Helyek és helyzetek

Vannak bizonyos helyek – legyen az valódi avagy virtuális – ahová megfogadtam, hogy rossz tapasztalataim miatt soha nem megyek. Ez a hét viszont úgy jött össze, hogy kétszer is kivételt tettem. Őszi szünet lévén a sok beadandó dolgozat és hamarosan bekövetkező referátum miatt Szegeden maradtam – belátom, naivságom ismét a felszínre tört –, gondoltam, majd jól végigdolgozom a hetet. Ma, amint megírom a cikket, azonnal neki is látok a feladataimnak... Hát így állunk.

Előtte viszont még mesélek, negatív élményt. A hetem úgy kezdődött, hogy rendkívül értelmes, helyes csoporttársam, akivel már az első naptól kezdve kölcsönösen szimpatikusnak tartottuk egymást – s talán mondhatni, több is volt ez puszta kellemes érzésnél – elhívott „bulizni”. Veszélyes szó, ha az ember nem ismeri behatóan a „bulizós társat”, főleg, ami a zenei ízlést illeti. Némi borozgatás után egy diszkóban találtam magam, ahol, hogy is fogalmazzak, nem mozogtam éppen otthonosan. Mivel nem ismertem a zenéket, amiket adtak, és hát be kell vallanom, csalódtam a fiúban, próbáltam rávenni, hogy üljünk le beszélgetni. De nem lehetett a zajtól. Akarom mondani zenétől. Ízlések és pofonok, a kínos hallgatás után egy trendibb csoporttársnőm elhívta a fiút táncolni, és örömest leléptem. Kalap, kabát, szó nélkül. Eltelt három nap, de nem bántam meg. És megtanultam, hogy tényleg nem érdemes a fogadalmakban kivételt tenni. Vagy mégis? Ami a virtuális helyeket illeti, az egyik közösségi portálon Bogi felfedezte a belinkelt írásomat, aminek úgy megörültem, hogy rögtön regisztráltam is. Szóval gyűjtögetem az ismerősöket, és örülök a pozitív kritikáknak. Eme virtuális helyektől épp amiatt irtóztam, ami miatt most örülök neki: otthon ülve is lehetséges kapcsolatot tartani a külvilággal. Persze mindennek megvan a maga helye: azért a személyes találkákat nem fogom elhanyagolni. És ezzel remélem előző írásom egyik kommentelőjének is válaszoltam: valóban, kicsit közhelyes, hogy sápítozunk a virtuális térben élés ellen, de a tettek egyszerűbbek. És ezentúl ezt próbálom követni: virtuális világban is élni úgy, hogy közben a valóság szerves részének lenni. Értsd: elmenni szórakozóhelyekre, kiállításokra, felolvasásokra. Maximum a diszkókat kihagyom... Döntésemben viszont megerősít a tapasztalat: a szünetben mindenki hazament, üres a könyvtár. Beültem egy kávéra az egyetem környékén gondolván, hogy előbb-utóbb úgyis jön majd egy ismerős, akivel beszélgethetek. De nem így történt, kihalt volt minden, és a szitáló esőben egyedül kellett hazafelé a tócsákat kerülgetnem, hogy aztán otthon egy tea társaságában leüljek a gép elé, hogy megírjam a kulturális programok, no meg az emberi kapcsolatok hiányáról írott kulturális beszámolómat.