Kultúra

Mobiltelefonról a festővászonra – három kiállítás a Reökben

Mobiltelefonról a festővászonra – három kiállítás a Reökben

2010. július 18., vasárnap
Mobiltelefonról a festővászonra – három kiállítás a Reökben
A képzőművészet három különböző területeit vonultatja fel a pénteken a Reökben megnyílt három kiállítás: a Krakkói Grafikai Triennálé anyaga, a MORPH-szobrászcsoport alkotásai és a cambridge-i festő, Nicholas James Juett művei.

Nicholas James Juett

az angliai Cambridge-ben - Szeged testvérvárosában - élő művészként egy évvel ezelőtt kezdte el azt a projektet, amiben a tradicionális festészeti médiát összekapcsolta a könnyen használható, kézi telefonos kamerával. „A kiállítás központi festménye epikus, és azt a mozdulatot kapja el, melyet a 2008-as hídivásárra látogatásomkor vettem fel videóra” – mondta a megnyitón személyesen is részt vevő művész. „Ez a kép erőteljesen megfestett, hasonló az amerikai akciót ábrázoló képekhez, melyeket a 14 éves kinttartózkodásom idején tanulmányozhattam New Yorkban, Chicagóban és Los Angelesben. A világról megvan a magam nézőpontja, de nagyon támogatom a közönség részvételét, a nézegetést és a tanulmányozást” – fogalmazott Nicholas James Juett, aki mindenkit bátorított is, ne csak álljanak és nézzenek egy képet, hanem mozogjanak a helyiségben körbe, hogy lássák, hogy a szín és az építészet alakot tud váltani. A művész lefényképezte magát a Reök-palotát több nézőpontokból, sőt megváltoztatott színekkel is, ebből születtek a további képek, így lettek sorozattá. Tovább lehet manipulálni, ha a látogató saját kamerájával készít a kiállítás képeiről felvételt – így a képzőművész. Nicholas James Juett képei láthatók voltak Cambridge-ben, és talán más városokba is eljutnak, hogy mások is láthassák Szeged egy szeletét, szerte Európában, illetve Washingtonban is – fejezte ki reményeit a festő. A tárlat másik szegedi kapcsolódása, hogy Nicholas James Juett segítségével a Sófi József a Szegedi Tehetségekért Alapítvány három fiatal támogatottja,

Márkus Róbert, Szakács Nóra

fotóművészek, valamint

Bubla Éva

festőművész munkáiból augusztusban Cambridge-ben nyílik kiállítás. A Reprodukálható művészet című kiállítás Európa egyik legjelentősebb grafikai seregszemléjéből, a Krakkói Triennálé anyagából válogat, 145 kortárs nemzetközi művész képi munkásságának releváns és kifejezetten grafikai koncepcióját mutatja be. A kortárs grafikai művész egészen máshogyan képzeli el a grafikát, sokszorosított grafikát, mint azt mi évtizedekig megszokhattuk – mondta el a megnyitón

Nátyi Róbert

, a Reök művészeti vezetője. A kortárs grafikai világban a különféle médiumok, mint a rajz, a fotó, a kollázs, a festmény, az írás vagy a videó találkoznak egymással a képen, a nyomdai szedés és a pixel tömbök valami újjá egyesítik őket. Az első két kiállítás szeptember 12-ig látogatható. A MORPH Csoportot pedig öt szobrászművész –

Drabik István, Gaál József, Kalmár János, Mata Attila, Szabó Tamás

– 2005-ben alakították meg. Olyan művészek csoportosulása, akik távol minden ideológiától, tisztában vannak azzal, hogy a művészet emberi érzelmek közvetítője, ezért elfogadják és használják a különböző kifejezési formákat. A művészetben a tapintható anyag szépségét használják fel, fa, sár, bronz, ólom, vas élővé tétele által organikus szobrokat hoznak létre. A csoport tárlata augusztus 22-ig látogatható.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.