Kultúra

A kun és a halma – Az Alföld „piramisa”?

2009. november 1., vasárnap

A Kr. e. 4. évezred közepe-végétől jelenhettek meg az Alföldön azok a dombok, amelyeket a köznyelv kunhalmoknak nevez. Valójában egy keletről, a dél-oroszországi sztyeppéről ide érkező, állattartó, terjeszkedő pásztornép hagyatékairól van szó, az úgynevezett Yamnaya kultúrától származnak. Legalábbis eredetileg először ők emeltek furcsa dombokat… A Fekete-tenger északi mellékéről érkező népcsoport több hullámban népesítette be a Tiszántúlt, de az egész Kárpát-medence tele van hasonló, különböző korú halmokkal – magyarázza Horváth Ferenc régész, a Móra Ferenc Múzeum tudományos igazgatóhelyettese. Kurgánok – így is nevezik a halmokat, mely sírhalmot jelent. Ugyanakkor nem minden halom kurgán – szögezi le a szakember. A kezdeti őskori halmokat az utókor megőrizte és használta: a bronz-, majd vaskor embere, sőt a rómaiak is megtartották őket, a szarmaták még temetkeztek is a korábbi halmokba. Honnan mégis a „kunhalom” név? A kunok is halmok alá temetkeztek, a nyelvújítás kötötte velük össze őket. A népi vélekedés pedig szerette mindig a minél távolabbi múltba datálni a dombokat: ezt őrzik a Besenyőhalom, Törökhalom, Árpád-halom stb. nevek… A néphit emellett betyáralagutakat és kincseket rejtő gödröket sejtett a halmok alatt – tévesen. A ma látható „kunhalomnak” nevezett kurgánok többsége bizonyosan nem a kunok munkája – fejtegeti Horváth Ferenc. A kunok ugyanis félméter-nyolcvan centiméter körüli dombokat emeltek, amelyek mára már eltűntek, vagy értékelhetetlen méretűre zsugorodtak.

Tiszántúl: egy halom halom

Egy a hetvenes években készült felmérés a Tiszántúlon ötezer halmot jelöl, de ennek többszörösét, legalább dupláját kell feltételeznünk – teljes körű gyűjtés viszont még nem történt. Kifejezetten Csongrád megyében is ezres nagyságrendre lehet gondolni, csak Szentes környékén nemrégiben Bede Ádám régész körülbelül 160 kunhalmot térképezett fel – emelte ki Horváth Ferenc.

Persze a feltárás az, ami megmondja, hogy valóban kurgánról van-e szó. A Tiszántúlon feltárt kunhalmok száma 50 körüli. Az ásatás során derül ki a halom kora. Jelentős részük a Kr. e. 3. évezred környékéről származó, úgynevezett okkersíros kurgánok – az ácsolt fakamrában talált okkerrögökről kapták a nevüket. Általában szegényes melléklet jellemzi őket, ezért is kevésbé kutatottak: kerámia edények ritkán, többnyire ékszerek, állatcsontok, ételmellékletek kerülnek elő, ezek alapján viszont nem lehet őket kötni egyik közelben fekvő település kultúrájához sem. Vagy egyéni halmokról van szó, vagy valódi halomcsoportokat is felfedezhetünk. Nem kétséges: a vezetőréteg hallottait temették a halmok alá. Az eredeti halomemelések idejében készültek Egyiptomban a piramisok is – húz párhuzamot a szakember, feltételezhető, hogy a kor „piramisépítési hullámának” egy vetületei az érdekes buckák, de mindenképpen rokon sírépítészeti módról van szó.

Pusztuló halmaink

Az évszázadok során fontos volt a halmok megőrzése. Az ideérkező népek használták a dombokat: templomot emeltek rájuk, vagy éppen határjelzőnek tekintették őket – innen a határhalom elnevezés –, és őrhelyül is szolgáltak. Miután emberkéz alkotta építményekről van szó, a kunhalmok műemlékek, törvény védi az épségüket, mégis pusztulnak: gyakori például, hogy elszántják a kisebb halmokat. Pedig sok régi falunevet, határrészek nevét őrzik, rajtuk gyakran templom, kereszt vagy éppen a folytonosságot jelentő temető található. Arról nem is beszélve, hogy saját növényi izolátumok találhatók a halmokon, melyek hallatlan természettudományi értéket képviselnek. Híres, kiemelten magas őskori halom található Királyhegyes és Csanádalberti között, az úgynevezett Feketehalom, de tekintélyes méretű a közel 10 méter magas Sáphalom is Szentes és Szegvár között. Főleg a Hortobágyon, a Jászságban illetve Békés megyében voltak aktívan kutatottak a buckák, a feltárt halmokat egyébként a tájvédelem miatt vissza is kell építeni. Sok-sok éves program lenne szükséges a halmok pontos feltérképezésére, amely elengedhetetlen a műemlékvédelemhez – összegez Horváth Ferenc.

Sáphalom