A Mintha élnél (1995) és a Pompásan buszozunk! (1998) kötetek után, mintegy azok folytatásaként Garaczi László az idei könyvhétre Arc és hátraarc című új kötettel rukkolt elő. A neves íróval a könyvünnepen Szilasi László beszélgetett, a SZEGEDma.hu pedig az írói lét lehetőségeiről is faggatta.– Nem maradhatott folytatás nélkül a lemur-sorozat, amely darabjai meghozták önnek a szakmai elismerést. A kilencvenes években írt két regényének a folytatásaként emlegetik most az Arc és hátraarcot, ami az idei könyvhétre jelent meg. A főhőst elkísértük a katonaságig. A történeti szálon túl volt más motivációja is? – A korábbi regények folytatásaként adta magát a mostani kötet, nem ideológiai okai voltak, hogy ezzel kezdtem foglalkozni, bár kétségtelenül érdekelt a téma, a rendszerváltás óta eltelt húsz év. Úgy gondoltam, érdemes végiggondolnom egy olyan regény lehetőségét, amelyben a szocializmus jellegzetességei vegytisztán megnyilatkoznak. – Saját élmények is keveredtek a regénybe?– Ez egy fikciós mű, amihez felhasználtam a saját emlékeimet. Ugyanúgy fogtam hozzá, mint a legtöbb nagyobb szabású művemhez: anyagot gyűjtöttem, és kerestem, milyen módon nyúljak ehhez a témához, milyen nyelven, milyen hangulatú, atmoszférájú könyvet írjak, milyen történetet meséljek el, milyen karakterekkel, milyen narrációval. A kezdet mindig az anyaggyűjtés, mert azután az összegyűjtött anyag, a kitalált epizódok elkezdik kiadni azt, hogy milyen könyv lehet belőle. – Nehéz szülés volt? – Lassan írok és általában hosszú szüléssel jönnek létre a könyveim, ahhoz képest nem lehet azt mondani, hogy az Arc és hátraarc nagyon nehezen született volna meg. Két-három év alatt írtam meg, közben két színdarabon is dolgoztam, akár azt is lehet mondani, hogy az én tempómmal ez egy gyors eredmény volt. – Vonatkoztassunk el most kicsit a regénytől. A könyvhét apropóján gyakorta előkerül az írás-olvasás témája; ön befutott, ismert és elismert író, lehet ma íróként boldogulni Magyarországon?– Tragikusan nehezen… Nagyon kevés olyan írót ismerek, aki pusztán az alkotásból meg tud élni. Az, hogy én viszonylag kevés más munkát vállaltam az elmúlt húsz-harminc évben, az egyrészt annak köszönhető, hogy több műfajban is próbálok dolgozni: filmek, színház, esszé és az irodalmi műfajokon belül is: novellák, versek, regények. Sokféle menekülőutam van, ha nagyon kicsúszik a lábam alól a talaj. Határozottan szerény életvitel és szerencse… A szerencsébe az is beletartozik, hogy mindig, amikor már szorult a hurok, kaptam vagy egy nagyobb díjat, vagy egy külföldi meghívást. Ez egy túlélési harc, és a legtöbben természetesen tanárok, vagy szerkesztők, műfordítanak, vagy valami mást csinálnak mellette. Kevesen vannak olyanok, mint én, hogy elsősorban az írásból éltem meg eddig. De nem javaslom senkinek. – Bár az olvasási mutatók továbbra sem túl szívderítőek, olykor egy-egy bestseller mégis hozzáláncolja az embereket a könyvhöz. Önt az elmondottak tükrében soha nem kísértette még meg a gondolat, hogy írjon egy tömegeknek szóló sikerkönyvet? – Nem szeretnék olyat írni, amihez nincs kedvem, ez az egyik fő oka, hogy nem. A másik, hogy szerintem nem könnyű ezeket megírni. Ez egy külön műfaj, amelynek megvannak a szabályai. Ahhoz, hogy én is ilyet írjak, bele kellene ásni magam, el kellene olvasnom néhány tucat könyvet hasonló műfajban, és még akkor sem biztos, hogy sikerülne; fel kellene mérni, hogy az olvasóknak mi az igénye. Könnyen lehet, hogy nem élveznem, és ha nem élvezettel írnám, akkor lehet, hogy rossz is lenne. Azután ennek is van egy piaca, ami ugyanúgy be van járatva, vannak nagy nevek, valószínűleg nehéz betörni, mégha jót is ír valaki. Nagy szerencse, jó marketing, kiadó és terjesztő kell ahhoz, hogy tényleg sikeres legyen. Még a mese, vagy a krimi érdekelne is, de nem tervezek ilyen téren. – Nem szereti a kötöttségeket? – Azért lettem író, mert azt csináltam, ami érdekelt. Az írás számomra a szabadság tere. Most megjelent ez a könyv, és eldönthetem, hogy mivel fogok legközelebb foglalkozni. Ez a könyv megjelenésével egyenrangúan euforikus érzés, hogy most nem csinálok semmit, de hamarosan fogok, és szabad nekem eldönteni, hogy mibe kezdek. Ez egy jó dolog, és nem áldoznám fel.
