Írjon nekünk!

Szeged

Vélemény

Hírzóna

Politika

Sport

Egyetem

Egyház

Kultúra

Vajda Júlia: Nap mint nap új csodák a zenében

Vajda Júlia: Nap mint nap új csodák a zenében

2010. március 8., hétfő
Vajda Júlia: Nap mint nap új csodák a zenében
A Szegedért Alapítvány idei fődíját Vajda Júlia, a Szegedi Nemzeti Színház operaénekese nyerte el. „Szegedi vagyok” – vallja a makói születésű szoprán, hiszen kisiskolás kora óta ide köti a család, a pályája, a barátok.– Immár harminc éve van a pályán, van mit felsorolni. Mitől függ egy szerep sikeressége? – Sok tényező függvénye az, hogyan érzi magát az ember a szerepében. Függ a munkafolyamattól, a zenei szövettől, a figurától, a rendező elképzelésétől, és hogy az ember hogyan találja meg önmagát. Nem csak a zene a fontos, hanem maga az alakítás is, és annak a lelkisége. És minden kornak megvan a maga szerepe. Partnerfüggő is sok alakítás, általában ugyanis szerelmes hölgyeket játszunk, és nem mindegy, hogy ki a partner. Olyan szerencsém volt a pályámon, hogy ezek is jól alakultak. Az is rendkívül fontos, hogy milyen visszajelzést kapunk, az is ösztönzi az embert.
Szegedért Emlékérem, közönségdíj, Szeged Kultúrájáért – Kölcsey-gyűrű – Vajda Júlia mindig is a szívén viselte a kultúrát és annak népszerűsítését. „Szeged a kultúra fellegvára, mindent meg lehet kapni az egyetemi tavaszi-őszi fesztiváltól a koncertéletig és kávéházi estékig” – vallja az énekesnő. „Az operalátogatására is mindenkit csak buzdítani tudok: olcsók a jegyek, és nem kell arra gondolni, hogy egy merev, hagyományos operajátszás folyik Szegeden – vannak érdekes és ’modern’ elképzelések, régóta nem a lefúrt lábú operaénekes a divat. Minden korosztály megtalálhatja a zenei színvonalat és a rendezésben a különlegességeket.”
– Melyik alakításokat érezte a leginkább találónak? – Nagyon szerettem Bizet Carmenjéből a Micaelát, a Rigolettóból a Gildát. Először tartottam ettől a szereptől, azután kiderült, hogy nagyon is jól sikerült. Ez egy nagyon népszerű opera, és nagyon sok tenoristával énekeltem a hosszú évek alatt Bándi Jánostól Wendler Attilán keresztül Daróczi Tamásig, rengeteg jó partnerem volt. Giulietta vagy Antonia a Hoffmann meséiből is eltalált alakítás volt, ezt játszottam a kőszínházban Nagy Viktor rendezésében, de Kerényi Miklós Gáborral is a szabadtéri színpadán. Nagyon szerettem a Trudbadúrt Harangi Mária rendezésében. Leonóra első áriája mindig a kedvencem volt. A Pomádé királyban Gregor József hasán ugráltam udvari bolondként, de szívesen énekeltem az Anconai szerelmesekben és A kaktusz virágában is. Nagyon szerettem a nadrágszerepeket, harminc éve életem első szerepe egy beugrás volt az Anna Bolenában. Ugyanilyen kedves nadrágszerep Verditől Az álarcosbálban az Oscar. Most Musettát a Bohéméletből is már sokadik rendezésben éneklem – hálás szerep. És még sorolhatnám. Általánosságban szólva az operaszubrett szerepek valók igazán az én hangomnak és alkatomnak. – Szereti újra és újra elővenni a régi szerepeket? – Igen, Pál Tamással szoktuk „kivesézni” a darabokat, és van, hogy olyankor vesszük észre, hogy egy-egy hang vagy akkord mit akar kifejezni a zenében, amikor újra visszatérünk rá. Az ember mindig újabb csodákat fedez fel a zenében. Nagy öröm, ha egyre többet tudunk visszaadni abból, amit a zeneszerző leírt. – Mennyire nehéz ma operaénekesnőként boldogulni, érvényesülni?– Ma sokkal gyorsabb az egész világ, nem igazán van türelmi idő, hogy felnőjjön valaki a szerephez vagy a pályához. Nem úgy van, mint annak idején, hogy a kórusban elkezdtem énekelni, és szerencsém volt, mert megvolt az a beugrókészségem, hogy bármilyen rövid idő alatt bármit meg tudtam tanulni. Ehhez is kell azonban egy képzettség, kell merészség és talpraesettség, de ennek révén hamarabb kerültem az egy mondattól a kisebb-nagyobb szerepekig. Ennek ellenére mégiscsak volt egy érési folyamat, ami ma hiányzik. Nehezebb a mai pályakezdőknek. – Mégis: akinek tud, segít. – Évek óta tanítok, lelkileg, szakmailag, a tapasztalataimmal igyekszem segíteni, technikai és egyéb tanácsokat adni, hogy például miként kell a kudarcokat is hasznosítani. – Van még ma küldetése a komolyzenének? – Feltétlenül. Akár műveli az ember, akár hallgatja. Ha megtanuljuk szeretni és élvezni, nagyon magasra tud minket emelni. Már korábban is eljártam nyugdíjasokhoz, kórházakba, bálakba, ifjúsági koncertekre énekelni, minden olyan „civil” helyre, ami nem a színház, hogy közvetlen kapcsolatot keressek a közönséggel. Gregor Jóskával beszélgetős koncertekkel jártuk az országot, hogy megmutassuk testközelből, hogy az operaénekes is ember. Annál inkább tudja élvezni ezt a műfajt egy hallgató, minél közelebb kerülök hozzá a személyiségemmel és a zenémmel, mikor nem választ el minket a fényfüggöny és a zenekari árok. Elsődleges célom minden fórumra elvinni az operát. Blahó Attila dzsessz-zongorista barátom kíséri az estéken az áriáimat. Ő a fiatalságával, játékával is még egyszerűbben elfogadható teszi ezt az úgynevezett nehéz műfajt.
Vajda Júlia Szegedért Alapítvány fődíja Szegedi Nemzeti Színház

Ez is érdekes lehet

Vágólapra másolva!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.

© 2024logo