Kultúra

Látogatói rekorddal zárult a SZIN + VIDEÓ

Látogatói rekorddal zárult a SZIN + VIDEÓ

2010. augusztus 29., vasárnap
Látogatói rekorddal zárult a SZIN + VIDEÓ
A szombati eső ellenére látogatói rekorddal zárult a szervezők szerint a Szegedi Ifjúsági Napok (SZIN): a hazai fesztiválszezon hagyományos záró rendezvényének négy napja alatt 71 ezren szórakoztak az Újszegedi Partfürdőn. Dömény Ágnes sajtóreferens vasárnap elmondta az MTI-nek, hogy a SZIN kínálta változatos programok közül a Csík zenekar és Presser Gábor koncertje, a Europe és a Quimby fellépése, valamint a Sugababes és Chicane produkciója is kiemelkedő számú érdeklődőt vonzott, nem beszélve a német hardcore-techno ikon, Scooter pénteki showjáról: tizenkétezren még soha nem tomboltak a Nagyszínpad előtt, a különleges effektekkel, pirotechnikai elemekkel megbolondított show azonban igazolta a hozzá fűzött reményeket. A pénteki nap egyébként is rekordokról szólt: a területen ekkor 5300 sátor állt, és 21 ezren buliztak a tizenkét programhelyszín valamelyikén. A szervezői várakozásokat igazolva a szegediek ebből kevesebbet érzékeltek, hiszen a Meyer Sound által kifejlesztett aktív zajcsillapítási technológiának köszönhetően a hangok a látogatók, és nem a városlakók irányába koncentrálódtak. A zajcsillapítási intézkedések sora az új helyszínnel, a silent discóval vált teljessé. A holland találmány a magyar fesztiválozókat is meghódította: este 11 órától hajnalig folyamatosan tele volt az ezerötszáz fő befogadására alkalmas medencés helyszín, ahol csendben, de egészen egyedülálló módon lehetett a bulizás sajátos módjának hódolni. A silent disco sikere megkérdőjelezhetetlen, ám a programhelyszínek közül a Zöld-SZIN-Tér is ott áll a képzeletbeli dobogón. A megkérdezett látogatók 70 százaléka szerint a SZIN ökotudatos újításainak hatására várhatóan változtatni fog mindennapi szokásain, legtöbben pedig a RE:pohár és RE:kocsma szemléletformáló hatását emelték ki. A zöld újdonságok közül a beszélő fák bizonyultak a legnépszerűbbnek, ami nem meglepő, hiszen az idén különös aktivitást mutattak: folyamatosan üzentek a fesztivállátogatóknak, sőt egy szépségverseny keretein belül a látogatók kegyeiért is küzdöttek. Mindezt természetesen a Föld érdekében tették, hiszen vicces üzeneteik mögött ott volt a komoly tartalom, amellyel a klímaváltozásra hívták fel a figyelmet. A kifejezésmód része a SZIN ökotudatos koncepciójának, amelynek lényege könnyed formában, nem tankönyvszagúan, élmények által közvetíteni szemléletformáló üzeneteket.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.