Sed non est pax

Magányos mélázásból is megárt a sok, na de hál’ istennek a hét vége felé kezdtek visszaszállingózni a csoporttársaim is szeretett városunkba. Ezt megünneplendő, gondoltam, itt az ideje, hogy beüljünk valahová közösen. Ám a programkínálat meglepett: ahová csak nézek, mindenhol halloween bulit látok.

Hát, már majd’ elfelejtettem, hogy milyen nagy ünnep közeleg...! Na, ha ez a tényállás, akkor gondoltam, itt az ideje, hogy elhívjam az új barátaimat nyolc négyzetméternyi világomba az idei szezon első forralt borára. Mindent alaposan elterveztem, a neten találtam egy igen ígéretes receptet, ami alapján a bort elkészítettem. Hát, meg kellett állapítanom, hogy hagy némi kívánnivalót maga után. Az előző évi „tuti forralt bor” receptekkel együtt mehet a süllyesztőbe. Ám a lényeg: a bor kész, a társaság garantált, a következő pont egy jó kis program kitalálása, ami nyolc négyzetméteren hat ember számára is élvezhetőnek ígérkezik. És akkor jött az ötlet! Nem saját, az Őszi Kulturális Fesztivál egy olyan programját szerettem volna otthonomban megvalósítani, amelyen sűrű napirendem mellett sajnos nem tudtam részt venni. Rossz filmek klubja! Ez milyen jó! Elég a hely, no meg egy film, - természetesen horror - szigorúan a „zs-kategóriából”. Az Őszi fesztivál ezen programjából a Gyilkos magzat és a Troll 2. volt a személyes kedvencem, ám borzalmasságában véleményem szerint a Gonosz halott - ismertebb címén Evil Dead – felülmúlhatatlan. Jó, itt azt hiszem, meg kell állnom kicsit, és írnom kell a nem éppen mindennapos hobbimról, amit lehetne akár perverziónak is nevezni: rajongok a rossz horrorért, és gyűjtöm is őket. Szóval a program kitalálva, már csak ki kell választanom gyűjteményem valamely becses darabját. Közkívánatra olyat, amire még engem se vitt rá a lélek idáig. Dühöngő majom! Ez az! Vittorio Rambaldi rendezte, ’88-as film. És még soha nem volt hozzá hangulatom. De a rossz bor meg a jó társaság kedvéért bármit. A film „vetítése” előtt - értsd: laptop előtt hat ember nyomorog, - mondtam egy rövid ismertetőt, amit előző nap a netről összeolvastam. És be kell vallanom, találkoztam most is azzal az „értelmezéssel” (és ide még sok kérdőjelet is tennék), ami miatt a rossz filmeket különösen szeretem. Ugyanis van, aki komolyan veszi. Egy derék elemző azt írja: a filmen erősen érződik a 28 nappal később című opusz hatása. 1988-at írunk! És egy óriási műanyag orángután közeli képeit láthatjuk! Persze mindezt csak az elmaradhatatlan tornadresszes, aerobic-órán részt vevő lányok feneke után. Mindegy... engem nem ért meglepetés, és a többiek is jót nevettek. Ezt látni kell! A történet lényege, hogy egy kísérlet során az oltóanyagtól agresszívvá vált majom megharap egy férfit, akin a betegség tünetei jelentkeznek, majd ő maga is fertőzni kezd. És a kedvenc jelenetem ekkor jön: a férfi is agresszív már a vírustól, és épp a barátjára támad, aki a következő, nem éppen utolsónak mondható érvet hozza fel a papucsállatka értelmi szintjére süllyedt erőszakoskodónak: nem ölhetsz meg, mert te vagy a legjobb barátom! Hát, ugye ez az argumentum a beszélő szándéka szerint érv, aminek az ellenfél sem mond ellent. (Kis Magyar Retorika, 53.o.) De kit érdekel a mai művészetekben a beszélő szándéka? Senkit, és ezt a dühöngő őrült is jól tudja. Lő, és ellentmond. Na, kérem, ezt az igazi művészet! Illetve lenne. De nincs béke, Hollywood győz, no meg a hősök, és a dialógban valójában ez hangzik el: ölj meg, mert te vagy a legjobb barátom! Köszönöm, élet!