Könnyed olvasnivalóra vágytam, valami ponyvára, ami jó. Gondoltam, itt az ideje, hogy felfedezzem a szegedi antikváriumokat. És mire leltem? Kapcsolatra, legalábbis úgy néz ki a dolog. Mert hát mennyi az esélye annak, hogy egyik kedves íróm, Nick Horby Pop, csajok, satöbbijét teszi le a pultra egy helyes fiatalember, miközben én az Egy fiúrólt, ugyancsak Horbytól.
Szeretem az írásait. A könnyedségen átütnek a saját élményei, a fiatalsága, és nem utolsó sorban az az óriási kutatómunka, amit egy-egy regény megírásához végez. Komoly kultúrtörténeti gyűjtőmunka ez: az időbeli közelsége miatt igen gyér dokumentum áll rendelkezésünkre a ’90-es évek pop és rock műfajairól. Írásai testét számomra az elképesztő objektív ismeret jelenti, melyet egy-egy együttesről, zenei irányzatról megoszt velünk. És a szubjektív élmény adja a lelket, ez teszi igazán személyessé. No meg nem utolsó sorban a nem angol, de mégis szarkasztikus, olykor abszurditásba forduló humor. Na, a fent leírtakat meg is osztottam a fiatalemberrel, aki erre nevetve csak annyit kérdezett, hogy szeretnék-e „egy fiú” után Egy lányról is hallani. A Grandban épp most adják az Egy lányról című filmet, melynek forgatókönyvét Horby írta. Ám legyen, remélem, nem ér megint kellemetlen meglepetés. De most legalább olyan helyre megyek, amit ismerek, szeretek. A film jó, olykor kommerszbe forduló, ám mégis elgondolkodtató. Hallottunk már hasonló történetet: eminens diáklány, aki szerelmes lesz, feladja a továbbtanulásról szőtt terveit, majd a szerelmi csalódás után visszatér az iskolapadba. Ami viszont kitűnő, és véleményem szerint ez egyértelműen a forgatókönyvíró érdeme, (legalábbis regényeit ismerve így gondolom) az, hogy nincs a végén bukás, de eufória és hepiend sem. Nyitva hagyja: döntsd el te, kedves néző, hogy a főhős döntésének örülsz-e. Mi - azt hiszem - egymásnak örültünk a legjobban, és a film utáni társalgásnak. Partnerem is osztotta a véleményem a filmmel kapcsolatban. Vitatkozni csak egyszer kellet az este folyamán, mégpedig a vicces jelenetekről. A humor fő forrása ugyanis a latin nyelv tanulása volt, ami számomra kicsit gagyinak tűnt. Lehet, hogy túl sok latint tanultam ahhoz, hogy nevessek rajta... De unalmas péntek estékre mindenképp ajánlom a filmet. Csak a viccek, na ez a stílus írott formában véleményem szerint jobban átjön. Mert hát az mekkora ötlet, hogy az „átlagemberek átlagérzéseiről” író szerző – akárhol olvastam eddig róla, mindig ezt a szerintem igencsak sarkos értelmezést találtam – főhőséül az Egy fiúról-ban egy olyan embert választ, aki kitalálja, hogy egyedülálló szülők klubjába épül majd be egy fiktív gyermekkel, szigorúan csajozás céljából. És az írott szó számomra itt győzedelmeskedik, legalábbis a humorforrás tekintetében: „Szuper szex, egy csomó egó-masszázs, könnymentes ideiglenes szülősködés és lelkifurdalás-mentes szakítás – kívánhat ennél többet egy férfi? Az egyedülálló anya volt a legnagyszerűbb felfedezés, amiről valaha is hallott. Ragyogó, vonzó, kalandra kész nők ezrei London-szerte! Hát így kezdődött Will Freeman, alias Vigaszhozó Will új karrierje.” Az én kapcsolatom pedig egy róla való beszélgetéssel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.