriller - már 10 hete vezeti az eladási listákat. A lassan két éve Franciaországban élő szerző a héten a szegedi Libri Könyvesboltban dedikált, itt faggattuk új könyvéről, a tv-s újságírásról, Magyarország külföldi megítéléséről, a kávé-bizniszről, amelyben Frei ugyancsak érdekelt.– Végleg elköltözött Magyarországról, vagy azért néha itthon is láthatjuk? – Az időnk két harmadát töltjük külföldön, egyharmadát idehaza. Egyszerűen csak tágabb határok között élünk. Az EU-ban, ahol ma már nem állítanak meg semmilyen országhatárnál, ugyanazzal a műanyag kártyával vesszük ki a falból a pénzt és vásárolunk belőle egy kiló kenyeret, mint Nizzában - néha ott olcsóbban -, azt gondolom, ebből sok nehézség is származik. Magyarország és a magyar emberek rettenetes versenyhelyzetbe kerültek, borzasztó nagy a konkurenciaharc. Jönnek az óriáscégek, és itt versenyeznek velünk, hazai terepen. Ebből azonban előnyünk is származhat. Az EU 4-500 millió állampolgárából legalább 200 millió könnyedén mozog, ezer kilométeres távolságokat tesz meg, s élvezi a szabadságot. Persze, kell ehhez nyelvtudás. – Meg sok pénz. – Szerintem ezt azok mondják, akik meg szeretnék magukat nyugtatni, miért nem mozdulnak ők is. Ha valaki szállodában megszállva bérautóval akarja megismerni Európát, az természetesen más. Ha viszont szét akar nézni például Olaszország vagy Franciaország piacán, vagy bemegy egy élelmiszerboltba, nagyon meg fog lepődni. Sokan úgy végzik majd, mint én, mielőtt hazajönne, bevásárol külföldön, mert a magyar boltokban szinte minden drágább, ja, és meg is tankol. – Fölcsapott regényírónak?– Ez egy akcióregény, pontosabban konspirációs thriller, van benne politika, közélet, kémhistória, szerelem, minden. Az a specialitása, hogy úgy működik, mint egy belső mozi. Olvasod, és ha ezzel a technikával íródott, akkor szinte mindent úgy látsz, mint a mozivásznon. Ilyent én már régóta szerettem volna írni, Magyarországon - nem tudom, miért - nem honosodott meg ez a műfaj. Tulajdonképpen akkor lehet csak belefogni, amikor már sok mindet láttál, tapasztaltál a világban. Akik ilyeneket írnak, azok nem véletlenül jártak be az enyémhez hasonló pályát. Az egyik például a New York Times tudósítója volt Afganisztánban vagy Irakban, és 15 év után felhalmozódott benne annyi élmény, annyi tapasztalat, a színfalak mögött annyiszor mondták neki, miután kikapcsolta a kamerát, hogy most elmondjuk azt, amit a kamerába nem lehetett, hogy fontosnak tartotta ezt kiírni magából. Ez a műfaj arra van teremtve, amit nem mondanak ki soha névvel, címmel, hivatalosan, azt képzeletbeli figuráknak lehet a szájukba adni. Éppen ezért a regénybeli figurák sokkal inkább úgy beszélnek, mint a valóságbéli orosz vagy olasz elnök. – Mennyi mégis a fikció és mennyi a valóság az ilyen regényekben? – Valós emberekből vannak összegyúrva a szereplők, az írói fantázia pedig csak segíti őket. Az összes helyszín, díszlet igazi. Néhány éve éreztem úgy, elérkezett az idő ilyen regényt írni, most már ki merem próbálni. Szakmai szempontból is bonyolultabb, mint egy 50 perces tv-műsort elkészíteni. Nem egyszerű fenntartani a tv-néző érdeklődését, 600 oldalon át, amit esetleg két hétig is olvasnak, még nehezebb. A könyvnek huszadszor is érdekesnek kell lennie, ahogy újra meg újra előveszik. Sokkal agyafúrtabb, komplikáltabb, nehezebb műfaj, ilyent korábban biztos nem tudtam volna írni. – A hasonló műfajú regényírást jobb amerikai egyetemeken tanítják is.– Igen, én is ott tanultam. Fél éven keresztül végeztem különböző tanulmányokat, amikor még hozzá sem kezdtem az íráshoz. Elmentem azokhoz az írókhoz, akiket még televíziós koromban volt szerencsém megismerni, és akik ma Amerika legolvasottabb regényírói. Elbeszélgettem velük, könyveket olvastam, szakmai kurzusokon vettem részt, meg aztán benne van az a 20 év is, mert ez alatt az idő alatt tanultam meg, hogyan kell érdekesnek, izgalmasnak maradni. Olyan nagy különbség nincs az általam készített tv-riportok és a könyv között. Ebben is karakterek vannak, a feszültséget kell fenntartani, eltalálni a ritmust, mikor sok, mikor kevés valami, ugyanaz a dilemma, mint a tv-ben: ez a párbeszéd már hosszú, vágjuk el, váltsunk helyszínt stb. – Elsősorban kinek szánta a regényt, kik fogják olvasni? – Ez kimondottan bestseller regény, amit bárki élvezni fog, aki izgalmas, szórakoztató olvasmányra vágyik. A dedikálások alkalmával találkoztam például 15 éves sráccal, aki már látott Ultimátum-filmeket, érdekli az akció-sztori, ő majd a katonai részeket élvezi, a 70 éves hölgyeket meg valószínűleg a regény szerelmi vonulata köti le. Elég széles a spektrum ahhoz, hogy mindenki találjon benne valamit. – Ha ilyen filmszerű, adódik a megfilmesítés gondolata. – Nem gondolkodom ezen, de a regény valóban a belső mozi műfaja, és kiválóan alkalmas filmvászonra. Megkerestek az amerikaiak, hamarosan elkezdődnek a tárgyalások. A jogokkal egy holland jogdíjkezelő rendelkezik, Magyarországra is rajtuk keresztül került a könyv, amelynek készül az angol fordítása. Ilyen tudattal is írtam a regényt, amelynek sok magyar vonatkozása van, mégis 9 országban játszódik. Franciaországban és Oroszországban biztos érdekes lehet. – A tévézéssel teljesen felhagyott, és a Frei-dossziét is elfelejthetjük? – Felmondtam egy tv-s szerződést, ami két évig élt volna, hogy ezt a regényt megírhassam. A mostani, újabb, nehezebb feladat volt, mint a tévézés. Nagyon inspiratívnak érzem, motivál, hogy jól csináljam ezt a műfajt. – A produkciós irodáját is felszámolta? – Igen, nincs már meg, ami nem jelenti, hogy a tévézést soha többé nem szeretném folytatni. A regényírás azonban most jobban érdekel. Olyan 50 perces műsor, ami havonta megy, már nem jelent kihívást a számomra. – Milyennek látja Magyarországot Nizzából?– Pont olyannak, mint Budapestről. Nem olvasok ott sem mást, mint itt. Nem követem a magyar politikát már régóta. – A kiábrándultság okán? – Próbálom úgy megfogalmazni, hogy ne hangozzék nagyképűnek. Megtanultam életemben jó néhány nyelvet, s ennek köszönhetően képes vagyok a világ olyan újságait fogyasztani, olyan tv-műsorait nézni, amelyeket egyszerűen színvonalasabbnak és jobbnak érzek, mint úgy általában a magyar médiát. A Financial Timest olvasom reggel, és ezzel tökéletesen elégedett vagyok, és nem Magyar Nemzetet vagy Népszabadságot. Nem azért, mert politikailag ide vagy oda kötődöm, hanem egyszerűen a Financial Times számomra érdekesebb. Interneten televíziózom, és azon kapom magam, hogy nem nézem sem a Fókuszt, sem az Aktívot, sem a Barátok köztöt, sem a Jóban rosszbant, se a kereskedelmi, se a királyi tv-csatornák híradóit. Reggel sportolás közben a CBS híradóját követem, aztán a franciát, majd a BBC műsorát. Jobban a világban élek. Az interneten ránézek a magyar hírekre, természetesen tudom, mi történik idehaza, hogy hívják a jelenlegi miniszterelnököt, de ha azt kérnék, soroljam fel a magyar kormány tagjait, biztos gondban lennék. Ettől azonban még elég jól érzem magam. Amióta külföldön élek, az a benyomásom támadt, hogy háromféle népcsoportot különböztethetünk meg: attól függően, hogy a strandon, a vasárnapi ebédnél vagy a kávéházban ki, miről beszélget. Léteznek olyan népek, amelyek folyton politizálnak. Mi ilyenek vagyunk, és ilyenek még a németek meg az osztrákok is. Az ő napilapjukban 10 oldal politika, ki, mit mondott. Vannak országok, ahol az emberek inkább a sportról beszélgetnek, meg olyanok, ahol a hasukról. Ahol most élek, ott többnyire a sportról meg a hasról szól a diskurzus. Annyi évet töltöttem olyan országban, ahol másról sem volt szó reggeltől estig, csak a politikáról. Meguntam, hogy az legyen a vasárnapi ebéd mellett a téma, mit csinál Gyurcsány vagy Orbán. Jobban foglalkoztat például az, mitől finom a padlizsánkrém, ettől érzem jól magam. – Hallott-e az új médiatörvényről, és mi a véleménye róla? – Nem ismerem. Remélem, olyan médiatörvény születik, amely nem fogja megakadályozni, hogy a Financial Timest olvassam. Amíg a saját médiafogyasztásomban nem érzékelem a hatását és megírhatom regényemben azt, amit szeretnék, addig nincs problémám vele. Azt gondolom, hogy 20 éve rágjuk a gittet. A világot járva azt tapasztaltam, hogy pont nálunk nem történik semmi. Csak a duma megy. Nagyon unom már, tök mindegy, hogy ki nyomja. Egyszerűen nem érdekel. – A kávézói, itthoni vállalkozásai hogy mennek?– Amikor vállalkozóként küzdök - ezt szinte szó szerint kell érteni -, azt érzem, kétszer annyi energiával lehet Magyarországon fele olyan messze jutni, mint a nálunk szerencsésebb nyugati országokban. Ennek ezer oka van. Ha Nizzában körbenézek, akkor mindig azt érzem, miért nem ott van a kávézóm, mennyivel egyszerűbb lenne. Előbb-utóbb ott is lesz. Az a véleményem - és ez lehet, hogy nem hangzik túl jól -, Magyarország egy fáradt ország. Ez rajtunk múlik, és nem a politikusokon. Ebben az országban az emberek nagyon sokat akadályozzák egymást, nagyon örülnék, ha ez megváltozna. Sokszor csak egy hajszálon múlik, hogy nincs jól összerakva a kép, minden megvan, mégis hiányzik valami. Sok műsort készítettem erről, magam is kerestem a választ. Akkor jutottam hozzá a legközelebb, amikor olyan országokba jutottam el, amelyek az utóbbi 10-15 év alatt óriási változáson mentek keresztül. Ez nemcsak az ázsiai, de az európai országokra is vonatkozik. Az itt élők elmondták, azért sikerült mindez, mert elhitték, hogy meg tudják csinálni. Nem az a lényeg, hogy a miniszterelnök megmondja, a megfelelő törvény meg szabályozza a dolgokat, és akkor majd jobb lesz. A magyarok egyszerűen nem hiszik el, hogy lehet jobb is. Az önbizalmat hiányolom elsősorban az országból, meg a hitet. A Cafe Frei ma már több mint 100 embernek ad munkát. 15 ilyen kávézó van, a semmiből építettük fel. A második legnagyobb kávézólánc az országban. A legtöbb energiám arra megy el, hogy lelket verjek az emberekbe, hogy elhitessem velük, amit csinálunk, az jó. – Szegeden is megnyílik a kávézója? – Igen, ősszel az Árkádban. A Libri Könyvesbolt-hálózattal van egy stabil együttműködésünk. Minden nagyobb könyvesboltjukban nyitunk egy 100-150 négyzetméteres kávézót. Jelenleg 4-5 Libriben van, jövőre 3-ban tervezzük. – Miben különbözik a Cafe Frei más kávézóktól? – Magyarországon többnyire eszpresszó, kapucsínó, latte kávé dívik. Beutaztam a világot, és láttam, hogy a kávé is ugyanolyan, mint a különböző nemzeti konyhák. Van francia, indiai, olasz stb. konyha, ugyanígy kávé is több fajta létezik. A világ rengeteg országában, ha az ember lemegy a szálloda bárjába és kér egy csésze kávét, akkor nem eszpresszógépből adják neki a fekete nedűt, hanem kis ibrikben, fűszerekkel szolgálják fel. A Cafe Freiben a világ összes kávéját meg lehet kóstolni, majdnem ötvenfélét. A legizgalmasabb új ízeket is, amelyeket a baristák (kávéséfek) kísérleteztek ki. Ők a kávékultúra Jamie Oliverjei. Mi úgy fogjuk fel a kávéfogyasztást, mint a világon sok helyen, a borhoz hasonlítjuk. Más ízű terem például Kolumbiában és más Etiópiában. Ültetvényterületek szerint választjuk ki. Nem viszonteladókon keresztül szerezzük be, s a vendég ezt a zsebén is megérzi. A kávé harmadik világbeli termék. Mi, magyarok, a pénztárcánk tekintetében a második világban élünk. Sohasem értettem, miért van az, hogy a harmadik világbéli termék hozzánk az első világon keresztül, az olaszok által érkezik. Ők mennek el a kávéültetvényre, ők pörkölik, csomagolják, a magyar csak viszonteladó. Az első világ ártöbbletét így mi fizetjük meg. Nálunk másként van, mi rövidre zárjuk. Az ország céljának is ennek kellene lennie, nem csak seftelni, viszonteladni. Ezért van az, hogy sok vonatkozásban nyugaton olcsóbb az élet, mint nálunk. Többek között ezért is ábrándultam ki a magyar piacgazdaságból. Mi direkt az ültetvényekről hozzuk a kávét, amely így olcsóbban kerül a fogyasztók elé. A nulláról indulva, így tudtuk két év alatt lekörözni nagy nemzetközi hálózatokat. Az emberek a pénztárcájukon keresztül szavaznak ránk.
Hallgassa meg Frei Tamással készített hanganyagunkat!
A megmentő Libri Nizza Frei Tamás Cafe Frei

Ez is érdekes lehet

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.

© 2024logo