Szeged mint az ellenforradalmi kormány székhelye

A szegedi ellenforradalmi kormányok jogköre mindössze a városra és néhány környező településre – ahogy a korszakban nevezték Szegedországra – terjedt ki. Nagy jelentősége volt azonban abban, hogy Horthy Miklós innen indulva kezdhette meg katonai és politikai tevékenységét. A Horthy-korszak első periódusa pedig mind gazdasági, mind politikai értelemben – többéves zűrzavar után – a konszolidáció időszaka volt.

A huszadik századi magyar történelem meglehetősen viharos időszaka volt az 1918 és 1921 közötti periódus. Ezekben az években az ország vezető politikusainak és polgárainak szembe kellett nézniük az első világháborús vereséggel, s részben ennek következtében a történelmi ország területi egységének megszűnésével. A helyzetet a polgári demokrata forradalom és vezetője,

Károlyi Mihály

gróf politikai és katonai tehetetlensége, valamint az 1919. március 21. és 1919. augusztus 1. között uralmon lévő Forradalmi Kormányzótanács – a Tanácsköztársaság kormányszerve – kommunista diktatúrája csak nehezítette. S a háborúból hatalmas emberi és anyagi veszteséggel kikerült Magyarország polgárainak szörnyű helyzetén a két forradalmi rendszer nem tudott segíteni (akadozó élelmiszer-, és tüzelőellátás, nehézkes közlekedés, a mezőgazdasági és ipari termelés minimalizálódása stb.). A forradalmak elégtelen politikáját ellenző erők mozgolódása eredményeként az első ellenforradalmi kormány 1919. május 5-én alakult meg Aradon

Károlyi Gyula

gróf elnökletével. A kabinet tagjai

Bornemissza Gyula

külügyminiszter,

Bartha Ábel

belügyminiszter,

Solymossy Lajos

pénzügyminiszter, valamint

Varjassy Lajos

kereskedelmi,

Fülöp Béla

közlekedésügyi,

Kintzig János

földművelésügyi,

Barabás Béla

vallás- és közoktatásügyi,

Pálmay Lajos

igazságügyi,

Szabó Zoltán

honvédelmi,

Bársony Elemér

népjóléti,

Pálossy Dénes

közélelmezési és

Hemmen János

nemzetiségi miniszter voltak. A Károlyi Gyula vezette kormány egyrészt a román csapatok közeledése miatt, másészt az antant által biztosított legitimitás reményében érkezett a francia csapatok által ellenőrzött Szegedre 1919. május 28-án. (A környező települések közül például Makó egy ideig román, a bánsági falvak – és Újszeged városrész – pedig szerb megszállás alá került.) A kabinet 1919. május 31-én, majd június 6-án újjáalakult (ez az első, illetve a második szegedi ellenforradalmi kormány). A kormányfői posztot ezekben is Károlyi Gyula töltötte be, a miniszterek azonban már a szegedi politikai erőviszonyokat tükrözték. Míg az aradi kormányban a polgári liberális politikai csoportok és politikusok is nagy szerepet kaptak, addig Szegeden már a konzervatív erők jutottak jobb pozíciókhoz. Károlyi gróf szegedi kormányaiban a külügyminiszter

Teleki Pál

, a belügyminiszter

Kelemen Béla

, a hadügyminiszter

Horthy Miklós

, a pénzügyminiszter Solymossy Lajos volt. A kormánytagok a miniszterelnök nevezte ki, akik a kormányfő előtt tették le esküjüket (ez egyébként megegyezett a Károlyi Mihály vezette kabinet 1918 októbere és 1919 januárja közötti gyakorlatával), hiszen az államfő –

IV. Károly

király – 1918. november 13-án visszavonult uralkodói jogainak – köztük a kormánytagok kinevezése – gyakorlásától. A Károlyi-kormány fölvette a kapcsolatot a szegedi francia városparancsnoksággal, valamint a Bécsből a városba érkező

Gömbös Gyulával

és a helyi ellenforradalmi erőket koordináló Kelemen Bélával. A szegedi baloldali szervezetek (például a Munkástanács) mozgásterének csökkentése, valamint a kommunisták városi lapjának, a Szegedi Vörös Újságnak a megszűntetése után, a Szegedi Új Nemzedék című keresztény nemzeti orgánum megindítása a kormány első feladatai közé tartozott.

Bétrix

francia városparancsnok a szegedi kormányalakítás után kiáltványt adott ki, amelyben közzétette, hogy a város a környékbeli francia megszállás alatt lévő települések polgári igazgatását átadta az ellenforradalmi koránynak. A kormányfő 1919. június 2-án egy Klauzál téri nagygyűlésen ismertette a kormányprogramot, amelynek lényege a „régi édes haza” területi egységének mielőbbi helyreállításának igénye volt. Mivel azonban Károlyi Gyulát a franciák Habsburg-barátnak és konzervatívnak tartották, az antant bizalmát nem élvező politikus július 5-én lemondott a miniszterelnöki posztról. Egy héttel később, 1919. július 12-én alakult meg a harmadik ellenforradalmi kormány – nemzeti kormány néven –

P. Ábrahám Dezső

vezetésével. Belügyminisztere

Balla Aladár

, külügyminisztere Teleki Pál, hadügyminisztere

Belitska Sándor

, kerekedelmi minisztere

Varjassy Lajos

, közélelmezési minisztere

Pálmay Lajos

, népjóléti minisztere

Dömötör Mihály

volt. Rajtuk kívül a kormány tagja volt még

Éber Antal

pénzügyi megbízott és Horthy Miklós, a Nemzeti Hadsereg fővezére (noha hivatalosan a Nemzeti Hadsereg nem volt a kormány alá rendelve). A földművelés- és igazságügyi, valamint a közlekedési és a nemzetiségi tárcákat nem töltötték be. A P. Ábrahám-kormány fölötti kontroll igényével jött létre 1919. augusztus elején a Magyar Nemzeti Bizottmány, amely a szegedi városháza dísztermében tartotta üléseit. A

Zichy Aladár

gróf elnökletével működő 158 tagot számláló kvázi-parlament négy ülést tartott. A szegedi kormány tagja – a Tanácsköztársaság 1919. augusztus 1-jei bukása után – fölvették kapcsolatot a

Friedrich István

vezette budapesti kormánnyal, majd többnapos fővárosi tárgyalások után 1919. augusztus 19-én P. Ábrahám Dezső és kormánya lemondott. A szegedi ellenforradalmi kormányok jogköre mindössze a városra és néhány környező településre – ahogy a korszakban nevezték Szegedországra – terjedt ki. Nagy jelentősége volt azonban ezeknek a rövid életű és nem túl nagy támogatottságú kabineteknek abban, hogy a politikai élet későbbi irányítói és ideológusai itt fogalmazták meg politikai céljaikat, s Horthy Miklós innen indulva kezdhette meg katonai és politikai tevékenységét. A Horthy-korszak első periódusa pedig mind gazdasági, mind politikai értelemben – többéves zűrzavar után – a konszolidáció időszaka volt.