Doni áttörés: még nem vetettünk számot a történelmünkkel

„Magyarország még nemigazán tisztázta saját maga szerepét a második világháborúban” – mondja

Belényi Gyula

történész, a Károli Gáspár Református Egyetem Történeti Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának korábbi oktatója. „Elmaradt az a fajta szembenézés, amit például a finnek megtettek. Hazánkban a világháború utáni szovjet éra nyomására az elfojtás, illetve az akkori hatalom magyarázatainak az átvétele következett. Ma is sokan felteszik a kérdést ugyanis, hogy mi keresnivalója volt magyar katonáknak ott messze az orosz földeken, a Don folyónál, miért kellett ’vágóhídra’ küldeni hazánk szülötteit?” – ismerteti a csata körül kialakult diskurzusokat a professzor. A történész úgy véli, azzal együtt, hogy ennyi idő távlatából nehéz pontosan megítélni az akkori politikai helyzetet, úgy tűnik, hogy Trianon, majd az Anschluss után – mikor Magyarország közvetlenül határos lett a hitleri német birodalommal – szűk mozgástér állt az akkori politikai vezetés előtt, mégha százszázalékos kényszerpályáról nem is beszélhetünk.

Hitler

három dolog miatt volt elégedetlen Magyarországgal: kevesellte mind háborús részvételét, mind gazdasági hozzájárulását a háborúhoz, valamint a „zsidókérdés” kezelésében is enyhének tartotta hazánkat – a komolyabb gettósítás és a deportálások is csak Magyarország későbbi német megszállása után kezdődtek. 1941 végén megmerevednek a frontok, 1942 tavaszától a második magyar hadsereget – közel negyedmillió katonával – a keleti frontra vezényelték. Ez a hadsereg kelet felé haladt a Don irányában, majd a folyót elérve megkezdődtek a hídfőcsaták (hídfőnek az átkelés biztosítására az ellenség által megszállt, túlparton levő területet nevezik.) A hadsereg vezetője vitéz

Jány Gusztáv

vezérezredes volt. 1943. január 12-én az oroszok meglepetésszerűen nagy és összpontosított ellentámadást indítottak az urivi hídfőnél. A magyar hadsereg a körülményekhez képest keményen, de esélytelenül, az orosz télben megfelelő fegyverzet és felszerelés nélkül védekezett. 50-55 ezer magyar katona életét követelte a doni katasztrófa, 65-75 ezerre tehető a sebesültek és fogságba esettek összlétszáma. 1943 tavaszán

Horthy Miklós

kormányzó összesen 126 ezer fős veszteségről számol be egy Hitlerhez intézett levelében. Akik túlélték, kitörölhetetlen nyomot hagyott emlékezetükben az ütközet. Sokan haltak meg úgy is, hogy sebesültként hazaszállították őket valamelyik kórházba – magyarázza Belényi Gyula. Ezután a tragédia után Magyarország német megszállásáig nem vett részt semmilyen hadműveletben a második világháborúban.