Már rég írtam arról, hogy kevéske szabadidőmben olvasok (is). Bejöttem a hidegről, és megláttam a polcon sorakozó, általam már igen régen olvasott John le Carré köteteket. A zebra dalát vettem a kezembe, melyhez eddig még nem is volt szerencsém. Én balga, eddig nem vettem a kezembe. De most elmúlt a bűntudat, nem hogy olvasom, de írok is róla!
Ajánlom mindenkinek, aki szereti az igényes krimit.
Le Carré
a kémtörténetek királya, ezt bátran állíthatom. A hidegháborút már-már lehetetlenül jól megíró szerző közismert és általam hőn szeretett főhőse,
Mr. George Smiley
után új, de szintúgy precízen kidolgozott, rendkívül összetett emberi tulajdonságokkal rendelkező főhőst kreált A zebra dalában.
Bruno Salvador
- alias Salvo – néha az angol titkosszolgálatnak is bedolgozó tolmácsként éli mindennapjait boldogtalan házasságban. A történet egy új szerelem és egy új munka körül bontakozik ki. Salvo apja ír szerzetes, anyja pedig kongói. Olyan hős ő, akiről a jó krimi olvasója álmodik: tisztességes kisember, aki váratlanul keveredik a nagypolitika érdekorientált világába. Az angol és a francia nyelv mellett birtokában van számos kelet-kongói nyelvnek is, így válik a Kongóban rendet tenni kívánó nyugati hatalmak szinkrontolmácsává. Számos kritika felrója a regénynek, hogy túl tökéletes, túl jó ember a főhős, illetve hogy a regény szereplői igen könnyen osztályozhatók fekete-fehér alapon. De véleményem szerint, mint azt a cím is mutatja, talán ez nem is a véletlen műve. A regény – függetlenül attól, hogy nem a szerzőtől már megszokott hidegháborús eseményeket dolgozza fel – tipikusan a szerzőre jellemző eseménymenetet követ: lassan, de alaposan kidolgozva tárulnak fel az események. A könyv fele ugyanis egy tárgyalás egy ismeretlen szigeten, ahol Salvónak mind a tárgyaláson elhangzottakat, mind az ülések közötti szünetekben lehallgatott beszélgetéseket fordítania kell. A lassan elénk táruló helyzet tetőpontja pedig az, mikor világossá válik számunkra, hogy az, akit eddig a fent említett kategóriákban feketének neveznénk, kiderül, hogy majdnem teljesen hófehérnek mondható, és a tárgyalások célja a nyugat hatalmának terebélyesítése. Szóval nagy bocsánatkérések közepette szeretném tisztelettel elutasítani azon kritikákat a regényt illetően, melyek szerint túlteng benne a bináris oppozíció, és ez rossz. (Mert ugye, lehet érezni, hogy kicsit ez a feltevés is azon alapul, hogy vannak rossz könyvek, meg vannak jó könyvek.) És hogy a dolog még bonyolultabb legyen, a könyv egy új jelentésárnyalatot ad nekünk a zebrát illetően: az egyik befolyásos kongói üzletember zebrának szólítja Salvót, ami annyit tesz: félvér, aki nyugaton és keleten egyaránt boldogulni próbál. A fekete-fehér oppozíció árnyalására, bonyolítására pedig jó példa egy Kongóból Angliába, Salvónak címzett levél részlete: „Tele vagyunk fekete öntudattal, de azért az utcán mindenütt kapni bőrhalványító szereket, aminek egyetlen bizonyos hatása van: a rák. A fiatalabb kongóiak úgy beszélnek Európáról, mint az ígéret földjéről. Szóval úgy vigyázz, ha idejössz, mindenki balfék zebrának fog tekinteni, aki kudarcot vallott odaát.” Szerintem a regény összetettebb értelmezésre szorul, és a megértést jobban szolgálja az, ha inkább azt feszegetjük, hogy a zebra fekete alapon fehér-e, avagy fordítva. És a világszéles hálón e témával kapcsolatban szerzett ismereteim alapján mondhatom, hogy ez a kérdés biológuskörben sem eldöntött. Fekete-fehér, igen, ezt el kell olvasni!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.